Hasonló tartalom

2011. november 30., szerda

Antal és Pál

Egyiptomi szerzetesség
Egyiptom egyik legjelentősebb hozzájárulása a világ kereszténységéhez a szerzetesmozgalom, ill. a szerzetesi életforma megteremtése, majd szervezeti kialakítása. A nyugati világ szerzetesközösségeire is nagy hatással voltak az egyiptomi atyák által írt szabályok vagy róluk született irodalmi művek. Elég arra gondolni, hogy Szent Benedek reguláira (szabályok) milyen erős hatást gyakorolt Pakhóm (Pachomius) regulája, amelyben a közösségi életet szabályozta.
Szent Antal (kb. 256 - 356) és (Remete) Szent Pál minden bizonnyal a legfontosabb és legismertebb alakjai az egyiptomi szerzetességnek. Míg Szent Antalról több hiteles forrásból is tudunk és létezése nem is vitatott, addig Szent Pál léte erősen kérdéses, hiszen mindössze Szent Jeromos legendás írásából hallunk róla. A legenda szerint ő lett volna az első remete Egyiptom pusztájában és Antal is mint tanítvány vagy követő látogatta meg a híres remetét a pusztában. A róluk szóló történet szerint Antal azért látogatott el Pálhoz, hogy a már előrehaladott korban lévő remete utolsó óráiban vele legyen, majd amikor megpihen az Úrban, akkor eltemesse testét. Pálhoz mindennap egy holló érkezett fél kenyérrel a csőrében - így gondoskodott róla az Úr a legenda szerint -, de azon a napon, amikor Antal ellátogatott hozzá, a holló egész kenyeret hozott, hogy mindkét szent egyék. Amikor pedig Pál meghalt, két oroszlán segített Antalnak eltemetni őt.
Valójában minden valószínűség szerint Szent Antal volt az első, aki kivonult a sivatagba és aszkétikus életmódba kezdett. Ennek lényege a világi dolgokról való lemondás, szenvedélyektől való megszabadulás, az Istennek szentelt, tökéletes keresztény élet. Mivel a puszta a démonok lakhelye, Antal sokat küzdöt a démonokkal, de persze azok felett mindig győzedelmeskedett. Jámborsága hírére sokan jöttek őt meglátogatni, tanulni tőle és egyik tanítványa szerzetesközösséget alapított Szkétiszben (koptul Siét), Egyiptom északi részén, amelyben lazán együtt élő szerzetesek csoportja az ő életmódját követte. Antal tehát a szerzetesség atyja. Életét Szent Athanáz alexandriai pátriárkha (328 - 373) írta meg. Később az aszkétikus életmód két változata alakult ki Egyiptomban: a remete elhúzódott a sivatagba és egyedül élte jámbor életét (pl. Szent Onophrios és Szent Timotheus); a másik lehetőség a szerzetesközösség volt, amelyben szorosan szabályozott keretek között, apát vezetésével éltek együtt szerzetesek. A munka az ilyen közösségekben kötelező volt. Ez utóbbi életformát teremtette meg Egyiptom déli részén Pakhóm (288 - 347), aki írásba foglalta a meglehetősen katonás és szigorú közös élet szabályait. ő több közösséget alapított férfi, ill. női szerzetesek számára is. Kicsit később következik az egyik legkiemelkedőbb egyiptomi szerzetes és apát, kolostorszervező, Shenute (kb. 348 - 466).
Az egyiptomi sivatagba kivonuló szerzetesekről - mivel kezdettől fogva a keresztény világ érdeklődésének középpontjában álltak - egy igen érdekes és értékes gyűjtemény született, az Apophthegmata Patrum, azaz Az atyák mondásai. Ezt már magyar fordításban is olvashatjuk A szent öregek könyve címmel.
Egyiptomban ma is szép számban vannak kolostorok és élnek szerzetesek, és büszkén vallják magukat Szent Antal követőinek.

sivatagi atyák

sivatagi atyák

ókeresztény remeték; a III. századtól az egyiptomi sivatagba visszavonulva gyakorolták az aszketizmust, és ezzel megvetették a keresztény szerzetesség alapjait. A remeték egyike, a thébai Pakhómiosz (Kr. u. 290 k.-346) kilenc kolostort szervezett férfiaknak és kettőt nőknek; őt tartják Nyugaton is a cönobita (együttélő) szerzetesség alapítójának.

Az első szerzetesek Jézus példáját követték a szegénységben, az engedelmes szolgálatban és az önmegtartóztatásban, így fogadalommal kötelezték magukat a nélkülözések elviselésére, imára és munkára. A világiasodó egyházzal elégedetlen keresztények azért mentek a sivatagba remetének, hogy megfeleljenek Jézus hívásának: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!” (Máté 19,21).

Apophthegmata patrum (görög, latin: Sententiae patrum, az atyák mondásai): a 350-450: élt egyiptomi szerzetesek, mintegy 130 atya mondásai. Az 5. sz. végétől görög, kopt, örmény és szír hagyományban maradtak fenn gyűjtemények. A görög gyűjteményt J. B. Cotelier adta ki ábécé rendben (PG 65:71). A latin gyűjteményt H. Rosweyde tartalmilag rendszerezte (Vitae Patrum, PL 73:855).

„A keleti szerzetesség - azzal a szándékkal, hogy Isten végleges színelátásának várásával átformálja a világot és az életet - előnyben részesíti a megtérést, az önmegtagadást, a szivbéli töredelmet; a hészükhia, azaz a belső béke keresését; a szüntelen imádságot, a böjtöt és az éjszakai virrasztást, a lelki harcot és hallgatást, az Úr jelenléte fölötti húsvéti örömöt és végső eljövetelének várását, az önátadást és a vagyonról való lemondást, ahogy ezt egy kolostor szent közösségében vagy a remeteség magányában megélik." II. János Pál pápa: VITA CONSECRATA

Hűség árulás idején: Az első szerzetesi megújulás

Egyiptomi keresztyénség többször is keresztül, megy azon súlyos válságon, mit kezdjünk a mártíromságot, nem vállalták. Remetei Szent Antal ilyen válságos helyzetben tér meg. (Később keresztyén központ. Iszlámhódításig)

www.katolikus.hu


Az első szerzetesi példaképek és céljaik

REMETE SZENT ANTAL
Január 17.
*Kome (Egyiptom), 251/52. +356.
Aki rászánja magát, hogy annak a Szent Antalnak az életét kutassa, akinek a kereszténység a legrégibb időtől fogva a ,,Nagy'' megtisztelő jelzőt adta, készüljön föl jónéhány meglepetésre. Még ha elutasítja is az egész csodás színjátékot, amely körülfonja az Antal-legendát, kénytelen lesz számos dolgot csodálkozással tudomásul venni. Tulajdonképpen már az is szinte érthetetlen, hogy több mint 1600 év után még mindig emlegetik a nevét. Hiszen Antal csak egy szegény közép- egyiptomi fellah, földműves volt, és nem vitt végbe semmiféle történelemalakító tettet, mint ahogyan nagy államférfiak vagy egyházi kiválóságok szokták. És mégis csak ,,csodára'' gondolhat az ember, amikor alaposabb vizsgálódás után látja, hogy neve milyen mélyen belevésődött az osztatlan kereszténység történetébe, hogy alakjából micsoda magával ragadó erő áradt, amely sok kortársát is elbűvölte; s amikor fölismeri, hogy ez a világtól futó remete, aki egyre nagyobb magányra törekedett, indította el a monasztikus élet hatalmas mozgalmát, amely a külső és belső támadások dacára sok-sok évszázadon át fennmaradt, és még ma is töretlen. És ha az ember azt is tudja, hogy éppen az európai kereszténység -- különösen a 14. és 18. század között -- a Szent Antal-tiszteletnek hányféle változatát hozta létre, akkor önkéntelenül szeretne közelebbit és pontosabbat tudni erről az emberről.
Antalt alakját a korai idők legtöbb szentjénél több legenda övezi, amelyből költők és más művészek merítettek ihletet; elég, ha csak a festő Matthias Grünewaldra (+ 1528) hivatkozunk. Ezek a legendák alkalmas irodalmi formák az érzékfeletti valóság megközelítésére.
Antalról azonban nemcsak a legendák elbeszélései állnak rendelkezésünkre, hanem cáfolhatatlan, történelmi súlyú tanúbizonyságok is, amelyeket nyugodtan összevethetünk régi korok más történelmi személyiségeiről tanúskodó forrásokkal. Ez ugyan nem állítható minden megszorítás nélkül arról az Antal-életrajzról, amelyet Alexandriai Szent Atanáz érsek 365 táján, tehát alig tíz évvel a nagy szerzetes atya halála után írt. Ez az antik regényformát követő életrajz ugyanis túlságosan célzatos irat ahhoz, hogy történelmi utalásaiban gyanútlanul meg lehessen bízni. Nagyon is világosan fölismerhető a szándék, hogy a szerzője keresztény hősi eposzt akart írni.
Rajta kívül vannak azonban megbízható tanúságtevők a 4. század szerzetesi irodalmából, különösen Pakhomiosz írásai. Ott van azután az a hét levél, amely Antaltól ránk maradt. Ezekben egyénisége természetesen háttérben marad a tárgyalt kérdések mellett. Mindenekelőtt az Atyák mondásai (Apophtegmata Patrum) címen ismert nagy gyűjteményben találhatók tetemes számban Antal mondásai, amelyekből jobb képet kapunk egyéniségéről, mint hosszú beszédekből vagy beszámolókból.
Amikor Antal 251-ben vagy 252-ben megszületett Koméban, Közép- Egyiptom egyik falujában, a régi kereszténység éppen talán legsúlyosabb megpróbáltatását élte át. Decius császár (249--251) restaurációs politikájának megfelelően keresztényüldözést indított, amely az egész Római Birodalomra kiterjedt. Egyetlen keresztény sem volt már biztonságban, függetlenül attól, hogy az Imperium Romanum melyik tartományában élt: ma vagy holnap a császári törvényszék elé hurcolhatták. És sokan bizonyultak gyengének. Annál fenségesebben ragyogott a hűségesek hitvalló bátorsága. A következő évtizedekben, egészen 313-ig, amikor Konstantin császár kiadta a milánói türelmi rendeletet, a kereszténység vállalása életveszélyt jelentett. Aki meg akart maradni kereszténynek, annak állandóan készen kellett lennie a vértanúságig való helytállásra.
Antal jómódú házban nőtt föl. Amikor húsz éves lett, meghaltak szülei, és ráhagyták a családi örökséggel való gazdálkodást és a húgáról való gondoskodást. De egyszer csak történt valami, ami egy csapásra véget vetett annak, hogy a fiatalember csak úgy békésen éldegéljen a világban. Egy alkalommal a szentmisén az igehirdetésre figyelve hirtelen belévágott a fölismerés, hogy neki szól az, amit a lektor Máté evangéliumából éppen olvasott: ,,Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között... Aztán gyere, és kövess engem!'' Az ige nem volt ismeretlen előtte, de az ifjú Antal úgy érezte, hogy akkor és ott hangzik el először, és egyenesen a szívébe kiált. Olyan ellenállhatatlan ereje volt a szónak, hogy követnie kellett. Úgy tett, amint hallotta: eladta a családi birtokot, és ami nem volt szükséges a húgáról való gondoskodáshoz, a szegényeknek adta. Azután megkezdte az új életet, amelyről még nem is sejtette, hová fogja őt vezetni.
Hogy miből is áll a ,,lelki élet'', teljesen ismeretlen volt előtte. Mi okosabbat tehetett volna hát, mint hogy utánozza azokat, akiket a keresztény közösségben különösen jámbor embereknek tartottak: az ,,aszkéták'' voltak ezek, akik Istennek tetsző életet akartak élni, ki- ki a maga módján. Hozzájuk hasonlóan Antal is visszavonult a hétköznapi élettől, és teljesen a vallásos gyakorlatoknak adta át magát, elsősorban a zsoltár-imádkozásnak. Kezdetben még a falu közelében lakott. Aztán hamarosan a líbiai sivatagban egy sziklasírban húzta meg magát, majd később egy omladozó kastély romjai között. Egy barátja hordta neki a nélkülözhetetlen szűkös eledelt. Ettől eltekintve minden összeköttetést megszakított a külvilággal. De minél inkább eltépte a földi ragaszkodások kötelékeit, annál elviselhetetlenebb lelki támadások érték. Ősi keleti elképzelések szerint -- aminek visszhangját Jézus megkísértésének történetében is megtaláljuk -- a sírok és az elhagyott helyek, mindenekelőtt pedig a sivatagok a démonok hazája voltak. Antal ebbe a birodalomba hatolt be, és ott épített ki magának szállást. Hogyan is történhetett volna másképpen, mint hogy a démonok támadást indítottak ellene. Antal pedig -- az apostol intelmének megfelelően -- ,,Isten teljes fegyverzetét'' öltötte magára, hogy ,,a sátán cselvetéseinek ellenállhasson'' (Ef 6,11). Így ő lett a győztes. Amikor végül húsz év után ismét az emberek közé ment, úgy jelent meg előttük, mint bölcs férfi, aki ,,ismeri a mélységes titkokat és telve van Istennel'' (Antal élete). A szigorú önsanyargatások ellenére nem tört össze a teste. Arcán azoknak a hatalmas tapasztalatoknak fénye tükröződött, amelyek bensőleg átalakították.
Nevét hamarosan fölkapta a hír. Mindenfelől özönlöttek hozzá az emberek, akik imáiba ajánlották magukat, vagy szerzetesi életet akartak élni az ő vezetése alatt. Antal nem tudta a kérők ostromát elhárítani. A közeli és távoli környéken mindenfelé remeteségek nőttek ki a földből. Így a világ elől menekülő remetéből a ,,szerzetesek atyja'' lett. Mindenesetre ez még nem volt a szerzetességnek az a formája, amely később Pakhomiosz kezdeményezéséből kialakult. Mert jóllehet számos tanítvány sereglett Antal köré, ő sohasem fogta össze őket olyan tartós közösséggé, amelynek közös szabályzata van. Az a szerzetesi szabályzat, amely a neve alatt ránk maradt, valójában későbbi korból származik.
Bármennyire szerette is Antal a sivatagot és az Istenben elmerült magányos életet, abban semmi sem akadályozta meg, hogy az emberek közé menjen, ha a kereszténység napi problémái úgy kívánták. Ez történt, amikor Maximinus Daja császár idejében (308 táján) az alexandriai börtönökben sínylődő hitvallókat erősítette a hitükért vívott harcukban. Egy másik alkalommal, élete vége felé, püspök-barátja, Atanáz kérésére ment a fővárosba, hogy nyilvánosan föllépjen az ariánusok ellen. De ezt igazolja a már említett vonzerő is, amelyet Antal a lakosság minden rétegére gyakorolt, föl egészen a magas klérusig és a császári udvarig. Maga Konstantin és gyermekei is leveleztek vele.
90 éves elmúlt már, amikor útra kelt, hogy szemtől szemben láthassa a másik nagy remetét, Pált (lásd január 15-én). Találkozásukat Szent Jeromos leírásából ismerjük.
356-ban halt meg Antal, 105 éves korában. A sírja -- mivel kérte testvéreit, hogy titokban temessék el -- 200 éven át ismeretlen volt. 561-ben megtalálták, ereklyéit Arles-ban, a Szent Julien-templomban őrzik. A koptok és a szírek remetéi Szent Antal fiainak tekintették magukat. Franciaországban a 11. században alapítottak egy betegápoló társulatot, melyből az antonita rend fejlődött ki. Két nemes férfi, apa és fia anyarozstól megbetegedett, és Szent Antal ereklyéjétől meggyógyult. Hálából kórházat építettek és ápolták a hasonló bajban szenvedőket. Mivel Szent Antal az anyarozs okozta gyulladás ellen hathatós közbenjárónak bizonyult, magát a bajt Szent Antal tüzének nevezték. Antalt a tizennégy segítőszent között is tisztelték.
Antal szellemi útját, vallás-erkölcsi törekvéseit a megalkuvást nem ismerő határozottság jellemezte, ugyanakkor minden volt, csak nem rajongó, vagy a valóságtól idegen álmodozó. Bár radikális követelményeket állított föl magával szemben, meggyőzően józan és szerény volt. Ismerte az ember előtt álló határokat: Isten titkainak és döntéseinek kifürkészése nem a mi dolgunk. Jobb beismerni tudatlanságunkat azokban a dolgokban, amelyek meghaladják az embert. Az a döntő, hogy az ember magára figyeljen. Még ha birtokolná is egy szerzetes a csodás gyógyítás adományát, saját üdvössége felől akkor is rettegésben kellene élnie. Az ördög cselvetéseivel szemben csak egy segít: az alázat.
Antal rendelkezett józan emberismerettel, érzékkel a helyes mérték iránt, valamint bölcsességgel, amellyel el tudott igazodni a dolgok között. Jámborságának lényeges vonása volt testvériessége. Nem véletlen, hogy a szerzetességben ismét új csengést kapott a szó: ,,testvér''. Az Egyházban régen elfelejtették Jézus evangéliumi figyelmeztetését (Mt 23,8), különbséget tettek a ,,lent'' és a ,,fent'' között. A szerzetesek Antalt követve vissza akartak térni a kezdeti kereszténységhez. Ezért nevezték magukat egymás közt ,,testvérnek'', és arra törekedtek, hogy testvérként is bánjanak egymással. Antal arra tanította övéit, hogy élet és halál a felebarát iránti magatartástól függ.
Meg volt győződve arról, hogy a szerzetest a saját fáradozásai nem jogosítják föl arra, hogy önmagában bízzék. Mert az embernek az az igazi nagy teljesítménye, ha Isten előtt elismeri a bűneit, és utolsó leheletéig kész a gonosz támadásainak elhárítására. Amikor egy napon az egyik szerzetes megkérdezte, hogy mit kell tennie, ezt a választ kapta: ,,Ne bízz igaz voltodban, ne aggasszon, ami elmúlt, és fáradozz azon, hogy nyelvedet és gyomrodat féken tartsad'' (vagyis hallgass és böjtölj).
A koptok, a szírek és a bizánciak január 17-én ünneplik Szent Antalt. Jeruzsálemben már az 5. században ugyanezen a napon emlékeztek meg róla. Rómában a 12. században vették át az ünnepét.
________________________________________
Az Atyák mondásai tudósítanak Szent Antal jellemző mondásairól és viselkedéséről, amelyek az evangéliumból fakadó jámborságát és vallásos józanságát tanúsítják.
Egyszer egy szerzetest társai szerfölött dicsőítettek Antal jelenlétében. A szent hívatta és próbára tette őt, hogy képes-e a megbántás elviselésére. Amikor erre képtelennek bizonyult, ezt kellett hallania: ,,Olyan faluhoz hasonlítasz, amelynek házai kívülről díszesek, belülről azonban kifosztották a rablók.''
Valaki egyszer tanúja volt annak, hogy Antal a látogatóba érkező szerzeteseket milyen -- szerinte éppen nem aszketikus -- módon fogadta és vendégelte meg. Az az ember vadász volt. Antal fölszólította, tegyen nyilat az íjára és feszítse jól meg. Az ember úgy tett, de megjegyezte: ,,Ha túlságosan megfeszítem, eltörik.'' Erre az ősz Antal ezt mondta: ,,Így fognak járni a szerzetesek Isten művének végzése közben (a szerzetesek aszketikus gyakorlatait értették ezen abban az időben), ha mértéken túli erőfeszítést kívánunk tőlük.'' Máskor meg ezt mondta: ,,Sokan elemésztik testüket önsanyargatásaikkal, de mivel hiányzik belőlük az ítélőképesség adománya, messze járnak Istentől.''
A szent kiemelkedő testvéri magatartásáról ad hírt a következő történet: Egyszer egy szerzetes Abba Elias ,,kolostorában'' bűnbe esett, és kitaszították. Antalhoz jött, aki szívesen fogadta, aztán visszaküldte kolostorába. A szerzetesek azonban ismét elkergették. Visszatért tehát Antalhoz és elmondta: ,,Nem akarnak újra befogadni.'' Akkor Antal követet menesztett oda, s ezt üzente: ,,Egy hajó hajótörést szenvedett és rakománya elveszett. Csak nagy fáradtsággal tudott kikötőbe menekülni. Ti azonban azt is a tengerbe akarjátok szórni, ami megmenekült.'' Amikor a szigorú szerzetesek megértették Antal szavait, visszafogadták a testvérüket.
________________________________________
Istenünk, ki Remete Szent Antalnak megadtad, hogy a pusztában szolgáljon Neked, kérünk, segíts minket közbenjárására, hogy önmagunkat megtagadván Téged mindig és mindenek fölött szeressünk!

2011. november 28., hétfő

Római pap a bemerítésről

Advent őse a víz kereszthez tartozott csaknem?

A keresztség megváltottakra vonatkozik?


Nem a kis Jézus babaszobáját rendezték be
Bucsy Levente

2011. november 27., 06:00
Semmi rossz nem létezik, ami végleges lenne – vélekedik Török Csaba, a budai Krisztinaváros Havasboldogasszony-templomának káplánja, aki szerint ideje végre emberként találkoznunk egymással, és „kipróbálni” egy olyan karácsonyt, ami nem az ajándékról, hanem a valódi ajándékozásról szól. Adventi gondolatait osztotta meg velünk a fiatal pap.

Megosztás
Nyomtatás

– Mi változik, mi változzon elsősorban, amikor rágurulunk erre az időszakra?
– Az egyház mindig is a liturgia jelképeivel fejezte ki a változást. Adventben a mise ruhaszíne lilára vált, ez a megtérésnek, a bűnbánatnak a gondolatát hívja elő, önvizsgálatra, önmagunkkal való szembenézésre ösztökél. Dísztelenebb a templom is. Jelképe ez annak, hogy ilyenkor az ember visszafogja önmagát, testi önmegtartóztatást is vállal. Természetesen nem ugyanúgy, mint nagyböjtben. Itt nem annyira a testi böjtölés, hanem az önmagunkba térés a fontos: érdemes visszaszorítani a zajforrásokat, elcsöndesedhetünk, és emberi találkozásokra is nagyon megfelelő ez az időszak. A „meghallgató” magatartással kialakul egyfajta csöndesség az emberben. A belső pusztaságunkban pedig meghalljuk Isten szavát.

– Eléggé furcsa íze van az önmegtartóztatás szónak. Karácsonyra pont, hogy felpörgünk. Miként egyeztethető össze a kettő, advent csöndje és a karácsonyi ajándékcunami és dínomdánom?
– Tegyük ezt egy kicsit tisztába. Ezt nem sokan tudják, de advent eredetileg nem karácsonyhoz kötődik, hanem vízkereszthez, amikor felnőtteket kereszteltek. Advent a felnőttkeresztelésre készülődés nyolchetes időszaka volt. A római egyházban vált kicsit később hangsúlyossá, hogy ez a karácsonyi előkészület „négyvasárnapos” ideje. Kronológiailag tehát a kezdeteknél nem a karácsonyra volt kihegyezve advent! A kérdésre válaszolva, magának a karácsonynak a megünneplése mára teljesen átváltozott. Az ajándékozás régen nem az anyagiakban való lemérhetősége volt az ajándéknak. Maga a tartalom, hogy törődöm a másikkal, gondom van rá, ezt jelentené. A szeretetem egy részét átadom neki, és ő ezt elfogadja. Gondoljunk bele, ha a szerelmes egy szál rózsával megy a randevúra, nem fogják rajta számon kérni, hogy miért nem hatvan szál rózsával ment. A három királyok sem a kis Jézus babaszobáját rendezték be… Sajnos az otthoni felkészülés és a munkahelyi évzárás összetorlódik erre az időre, és totálisan kifullad mindenki. Hogy egyébként mennyire nem a dínomdánomról szól a karácsony, azt a szentestei menü jelképezi: halászlevet és mákos gubát eszünk. Ez nem az az este, amikor „sütve-főzve” együtt kell lennünk! Az ünnep előtti böjtös nap ilyen szempontból egy áldás is volt: az eszközből ne legyen cél, és a formából ne legyen tartalom.

– Hogyan lehet eljutni idáig „legbelül” a négy hétben?
– A négy adventi vasárnap neve a templomokban felolvasott evangéliumi szakaszból forrásozott; a latin mise ehhez kapcsolódó kezdőénekének a szava lett a vasárnap neve. Ami közös a négy vasárnapban, hogy a központi téma mindenképpen a várakozás, aki azonban ezeket a kezdőszavakat tudja, látja, hogy a várakozás túlmutat karácsonyon, ez is árulkodik advent eredeti formájáról. Karácsony december 25-i ünneplése „naptári szükségszerűség”, tény. Amit sokkal inkább várnunk kell a négyhetes időszakban egyre jobban, amit jelent az emberek számára: az Isten velünk van, közel, egyre közelebb van hozzánk, és hogy az életben semmi rossz nem létezik, ami végleges lenne. Mert ezt üzeni az advent. Angelus Silesius, a nagy misztikus költő mondja, hogy megszülethetne Jézus ezerszer Betlehemben, ha nem születik meg egyszer a szívedben.

– Ma nem igazán divat várakozni. Mégis, miért érdemes és hogyan?
– Igazából engedni kellene az adventet adventnek, jelentése szerint várakozásnak lenni. Ne csináljunk belőle előkarácsonyt, az ünnep december 25-én kezdődik. És jöjjünk rá arra, hogy mennyire jó is várakozni! Gondoljuk végig, mennyire kevés a várakozás az életünkben, pedig mennyire fontos. A földműves várja az év bizonyos szakaszát, nem tudja siettetni. A kismama is kilenc hónapig várakozik gyermeke születésére, a fiatalok is várnak arra, hogy megkezdődjön a nagybetűs élet – rengeteg pozitívumot szabadít fel bennünk a várakozás. Ha megtanulnánk újra várakozni, az például nagy ajándék lenne adventtől. Ugyanígy nagy ajándék lenne, ha nem lerohangászott százkilométerekből állna meg bejgliből a karácsonyi felkészülés, hanem hogy a láthatatlan Isten jöjjön el mifelénk.

– Csaba atya fiatal pap, élénkek lehetnek még a gyerekkori adventek emlékei…
– Hát igen, elsősorban azért, mert jól megkerestük, hogy hova vannak eldugva a kis ajándékok.

– Mikor változott meg a személyes adventi tartalom, megfogható-e a pillanat?
– Amikor Rómában tanultam kispapként, vártam, hogy végre hazamehessek. Ilyen szempontból az ember folyton azt élte át, hogy lélekben már majdnem Budapesten van. Tulajdonképpen akkor következett be a változás, amikor az egyik német diáktársam azzal jött: olyan szép ez az advent, de kár, hogy vége lesz. Ekkor jöttem rá, hogy nekem nincs adventem. Elkezdtem megtanulni azt is, hogy az advent nem egyenlő a karácsonnyal. Ezt azért mondom el, mert Németországban igen sok szokás van, önálló profilja van adventnek, nálunk pedig ez a profil karácsonyi. Az adventi koszorúink szinte már karácsonyfák. Decemberben egész hónapban karácsonyi koncertek vannak. Húsvét táján viszont vajon miért érezzük még mindig, hogy nagyböjt közepén nincs helye az „örömködésnek”…? Elkezdtem érezni, hogy íze van az adventnek. Nem bánom, hogy ilyenkor korán sötétedik, mert a hosszú esték segítik az elmélyülésemet.

– Adventnek „központi eleme” a koszorú. Hogyan lett azzá?
– Az első adventi koszorút egy német evangélikus lelkész készítette el, volt rajta négy nagy fehér gyertya, amelyek a vasárnapokat jelentették, és kis pirosak a hétköznapoknak megfelelően. Vizuálisan segített advent megjelenítésében. Ez már karácsonyi szimbolika: ugyanúgy a karácsonyfát is ott „találták ki”, a németországi evangélikus egyház körében. A fa emlékeztet az édenkerti fára, amely által az ősszülők elkövették a bűnbeesést, de emlékeztet Krisztus „örökzöld” keresztfájára, a megváltásra is. És egyébként azért a fenyő lett erre a célra kiválasztva, mert a mi éghajlatunkon az zöldellt télen is. A fény pedig Krisztus fényének növekedését jelképezi. Zárójelben mondom, hogy minél több a fény a koszorún, annál kevesebb a világban, hiszen haladunk a téli napforduló felé, egyre rövidebbek a nappalok. Olyan fény gyúlik életünkben, ami túlhaladja a természetben látható világosságot – ez a szimbólum mélysége.

– Az még magyarázatra vár, hogy miért pont hajnalban vannak az úgynevezett rorate szentmisék adventben.
– A mise a „Rorate coeli – Harmatozzatok egek onnan felülről” kezdetű énekből kapta a nevét. A mai ember számára talán nem nagyon világos a bibliai kép, de a magyarázata ebben áll: az Isten kegyelme, áldása úgy száll le az égből a földre, ahogy hajnalban a harmat megnedvesíti a földet. Nem viharban, felhőszakadásban. Ne feledjük, félsivatagos területen élt a Biblia népe, ahol eső tán csak félévente van; a harmatból él minden növény és állat. Kora hajnalban a nap még nem kelt föl, de már hasad a hajnal, a harmatozás, a pirkadat órái emlékeztetnek arra az állapotra, amikor Szűz Mária már a méhében hordozta Jézust, de még nem hozta a napvilágra őt. Érdekes, hogy mind a keresztény, mind a zsidó, mind az iszlám kultúrkörben ez az imádság órája; amikor a hajnal hasad, de a nap még nem kelt föl.

– Keljünk akkor korán négy hétig? Vagy milyen elhatározásokat tegyünk, hogy kicsit más legyen a karácsonyunk, mint „egyébként” lenne?
– A profán élet kereteit tekintve kijelölhetnénk négy estét, amikor telefon, tévé, számítógép ki van kapcsolva, helyette beszélgetünk, egy kis zenét hallgatunk, könyvet olvasunk. Ezenkívül igen, a hajnalokat, ha fölfedezi az ember, az is sokat adhat. Biztosan sokan kelünk korán, mert szükség van rá a hétköznapokban. De jó lenne, ha nem csak a feladatoknak jutna hely: aki vallásos, elolvasna egy evangéliumi szakaszt, aki meg nem, egy verset választana, ami végigkíséri a napját. A koszorú is nagyon sokszor csak dekorációs kellék. Próbáljuk ki bátran, hogy működik! Érdemes találni olyan időket, amikor meggyújtjuk a gyertyát, az is jó, ha közösen. Nem tudom, mennyire számít lehetetlennek, de próbáljunk ki egy karácsonyt, ami nem az ajándékról, hanem az ajándékozásról szól. Mert ajándékozni bármit lehet – a lényeg maga a szeretet.

2011. november 26., szombat

Hála és köszönet

Köszönetet mondunk a cigány önkormányzatnak. Az ország testvériségének Halasi gyyülekezetnek. Cigány Biblia körnek, egyenként mindenkinek. Ma elöször voltunk a cigányiskolában telt ház volt. Sokan előre jöttek. Fogalmam nincs de nyomon követést kell majd megoldani.
Következő evangélizációs alkalmunk 2011 12. 10. én lesz.

2011. november 19., szombat

Ember arcú Biblia

Berecz Jánoshoz

Jézus Krisztus emberi élete, arca

1. LK 2,25 Simeon és Anna

Simeon saját társadalmának hűséges szolgája volt. Tollával, szavával elsősorban életével szolgálta népét. Azonban tisztában volt avval az ő hatalma és élete nem kizárólagosan a néptől, hanem elsősorban mindenható Istentől ered. A nép ekkor már forrong katonai vezetőket vár. Nem ez történik. Simeon már nagyon idős várja a szabadítot egy kicsinyke csecsemőben véli ezt felfedezni. Mi bölcstelen idősek, felnőttek, királyokat szoktunk lefejezni, Dózsákat szoktunk megégetni, gyilkos Münzer Tamást dícsőitünk, de a baptista Simon Mennot, Hubmayereket elfelejtjük. Bölcs próféta pár azonban gyermeket vár, nem az ő saját elmúlásáról beszél, hanem gyermek jövöjéről. Simeon életének nagy konfliktusa ez . Szabadítot vár, de Isten csecsemőt igér évtizedekig vár rá.

Most azonban mind Simeon mind Anna az örökélet ajándékáról beszél. Prófécia nem arról szól, hogy Tűzoltó leszel s katona meg hordó készitő, bodnár. Pápa fellett nem lesz mindig derült az ég. Z a gyermek meg fog halni, de előtte még sokakat felemel. Van jövő halál után, de gondolj az élőkre is.

2. 1 Kor 14,25És ilyen módon az ő szívének titkai nyilvánvalókká lesznek; és így arczra borulva imádja az Istent, hirdetvén, hogy bizonynyal az Isten lakik ti bennetek

Legyetek kiskorúak a rosszban

Isten a saját nyelveteken gondolkodási struktúrájával, XX. Századi rendszerével fog hozzátok szólni. Biblia 2 féle nyelveken szólásról tud. 1. Imádság 2. Kommunikáció. Az egyház helytelenül ezt keveri. A lényeg Isten szólni akar, hogy egyszer végre őt is meghallgassa valaki. Istennek nem probléma, ha nem hallgatják meg. Rólunk akar mondani valamit. Érdemes arcra borulva dicsérni őt.
Jóság Istenben van, mi választhatjuk. Nem elég a jóra vágyni, a Jót akarni kell, Nem elég akarni jól is kell tenni.
Isten ezért tettte jól, hogy elküldte Jézus Krisztust.

Mt 12,35

A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat.

3. A hatalom alá rendelt ember Lukács ev. 7,8

Jézus Krisztus élt Kapernaumba. Ahol Róma katonái járkáltak. Ennek a katonának beteg lett a szolgája. Nem érezte magát méltónak a megszálló katona, hogy Jézussal beszéljen, aki csak egy vándor zarándok tanító. Uram ha ÚR vagy ad ki a parancsot és meggyógyul.

Tudjátok mi ez: A vtapasztalaton alapuló hit. Igen ám, de hitbeli tapasztalat nélkül.

Ilyen emberek kellennek a változáshoz.

2011. november 16., szerda

cigány kérdés Berecz János

Berecz János először beszélt nyíltan a cigánykérdésről
2009.02.04. 14:26 - haszán

|



Email


Miért romlott az életszínvonal tíz év alatt? Miben hibázott a párt? És mit kell kezdni a cigánysággal? Híradófelvétel Berecz János, a Központi Bizottság titkárának 1989. január 5-i záhonyi munkásaktívájáról.

A MÁV záhonyi üzemigazgatóságának munkájával ismerkedett Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára 1989 első napjaiban, és ha már arra járt, munkásgyűlésen beszélt az ország helyzetéről.

Innentől idéznénk az MTI tudósítását:

"Az az intézményrendszer, amely az elmúlt 40-45 évet jellemezte, részben megállt a helyét, részben rosszul vizsgázott. 1957 után azonban volt lehetőségünk mindezt átalakítani, s éltünk is e lehetőséggel: szakítottunk a sztálinizmus lényegével, s megteremtettük az országban a törvényes rendet.

1960-tól kezdtük ismét jól érezni magunkat az országban, fejlődött a haza és gyarapodott az egyes ember is. Egy lényeges követelménynek azonban nem tettünk eleget: nem szüntettük meg a felülről jövő kezdeményezések, döntések kizárólagos gyakorlatát. Akkor kellett volna egész törvénykezésünket, választási szisztémánkat úgy átalakítani, hogy valóban a nép gyakorolhassa a hatalmat.

Az elmulasztott lépéseket ma kell pótolnunk - mondotta a Politikai Bizottság tagja -, s ez nem kevés áldozattal jár. Szólt a napokban várható áremelések hatásáról, a piacgazdaság megteremtésének a szükségességéről, majd kijelentette: politikai reformelképzeléseink csak akkor járhatnak sikerrel, ha szigorúan tovább folytatjuk a gazdasági reformokat is. Tudni kell azonban, hogy ma minden szintű gazdasági döntésnél három kényszerítő körülmény érvényesül. Egyrészt nemzetközi hitelünk megőrzése és a gazdasági csőd elkerülése érdekében mindenáron fenn kell tartanunk az ország fizetőképességét. Másrészt számolni kell a lakossági terhek növekedésével. Jóllehet a lakossági fogyasztás csökkentésére nem lehet jövőt építeni, átmenetileg ezt is vállalnunk kell. Harmadrészt nehezít minden mai döntést az a tény, hogy az elmúlt években a párt és a kormány vezetése a lakossági terhek növekedését mindenáron igyekezett megakadályozni.

A Politikai Bizottság tagja részletesen szólt a Szabolcs-Szatmár megyei pártértekezleten szerzett tapasztalatairól, majd a megyét is érintő cigánykérdésről fejtette ki a véleményét. Ennek a problémának a megoldása nélkül nem lehet sem belső, sem külső nyugalmunk - mondotta. - A cigányok itt élnek velünk, s minden valószínűség szerint magyarnak is vallják magukat. Ha fenntartással, bizalmatlansággal kezeljük őket, arra az egész cigányság fenntartással, sőt gyűlölettel reagál. A mai nehéz helyzetben rendkívül fontos számunkra a közbiztonság, amit nem lehet csak hatalmi eszközökkel, rendőri, bírói intézkedésekkel megteremteni. Nem kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a társadalom egy rétegét mi magunk szorítjuk a bűnözés szélére. A megoldás csak az lehet, ha befogadó nép vagyunk, s mindenkivel együtt dolgozunk, aki tisztességesen akar élni ebben az országban. Olyan közösségekre van szükség itt, Szabolcs megyében is, ahol a bizalom az építőerő, s magyarok és cigányok együtt léphetnek fel bármiféle bűnözés ellen."

A híradófelvételt a NAVA bocsátotta rendelkezésünkre, miután a Neumann Kht. csatlakozott az OSA-Index rendszerváltást feldolgozó

2011. november 14., hétfő

imakérés

A testvériség imádságát kérjük november 26. i cigány közösségi napra.

Batiz András (volt kormányszóvívő) Bács Kiskun megyébe látogat. 2011. 12.10. Szombat

Tisztelt érdeklődő fiatalok!

Tájékoztatató jellegű meghirdetés.

Batiz András (volt kormányszóvívő) Bács Kiskun megyébe látogat.
Látogatásának célja bizonyságot tenni a szívében élő ÚR Jézus Krisztusról.
Választott témája: Celeb életmód a Biblia mérlegén.
Látogatás ídőpontja: 2011. 12.10.
Látogatás helye: Tázlár Baptista Gyülekezet vagy Kiskunhalas
Nagyszámú érdeklődés esetén Kiskunhalasi Baptista Templom:
A rendezvény szervezés alatt.