Cél: Evangéliumi szemlélet fejlődése és a keresztyén megújulás előmozdítása Alapige: Rm 12,1 "Lelkem Isten igéjének fogja marad!" Luther Bocsássátok még nekem is. Szentlélek szerint szeretnék járni
Hasonló tartalom
2013. szeptember 28., szombat
2013. szeptember 27., péntek
2013. szeptember 24., kedd
2013. szeptember 23., hétfő
2013. szeptember 22., vasárnap
2013. szeptember 16., hétfő
2013. szeptember 14., szombat
Becsüljük meg Isten hűségét zsid 13,8-Jk1,17
zsid 13,8 Jézus
Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.
1.HŰSÉG: Az
atya fiú szeretet maradjon meg ez egy erény a fiú maradjon hűséges az ő
atyjához és az atya is az ő fiához. Ezen a héten Isten hűségéről olvashatunk.
Isten hűségére változhatatlan hűségére ugyanúgy válaszolt Isten Ábrahám majd
Mózes a bírák és Dániel korában. Isten hűséges hozzánk Isten hűséget kér
cserébe. Isten önmagát meg nem tagadhatja. Keresztyének, pedig attól vagyunk,
hogy azok felé testvéreink felé is hűségesek vagyunk. Más szóval nem térünk el.
Az atyai ház tanításától.
2. Gondoltad volna: Hűség hit bizalom következményei: Ábrahám nem éhezik, sőt gyermeke születik Isten cselekszik, angyalokat vendégel meg.
Isten kihoz Midjániták, Babiloniak Nérók kollégiumok viharából, de házassági konfliktusból vagy egyéb konfliktusból. Röviden a szentek imája meghallgatásra talál. A szentek imája az oltárnál célt ér. Isten megindul esetlenségeinken.
3. Gonosz szolga
Engedjük, el egymás vétkeit nálad álljon, meg a visszaütök, Isten a te mércéddel mér téged, hiszen a saját mércéd előtt nem állsz meg. Erich Honeckert az NDK és nem az NSZK törvényei alapján ítélték el. Úgy cselekedj másokkal, amilyen elvárásaid neked vannak.
Becsüljük meg Isten hűségét!

Vezető lapok ismét torzítják a pápa szavait 2013. 09. 14. 12:45
http://www.magyarkurir.hu/hirek/vezeto-lapok-ismet-torzitjak-papa-szavait
Vezető lapok ismét torzítják a pápa szavait 2013. 09. 14. 12:45 - Megosztás Aki tárgyilagos – vagy akár csak értő – tájékoztatást szeretne kapni a Katolikus Egyházról, aligha bízhat a vezető sajtóorgánumokban. Mint ismeretes, a brazíliai ifjúsági világtalálkozóról hazatérő Ferenc pápa a repülőn azt mondta az újságíróknak: „Ha valaki homoszexuális és keresi Istent és jó szándékú, ki vagyok én, hogy megítéljem?” A világsajtó címoldalain mégis egyetlen mondat harsogott: „Ki vagyok én, hogy megítéljem őket?” A liberális média a szövegkörnyezetből kiszakítva, az erkölcsi relativizmus összefüggésében idézte a pápa mondatának egy részét. Hasonlóan torzít a The Independent. Ferenc pápa szeptember 11-én olvasói levelet írt az olasz La Repubblica napilap főszerkesztőjének, amelyben így fogalmaz: „Isten irgalma határtalan, ha az ember őszinte, bűnbánó szívvel fordul hozzá.” A brit lap a következő címmel adta hírül az esetet: „A pápa biztosította az ateistákat: nem kell hinni Istenben ahhoz, hogy az ember a mennyországba jusson.” A brit Times sem sokkal lelkiismeretesebb. Szeptember 12-i számában olvasható a következő cím: „Engedélyezhetik a katolikus papok nősülését – pápai reformok”. A cikk így kezdődik: „A Vatikán kaput nyitott a papok nősülésének lehetősége előtt. A lépés szembe menne a bevett egyházi hagyománnyal.” A valós tényt a következő bekezdés közli: „Pietro Parolin érsek, az új államtitkár egy venezuelai újságnak azt mondta: a papi cölibátus évszázados hagyomány, de nem dogma.” Természetesen sem pápai reformról, sem kapunyitásról nincsen szó. Csupán egy érsek kimondott valamit, amit minden katolikus tud. Bizonyos, hogy aki tárgyilagos – vagy akár csak értő – tájékoztatást szeretne kapni a Katolikus Egyházról, aligha bízhat a vezető sajtóorgánumokban. Korábbi cikkünkben rávilágítottunk, hogyan népszerűsíti Ferenc pápát a világi média, és mennyire szeretné, ha megváltoztatná az Egyház természetfelettire mutató tanítását és fegyelmét. „A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.” (Jn 1,5) Magyar Kurír
2013. szeptember 13., péntek
2013. szeptember 12., csütörtök
2013. szeptember 11., szerda
2013. szeptember 8., vasárnap
2013. szeptember 7., szombat
Nincs esély a békére?
http://www.magyarkurir.hu/hirek/csak-parbeszed-hozhat-megoldast
Kiemelten
foglalkozik a média Ferenc pápa békefelhívásával, amelyet múlt vasárnap
tett közzé. A Vatikáni Rádió ezzel kapcsolatban megkereste Samir Khalil
Samir jezsuita atyát, aki a bejrúti Szent József Egyetemen arab
történelmet és kultúrát, valamint és iszlámtudományt oktat.
Szíriában a harc már nem a demokrácia harca az elnyomással szemben: kezdetben így volt, mára azonban a szunniták harcává alakult a többségében síita rezsimmel szemben. 14 évszázadnyi gyűlölet került így a felszínre. A probléma azonban egyáltalán nem vallási gyökerű - magyarázta a kairói születésű jezsuita.
A pápa békefelhívása milyen eredménnyel járhat? – erre a kérdésre Samir atya elmondta: Valójában a pápa összefoglalja azt, amit minden ember gondol; vagyis, hogy a háború háborút szül, az erőszak erőszakot, és ennek soha nem lesz vége. Jobb a párbeszéd, még ha fáradságos is; akkor is, ha minden félnek közelednie kell a másik álláspontjához és föl kell adnia valamennyit abból, amit helyesnek ítél. A háború már eddig 100 ezer ember életét követelte. Nem lehet háborút tervezni abban a reményben, hogy az majd meghozza a békét. Ez lehetetlen – szögezte le a bejrúti iszlámtudós –, mivel Szíriában a két fél annyira gyűlöli egymást, hogy attól fél, hogy ha enged, akkor a másik kiirtja őt minden követőjével együtt. Nem létezik más megoldás, csak az ima és a böjt, ahogy az evangélium tanítja, ahogy a Szentatya mondta.
De vajon járható-e a párbeszéd? Sokak szerint a tárgyalások már nem vezethetnek eredményre. Ezzel szemben P. Khalil Samir a Vatikáni Rádiónak kijelentette: csak a tárgyalásos út járható. A másik út ugyanis azt jelentené, hogy kiirtjuk azokat, akik máshogy gondolkodnak. A nemzetközi közösségnek, az ENSZ és néhány másik ország közvetítésével le kell ültetnie a tárgyalóasztalhoz a szembenálló feleket, mintegy bíróként javasolnia kell ésszerű megoldásokat, amelyek részben az egyik, részben a másik oldalnak kedveznek.
Mit tehetnek Szíriában a keresztények a békéért? Minél nagyobb számban csatlakoznak a böjt- és az imakezdeményezéshez, annál inkább sikerül a béke irányába elmozdítani a hangulatot. Szíriában hagyományosan tisztelet övezi a keresztényeket, mivel a Baath Párt által vezetett laikus kormány volt uralmon. A keresztényekre pedig mindenki a béke előmozdítóiként tekint – tette még hozzá a Vatikáni Rádiónak adott interjújában Samir Khalil Samir jezsuita, a bejrúti Szent József Egyetemen iszlámtudományokkal foglalkozó professzora.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
Csak a párbeszéd hozhat megoldást
Tovább gyűrűzik a szíriai válság: Damaszkuszt
bombázzák, Moszkva pedig rakétakilövéseket észlelt a
Földközi-tengerben. Az amerikai haditengerészet tagadja, hogy
rakétatámadásról lenne szó. Ezalatt Asszad intenzíven bombázza
Damaszkusznak az ellenzék által ellenőrzött területeit, ahol augusztus
21-én az állítólagos vegyi támadás történt.
Szíriában a harc már nem a demokrácia harca az elnyomással szemben: kezdetben így volt, mára azonban a szunniták harcává alakult a többségében síita rezsimmel szemben. 14 évszázadnyi gyűlölet került így a felszínre. A probléma azonban egyáltalán nem vallási gyökerű - magyarázta a kairói születésű jezsuita.
A pápa békefelhívása milyen eredménnyel járhat? – erre a kérdésre Samir atya elmondta: Valójában a pápa összefoglalja azt, amit minden ember gondol; vagyis, hogy a háború háborút szül, az erőszak erőszakot, és ennek soha nem lesz vége. Jobb a párbeszéd, még ha fáradságos is; akkor is, ha minden félnek közelednie kell a másik álláspontjához és föl kell adnia valamennyit abból, amit helyesnek ítél. A háború már eddig 100 ezer ember életét követelte. Nem lehet háborút tervezni abban a reményben, hogy az majd meghozza a békét. Ez lehetetlen – szögezte le a bejrúti iszlámtudós –, mivel Szíriában a két fél annyira gyűlöli egymást, hogy attól fél, hogy ha enged, akkor a másik kiirtja őt minden követőjével együtt. Nem létezik más megoldás, csak az ima és a böjt, ahogy az evangélium tanítja, ahogy a Szentatya mondta.
De vajon járható-e a párbeszéd? Sokak szerint a tárgyalások már nem vezethetnek eredményre. Ezzel szemben P. Khalil Samir a Vatikáni Rádiónak kijelentette: csak a tárgyalásos út járható. A másik út ugyanis azt jelentené, hogy kiirtjuk azokat, akik máshogy gondolkodnak. A nemzetközi közösségnek, az ENSZ és néhány másik ország közvetítésével le kell ültetnie a tárgyalóasztalhoz a szembenálló feleket, mintegy bíróként javasolnia kell ésszerű megoldásokat, amelyek részben az egyik, részben a másik oldalnak kedveznek.
Mit tehetnek Szíriában a keresztények a békéért? Minél nagyobb számban csatlakoznak a böjt- és az imakezdeményezéshez, annál inkább sikerül a béke irányába elmozdítani a hangulatot. Szíriában hagyományosan tisztelet övezi a keresztényeket, mivel a Baath Párt által vezetett laikus kormány volt uralmon. A keresztényekre pedig mindenki a béke előmozdítóiként tekint – tette még hozzá a Vatikáni Rádiónak adott interjújában Samir Khalil Samir jezsuita, a bejrúti Szent József Egyetemen iszlámtudományokkal foglalkozó professzora.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
2013. szeptember 5., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)