Hasonló tartalom

2014. július 29., kedd

Illiberális államot építünk – mondta Orbán megöregedett

2014. 07. 29. 07:53 
Illiberális államot építünk – mondta Orbán Viktor Tusnádfürdőn. Szerinte a magyar polgárok azt várják el a magyar vezetőktől, hogy dolgozzák ki azt az új magyar államszerveződést, amely a liberális demokrácia korszaka után ismét versenyképessé teszi a magyar közösséget. Példaként nem nyugati, nem liberális és szerinte mégis sikeres országokat emelt ki: szóba került Kína, India, Törökország és Oroszország is. De mit jelent az, hogy illiberális demokrácia, mit ért rajta Orbán Viktor és mit a nagyvilág?
A fogalmat Fareed Zakaria újságíró vezette be a politológiába 1997-ben. A Foreign Affairsben megjelent cikkének lényege, hogy csak Nyugaton (Amerikában és Nyugat-Európában) magától értetődő, hogy a demokrácia (a pártok közti jogszerű, szabad választáson alapuló népuralom) liberális is egyben, vagyis védi az egyén törvényes jogait, a hatalmi ágak egymás fékeként és ellensúlyaiként különválnak, sajtó-, szólás- és vallásszabadság van, amit a jog uralma garantál.

A Föld lakóinak fele ilyenben él

Zakaria akkori összesítése szerint a világ 193 országából 118 volt demokrácia (ezekben élt a Föld népességének kicsit több mint a fele), ami a felszínen egyértelműen örömteli, de egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezekben az országokban varázsütésre nyílt társadalmak épülnének, melyekben az állampolgárok jogait erős intézmények garantálják, és nem autokrata vezetők uralkodnak, akik a demokrácia erőtlen intézményeit csak díszletnek tartják fent: ahol ez történik, illiberális (nem liberális) demokráciáról beszélünk.
Ma Nyugat-Európában nehéz a két fogalmat különválasztani, de például a második világháború előtt inkább liberális autokráciákról beszélhettünk még a legdemokratikusabbnak tartott Nagy-Britanniában is, ahol 1830-ban a lakosság alig két százalékának volt szavazójoga (ez 1867-ben hétre, 15 évvel később negyvenre nőtt). A huszadik század negyvenes éveinek végére, amikorra a legtöbb nyugati állam bevezette az általános szavazójogot, már évszázados története volt a szabadságjogok fejlődésének, így Zakaria szerint ilyen értelemben a liberalizmusból nőtt ki a demokrácia.
Orbán a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén arról beszélt, hogy az új rendszerre azért van szükség, mert szerinte „a korábbi liberális magyar állam”:
  • nem gondoskodott eléggé a határon túli magyarokról: „Nem volt képes arra, hogy kötelezze a mindenkori magyar kormányokat a nemzeti érdek képviseletére.”
  • nem állt ki a devizahitelesekért: „Nem védte meg a közösségi vagyont, az országot az eladósodottságtól, a családokat pedig az adósrabszolgaságtól.”
  • nem volt munkaközpontú, ezért „a politikai vezetés ma arra tesz kísérletet, hogy az emberek személyes munkája és érdeke a közösség és a nemzet érdekével szoros összefüggésben álljon”.
Az alapvető különbség Orbán és Zakaria felfogása között, hogy Orbán pozitív fényben láttatja a gazdaságilag viszonylag sikeres nem liberális demokráciákat, követendő példát találva bennük, míg Zakaria az elvileg demokratikusan megválasztott, de az emberek jogait a gyakorlatban mégis eltipró, valójában önkényuralmi, autokratikus rezsimeket működtető vezetőket negatív példaként hozza fel.

Ügynökök, joguralom, autonómia

Zakaria cikkének, és általában az angolszász politikai gondolkodásnak az egyik kulcsszava a jogállam (angolul a jog uralma, rule of law), amit az ellentétéhez képest a legegyszerűbb megérteni. Ez pedig az „ember uralma”, egy olyan vezetőé, aki saját, és nem a választók akarata szerint kormányoz. A jog uralma azt jelenti, hogy a jogrendszer kiszámítható, az állam hatalmát erős intézmények és érvényesíthető jogok korlátozzák. „Ez a nyugati történelemben ismert hagyomány, mely arra törekszik, hogy az egyén szabadságát és méltóságát megvédje” – írja Zakaria.
A szabadságjogok őrzői az állami intézmények mellett a civil szervezetek, melyek Magyarországon az utóbbi időben nyílt támadás alá kerültek. Orbán Tusnádfürdőn is elmondta: szerinte „itt nem civilekkel állunk szemben, hanem külföldi érdekkörök által fizetett politikai aktivistákkal, ezért nagyon helyes, hogy felállt a magyar parlamentben egy olyan bizottság, amely a külföldi befolyásszerzésnek a folyamatos figyelésével, nyilvántartásával és nyilvánosságra hozatalával foglalkozik”. Ez a retorika szinte szó szerint a putyini Oroszországot idézi, ahol a külföldről származó pénzekből is gazdálkodó szervezetek képviselőinek törvény írja elő, hogy megszólalásaikban jelezzék: „külföldi ügynökök”.
Bár beszédében Orbán is emlegette az emberi jogokat, a szövegkörnyezetből úgy tűnik, őt elsősorban a határon túli magyarok jogai érdeklik – leszögezte például, hogy ha az erdélyi közösség abba a helyzetbe kerülne, hogy a neki járó forrásokat a román költségvetésből nem kapja meg, számíthat Magyarország támogatására. Ilyen értelemben a szabadság alatt, amire általánosságban mint fontos értékre utalt, valószínűleg az erdélyi autonómiatörekvéseket értette, nem a nyugati értelemben vett egyéni szabadságjogokat.

Képzeljék el, ha felelősségre vonhatnának

„A konstitucionalista liberalizmus a hatalom korlátozásáról szól. [...] A demokratikus kormányzat hajlama, hogy elhiggye, abszolút hatalma van, a hatalom központosításához vezethet, gyakran alkotmányellenes módon, gyászos eredménnyel” – írja Zakaria, aki szerint egy sor példa van arra, hogy megválasztott kormányok elbitorolják más kormányzati szervek, gazdasági és civil szereplők hatalmát, erre Lukasenkót és a perui Fujimorit hozza fel példaként, utóbbi magát az alkotmányt is felfüggesztette Peruban.
Az ellenőrizetlen központosítás a liberális demokrácia ellensége, a jó célok nevében felhalmozott hatalmat rosszra is lehet használni.
– teszi hozzá. Orbán ehhez képest elrettentő példaként hozta fel az amerikai törvényhozás jogát, hogy az elnöki hatalom ellensúlyaként beperelhesse az elnököt hatáskörtúllépés miatt: „Képzeljék el Magyarországon, amikor a parlament beperelné a miniszterelnököt és a bíróság el is ítélne. Meddig tudnék én hivatalban maradni, tisztelt hölgyeim és uraim?” – tette fel a szónoki kérdést.
Az Orbán-kormány leglátványosabb lépései ilyen szempontból a gazdaságiak voltak. A túl magasnak ítélt végkielégítésekről szóló visszamenőleges jogalkotás, a magán-nyugdíjpénztári befizetések kezelése, a trafikmutyi mind a jogbiztonság határait feszegették, ahogy az Alkotmánybíróság jogköreinek visszametszése és a koalíciós jogalkotást bíráló Baka András leváltása a Legfelsőbb Bíróság éléről is. A választási törvény átírása a demokratikus választás keretei közt a választás tisztességességét kérdőjelezte meg, a reklámtörvényt pedig sokan egyértelmű hajtóvadászatként tartják számon az RTL Klub ellen, ami személyre szabott jogalkotásként szintén a jog uralmának mond ellent.
Orbán nem is tagadta, hogy nem az emberi jogok terjesztését látja a nyugati világ feladatának: szerinte Magyarországnak azt a célt kell kitűznie, hogy a világ minden jelentős szereplője abban legyen érdekelt, hogy „sikeresek legyünk”, ez a nemzeti külpolitika, melyben

Jeremy Bentham (1748 - 1832)

Jeremy Bentham
(1748 - 1832)

photo of the mummified body of Jeremy Bentham




"English utilitarian philosopher and social reformer. He first attained attention as a critic of the leading legal theorist in eighteenth century England, Sir William Blackstone. Bentham's campaign for social and political reforms in all areas, most notably the criminal law, had its theoretical basis in his utilitarianism, expounded in his Introduction to the Principles of Morals and Legislation, a work written in 1780 but not published until 1789. In it he formulated the principle of utility, which approves of an action in so far as an action has an overall tendency to promote the greatest amount of happiness. Happiness is identified with pleasure and the absence of pain. To work out the overall tendency of an action, Bentham sketched a felicific ("happiness-making") calculus, which takes into account the intensity, duration, likelihood, extent, etc of pleasures and pains.In Bentham's theory, an action conforming to the principle of utility is right or at least not wrong; it ought to be done, or at least it is not the case that it ought not be done. But Bentham does not use the word 'duty' here. For Bentham, rights and duties are legal notions, linked with the notions of command and sanction. What we call moral duties and rights would require a moral legislator (a divine being presumably) but theological notions are outside the scope of his theory. To talk of natural rights and duties suggests, as it were, a law without a legislator, and is nonsensical in the same way as talk of a son without a parent. Apart from theoretical considerations, Bentham also condemned the belief in natural rights on the grounds that it inspired violence and bloodshed, as seen in the excesses of the French Revolution.
Bentham at first believed that enlightened and public-spirited statesmen would overcome conservative stupidity and institute progressive reforms to promote public happiness. When disillusionment set in, he developed greater sympathy for democratic reform and an extension of the franchise. He believed that with the gradual improvement in the level of education in society, people would be more likely to decide and vote on the basis of rational calculation of what would be for their own long-term benefit, and individual rational decision-making would therefore, in aggregate, increasingly tend to promote the greater general happiness.
Bentham had first-hand knowledge of the legal profession and criticised it vehemently. He also wrote a highly entertaining Handbook of Political Fallacies 1824, which deals with the logic and rhetoric of political debate.
Bentham figured prominently among the small number of men who became known as phlosophical radicals, but his utilitarianism was not much discussed until the latter half of the nineteenth century. His prolific writings were published in part by devoted disciples, but some were published for the first time in the 1940s and after, and the publication of his complete works is still in progress. Among these writings is an analysis of the logic of deontic concepts, and On Laws in General contains a carefully elaborated theory of jurisprudence." 
The Penguin Dictionary of Philosophy
ed. Thomas Mautner
ISBN 0-14-051250-0


An Introduction to the Principles of Morals and Legislation
by Jeremy Bentham


HOME
HedWeb
HerbWeb
BLTC Research
Superhappiness?
Wirehead Hedonism
Paradise-Engineering
The Pinprick Argument
The Abolitionist Project
Utilitarianism by J.S. Mill
Critique of Brave New World
A Glossary of Utilitarian Jargon

utilitarianism logo

Árpád-házi Judit (975 körül – 1030 körül)

Árpád-házi Judit (975 körül – 1030 körül) 975 körül született Géza magyar fejedelem és Sarolt elsőszülött gyermekeként. Három testvére volt: István (először Vajk, 980 körül, Magyarország királya), Ilona (990 körül, Orseolo Ottó velencei dózsefelesége), Sarolta (991 körül, Aba Sámuel magyar király felesége). Judit 985-ben hozzáment Vitéz Boleszláv lengyel fejedelemhez, miután az az első feleségét eltaszította magától. Házasságukból egy gyermek: Bezprym született, aki rövid időre lengyel fejedelem lett. 989-ben Boleszláv eltaszította magától Juditot is. Judit másodjára is férjhez ment, Gavril Radomirbolgár trónörököshöz. Házasságukból egy fiú: Delján Péter, a későbbi bolgár cár született. Judit valamikor 1030 táján halt meg.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Nógrády Árpád: Magyar Uralkodók
  • Magyar katolikus lexikon

Ronald Reagean


http://hu.wikipedia.org/wiki/Ronald_Reagan
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ronald_Reagan
Reagan az Illinois állambeli Tampicóban született. Cipőkereskedő apja, az írszármazású John „Jack” Reagan alkoholizmusa miatt anyja, Nelle Wilson tartotta egyben a családot. Rossz anyagi körülményeik miatt, Ronald tanulmányai mellett kénytelen volt munkát vállalni (nyaranta például többször volt vízi mentő). 1932-ben diplomázott szociológiából és közgazdaságtanból az illinois-i Eureka College-on.

A színész[forrásszöveg szerkesztése]

Rendkívül jó előadói képességét először Chicagóban rádiós sportriporterként kamatoztatta, majd 1937-ben áttette székhelyét Hollywoodba.
1940-ben feleségül vette Jane Wyman színésznőt, akitől egy lánya született, Maureen (1941–2001) és örökbe fogadták Michaelt (1945–). Házasságuk több ok miatt (Reagan elfoglaltsága, illetve 1947-ben röviddel születése után meghalt második lányuk, Christine) megromlott, úgyhogy 1948-ban el is váltak. 1952-ben újra megházasodott, a szintén színésznő Nancy Davist vette el. Ebből a házasságából született Patti (1952–) és Ron (1958–).
A magas, jóképű Reagan a Warner Bros. filmgyár megbízásából, több tucat filmben szerepelt, általában mellékszereplőként. Leghíresebb filmjei: a Sötét győzelem (Humphrey Bogart és Bette Davis oldalán) vagy az Út Santa Fébe(Errol Flynn partnereként, Kertész Mihály rendezésében). A második világháborúban tartalékos volt a légierőnél, majd újra visszatért Hollywoodba.
Az 1950-es években egyre kevesebb filmszerepet kapott, valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy egyre inkább a politika felé fordult. Miután kétszer megválasztották a filmszínész-szakszervezet (SAG) elnökévé (1947–52 és 1959–60), a nagypolitika felé fordult. Utolsó filmjét 1967-ben forgattaGyilkosok címmel.

Reagan kedvenc lovával (1977)

A politikus[forrásszöveg szerkesztése]

Bár fiatalon és színészként is a demokratákat (különösen Franklin D. Rooseveltpolitikáját) támogatta, mégis a Republikánus Pártba lépett be, 1962-ben. Ismertsége és népszerűsége nagyban segítette, hogy 1966-ban Kaliforniában kormányzóvá válasszák. Kormányzóként, sikerült az állami költségvetést kiegyensúlyoznia és Kalifornia gazdaságát fejlődési pályára állítania, de ez együtt járt a szociális és egészségügyi háló leépítésével. 1970-ben újraválasztották a posztján.
Többször már nem jelöltette magát kormányzónak, mert teljes erővel az elnökjelöltségre akart koncentrálni. 1980-ban sikerült is pártja első számú jelöltjévé válnia, az elnökválasztáson pedig legyőznie az akkor hivatalban lévő Jimmy Cartert. Elemzők szerint sikerének oka a jó kampány mellett, Carter elnöknek az iráni túszdráma kapcsán mutatott tehetetlensége volt. Az amerikai túszokat végül elnökségének első napján engedték haza az iráni túszejtők, így is kifejezve Carterrel szembeni ellenszenvüket.

Az elnök[forrásszöveg szerkesztése]

Hatvankilenc éves volt, amikor először megválasztották,[1] népszerűsége töretlen volt, amiért 1984-ben újraválasztották úgy, hogy az elektori kollégiumban elsöprő (525 : 13) többséggel rendelkezett.

Nancy és Ronald ReaganHirohito japán császár társaságában (1983)
Két hónappal hivatalba lépése után, 1981március 30-án egy New York-i elmebeteg taxisofőr, John W. Hinckley merényletet követett el ellene. Állítása szerint ő csak lemásolta az akkoriban divatos Taxisofőr (Taxi Driver) című film egyik jelenetét, hogy megmentse a filmben játszó Jodie Fostert, akibe halálosan szerelmes volt. A merényletről 2001-ben A Reagan elleni merénylet címmel film is készült.
Elnöksége idején folytatta a már kormányzóként megkezdett – a neves közgazdász Milton Friedman által inspirált – neokonzervatív gazdaságpolitikát, melyet Reaganomicsnak is neveztek. Próbálta csökkenteni az állam gazdasági és szociális szerepvállalását, nagyarányú jövedelemadó-csökkentést hajtott végre, és jelentősen növelte a fegyverkezési kiadásokat. Bár költségvetési szigort hirdetett meg elnöksége elején, az államháztartási deficitet nem sikerült csökkentenie.[2]
1983-ban tanácsadói (többek között Teller Ede) javaslatára meghirdette az SDI-t (Strategic Defence Initiative), vagy közismertebb nevén csillagháborús programot, amelynek kulcsszerepe volt a Szovjetunió végleges megroppantásában. A fegyverkezési verseny újraindítása jegyében közép-amerikai államokban tervezett intervenciót, az ottani USA-val ellenséges rezsimek megdöntése céljából. Az ellenzékiek felfegyverzésén és támogatásán kívül Nicaragua esetében a légierő bevetésére is sor került (ez utóbbi akciót 1986-ban a hágai Nemzetközi Bíróságtörvénytelennek találta). 1983-ban a szovjetveszélyre hivatkozva amerikai csapatok megszállták Grenadát és megdöntöttékMaurice Bishop kubai típusú rezsimét.
A Szovjetunió és Afganisztán között kirobbant konfliktusba direkt módon nem avatkozott be, de támogatta a szovjetellenesterrorista akciókat elkövető mudzsaheddineket1986-ban egy nyugat berlini diszkóban történt merényletre válaszolva líbiaicélpontokat bombázott az amerikai légierő.

Reagan, Colin Powellnemzetbiztonsági főtanácsadóval egyeztet az Ovális Irodában (1988)
Nagy nemzetközi sajtóvisszhangot váltott ki a második elnöki ciklusában kirobbant Irán-kontra botrány, melyben kiderült, hogy az USA fegyvereket adott el – az akkoriban Irakkal háborúskodó – Iránnak, és a befolyt pénzekből a nicaraguaiellenzéket (kontrák) támogatta gerillaakcióikban. Az ügyet Reagan eleinte tagadta, majd később beismerte, hogy hibát követtek el. Mindez azonban nem csorbította jelentősen népszerűségét.

Reagan elnök a National Medal of Science kitüntetést adja Teller Edeprofesszornak (1983)
A kortársai által csak „Nagy Kommunikátornak” nevezett Reagan – retorikai képességeinek köszönhetően – bármilyen szituációból képes volt politikai tőkét kovácsolni magának. Mind a Challenger-katasztrófa kapcsán elmondott beszéde, mind Nyugat-Berlinben afal lebontásának szükségességéről elmondott beszéde („Gorbacsov úr bontsa le ezt a falat!”) nagy hatással volt hallgatóságára. Az USA-ban úgy tartják, kulcsszerepe volt a Szovjetunió megdöntésében, amit a „Gonosz Birodalmá”-nak nevezett. Népszerűségére jellemző, hogy az 1984-es választáson Reagan minden egyes államot megnyert, Minnesota kivételével.
1989-ben, amikor befejeződött második elnöki mandátuma, saját alelnökét,Busht ajánlotta utódjául, ezzel is biztosítva politikájának folytatását.

Utolsó évek[forrásszöveg szerkesztése]


Reagan szobra Budapesten (2011)
Visszavonulás után néhány évig a National Review konzervatív lap szerkesztőbizottságában dolgozott. 1992-ben a német újraegyesítéselőmozdításáért Berlin díszpolgárává avatják. 1994-ben nyilvánosságra hozta, hogy Alzheimer-kórban szenved, ami után már egyre kevesebbszer mutatkozott a nyilvánosság előtt. 2004június 5-én egy tüdőgyulladás következtében, 93 évesen vesztette életét. A Ronald Reagan Elnöki Könyvtár melletti parkban helyezték örök nyugalomra. Még életében elneveztek róla egy repülőgép-hordozót (USS Ronald Reagan), illetve egy washingtoni repülőteret.
kommunizmus bukásának elősegítése és a hidegháború lezárása érdekében tett elvitathatatlan érdemei miatt halála után is népszerű; Magyarországon aSzabadság téren avatták fel szobrát 2011június 29-én.[3] „Ronald Reagan jól döntött: a változást bölcsen irányította és megőrizte a békét” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédében.[4]

Irodalom[forrásszöveg szerkesztése]

Lábjegyzetek[forrásszöveg szerkesztése]

  1.  Az USA-ban még soha ilyen idős elnököt nem választottak.
  2.  Reaganomics, az ajzószer, amely elpusztította a Szovjetuniót – Anno online történelmi magazin
  3.  „A világot megváltoztató” Ronald Reagan elindul a szovjet emlékmű felé – Origo, 2011. június 29.
  4.  Orbán: Újra kellene egy Reagan (Index, 2011. június 29.)

Források[forrásszöveg szerkesztése]

Commons
Wikimédia Commonstartalmaz Ronald Reagantémájú médiaállományokat.
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Ronald Reagan témában.
E