Megrázó üzenettel fordultak a világhoz a közel-keleti keresztények
Az otthonából több ezer társával együtt elűzött
Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, valamint Arthur Serratelli püspök
megrázó üzenettel fordult a nyugati világhoz. Az Iszlám Állam brutális
eszközökkel megsemmisítette az egyik legősibb keresztény közösséget
Irakban. Maalulában, ahol a mai napig Jézus nyelvét beszélték,
tűzzel-vassal kényszerítették az iszlám felvételére a keresztényeket.
Karakosban gyerekeket fejeztek le és akinek a fejét nem póznára tűzték,
azt élve temettek el.
„A szenvedésünk az
európai és nyugati kereszténység sorsának az előszele” – nyilatkozta
még augusztusban az olasz Corriere della Sera-nak Amel Shamon Nona,
moszuli káld érsek, akinek az Iszlám Állam terrorszervezet verte szét
közösségét Irakban. „Próbáljanak megérteni engem. Az önök liberális és
demokratikus elvei egy fabatkát sem érnek itt. Meg kell érteniük a
közel-keleti realitást, mert egyre több muszlimot engednek be
országaikba. Önök is veszélyben vannak. Erős és bátor lépésekre van
szükség, még ha azok ellentmondanak az elveiknek, akkor is. Azt hiszik,
hogy minden ember egyenlő. De ez nem igaz: az iszlám nem vallja ezt. Az
önök értékeik nem a muszlimok értékei. Ha ezt nem értik meg elég hamar,
önök annak az ellenségnek lesznek az áldozatai, akit önök engedtek be az
otthonukba” – fogalmazott
üzenetében a káld érsek.
Arthur Serratelli püspök pedig a
katolikus hírügynökség oldalán hozta
le beszámolóját, ahol arra figyelmeztet, hogy James Foley barbár
lefejezése egy másik horrorra, a közel-keleti kereszténység
szisztematikus lefejezésére hívta fel a figyelmet: legalább egymillió
olyan keresztényről tud, akiket meggyilkoltak, vagy elüldöztek vallásuk
miatt az iszlamista radikálisok. „A barbár lefejezésekről,
keresztrefeszítésekről, a nemi erőszakról és a gyermekgyilkosságokról
nem mindig számolnak be. Szíria, ahol sokáig szomszéd volt a két vallás,
ma horrorisztikus tettek hazája lett” – fogalmaz a katolikus vezető.
Helyi katolikus forrásokra hivatkozva Serratelli az írja: az
iszlamista fanatikusok több fiatalt keresztre feszítettek, akik nem
voltak hajlandók felvenni az iszlámot. Egy alkalommal a
keresztrefeszített fiú apjávalvégignézették a rémtettet, majd
meggyilkolták őt is. Mint írja, voltak olyan beszámolók, hogy várandó
keresztény nőknek a méhéből vágták ki a magzatokat, majd a
köldökzsinórnál fogva felkötötték őket.
Gyerekek fejét tűzték póznára Moszulban
A moszuli káld püspök szerint a vallás nevében
népirtást követnek el az iszlamisták. Több ezer keresztényt és
hadifoglyot mészároltak le, több száz embert, köztük gyerekeket és
időseket pedig szomjhalálra ítéltek. Gyakran keresztre feszítik az
áldozataikat, mert keresztény jellege miatt ezt megszégyenítőnek
tartják. Egy amerikai káld vallási vezető, Mark Arabo a CNN-nek adott
interjújában arról beszélt, hogy keresztény holokauszt zajlik Irakban.
Moszulban van például egy park, ahol a levágott gyerekfejeket póznára
tűzik, mely elrettentő példa minden kereszténynek, aki nem hajlandó
követni az iszlámot. Nincsenek ugyanakkor sokan, a legfrissebb
beszámolók szerint a korábban több tízezres közösségből alig kétszázan
maradtak, többségében betegek és mélyszegények, akik képtelenek voltak
elmenekülni.
De gyerekek lefejezéséről számoltak be az észak-iraki Karakos
elfoglalása után is. A legnagyobb iraki keresztény városból és több más
településről Moszul környékén, emberek tízezreit üldözték el az Iszlám
Állam radikálisai. A Szíriához közeli, nyugat-iraki Kodzsa, Hatimíja és
Kabosi falvakat pedig körbevették a terrorcsoport fegyveresei, és
ultimátumot adtak a jazidita lakosságnak, hogy vegyék fel az iszlámot.
Több tízezren menekültek a környező hegyekbe. Az Iraki Káld Segélyező
Társaság aktivistája, Christiana Patto - akinek levelét az amerikai
National Review Online közölte -
azt állítja: legalább 90-100 gyermek és idős ember halt szomjan, több
mint 1500 férfit pedig családjuk szeme láttára öltek meg a terroristák,
családok tucatjait pedig elfogták - sorsuk ismeretlen. Daúd Nikodimosz,
Moszul káld püspöke szerint pedig népirtás zajlik az iraki
keresztényekkel szemben. "Keresztény családok ezreinek elüldözése,
templomok mecsetekké alakítása, nem beszélve a nők elleni erőszakról és
mészárlásról egyenértékű a népirtással" - fogalmazott az iraki egyházi
vezető
az orosz Russia Today arab nyelvű adásában.
„RPG-vel, gépfegyverekkel támadtak ránk. Nem volt elég lőszerünk,
ezért el kellett menekülnünk. Gyerekek, idős emberek haltak meg, a
dzsihádisták pedig elhurcolták a lányokat és asszonyokat” – mondta az
iszlamista terroristák támadásáról egy túlélő. Az Iszlám Állam Moszul
elfoglalása után kivégezte a Badush börtönben fogvatartott férfiakat, és
helyükre azok a nők kerültek, akiket portyázásaik során raboltak el.
Többségük a Szindzsár-hegységben rekedt jazidi, akik próbáltak
elmenekülni, de az iszlamista fanatikusok rajtuk ütöttek. Vannak azonban
közöttük keresztények, sőt, muszlimok is. Előzetes becslések szerint
több ezer nő is lehet a szervezet fogságában, akiket nemcsak
börtönökben, hanem más épületekben, például iskolákban is őriznek.
Amennyiben a nők hajlandóak áttérni, feleségnek adják el őket az Iszlám
Állam harcosai számára, akik „nyomott áron”, 25 és 150 dollár között is
hozzájuk juthatnak a Daily Beast értesülései szerint.
Szaddám Huszein idején mintegy 1,5 millió keresztény élt az
országban. 600 ezren Bagdadban, 60 ezren Moszulban, valamint Kirkukban
és Bászrában is jelentős keresztény közösség létezett. A hagyomány
szerint Jézus két tanítványa, Tamás és Tádeusz apostol alapította meg a
térségben a keresztény egyházat. Az iraki keresztények száma egy évtized
alatt a 1,5 millióról 200 ezer alá csökkent, az Iszlám Állam által
elfoglalt területekről pedig teljesen eltűntek.