Ma csak álmodom arról - Bolyki Brothers - Reménység Fesztivál 2012

Amerikai élelmiszerárak és szegénység

Megjegyzés Keleten rosszabb helyzet ne vigasztaljon 

  http://idorosta.blog.hu/2011/12/28/hht_idorosta_blog_hu

- Igen, jól értetted, éhséglázadás Amerikában

- 42 millió éhes, dühös Amerikai

- a gyerekeiket féltő felnőttek a tettek mezejére lépnek
A múlt héten olyasmiről írtam, amitől a kollégáim még furcsáb szemmel néztek rám.
Azt mondtam, hogy „szerintem az elkövetkezendő 18 hónap folyamán valamikor beírhatjuk az „éhséglázadás” kifejezést az amerikai lexikonokba és ezt komolyan gondolom.”
A félreértések elkerülése végett „éhséglázadás” alatt azt értem, amikor egy csoport dühös, éhező, felbőszült ember kárt tesz bizonyos ingóságokban és ingatlanokban, mert úgy érzik, hogy (többek között) az élelmiszer árak túl magasak.
És igen, úgy értettem, hogy az elkövetkezendő másfél éven belül nagy eséllyel láthatunk ilyen lázadásokat az Egyesült Államok területén.
Azért hangsúlyozom ezt ki, mert szeretném, ha jóslatom félreérthetetlen lenne. Nem jellemző rám, hogy jóslatokba bocsátkozzak. Ellenkezőleg, veszélyes dolognak tartom, hiszen olyan könnyű elhibázni a pontos időt, helyet és a részleteket.
Ebben a tekintetben, ha valamit rosszul ítélek meg, az szinte kizárólag az időzítés lehet csak.
De honnan is veszem ezt az őrültséget? Nézzük meg az alábbi táblázatot:
Az élelmiszerjegy programban résztvevő amerikaik számának alakulása
A táblázatból látszik, hogy az élelmiszerjegyen élő amerikaiak száma 2008 óta folyamatosan nő. Jelenleg 42 millió amerikai számára az élelmiszerjegyek jelentik az egyetlen biztos élelmiszerforrást. Ez a teljes lakosság egy hetede.
Ez miért annyira kétségbeejtő? Ez az adat azt jelenti, hogy az amerikaiak 14%-ának olyan alacsony a jövedelme, hogy nem képesek ellátni saját élelmiszerszükségleteiket és ez a szám folyamatosan emelkedik.
Nem tudom, mikor érjük el azt a pontot, amikor a helyzet már fenntarthatatlanná válik, hiszen az adatok már most is megdöbbentőek.
Az élelmiszerárak három alapvető tényező miatt emelkednek folyamatosan.
Az első ok a rossz időjárás. A világ számos pontjára jellemző szélsőséges időjárás, beleértve az oroszországi hőhullámot, vagy a ausztráliai áradásokat, jelentősen lecsökkentették a világ élelmiszertartalékait.
A második ok az energiaárak drágulása. Az olaj ára jelentősen befolyásolja az élelmiszerárakat. Az olaj árának emelkedésével az élelmiszerek ára is nő.
A harmadik ok a globális valutaleértékelési verseny. A sok milliárd frissen nyomtatott dollár kénytelen versenybe szállni a yüannal, jennel és az euróval az egyre fogyó élelmiszertartalékok felvásárlásában.
A legtöbb ember számára ezek a tények ijesztőek. Ijedtséget leginkább a gyerekek szoktak érezni, ha nem tudják hogyan kezeljenek vagy nem értenek egy adott helyzetet.
Én felnőttként nem félelemmel nézem ezeket a tendenciákat. Megpróbálok felkészülni és felkészíteni családomat arra az eshetőségre, hogy ezek a trendek minden bizonnyal folytatódni fognak.
Nem tervezek részt venni a tüntetéseken, mert befektetéseimet a számomra világosan kirajzolódó trendek szerint alakítottam.
A kormány intézkedéseire sen szabad várni. Addigra túl késő lesz.
Itt az idő, hogy mindenki felkészüljön. Én személy szerint megtakarításaimat aranyba vagy ezüstbe fektetem. Tartósélelmiszerekből, mint például rizs, bab, tészta, liszt, só, stb. megpróbálok minél nagyobb készletet felhalmozni. Akinek van kertje, még ha nem túl nagy is, vegyen vetőmagot.
A Blue chip részvények is jó befektetésnek számítanak, hiszen ezek szinte tendenciáktól függetlenül jövedelmezőek maradnak.
Ezeket a termékeket beszerezni nem őrültség, még akkor sem, ha egy csoda folytán hirtelen minden helyreáll. Veszíteni sem igen lehet rajtuk, hiszen bármikor felhasználhatók vagy nagyobb veszteség nélkül eladhatóak.

Éhség lázadás küszöbén Borsod"

  
 http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=eladasos&pid=125381&blog_cim=A%20munka%20%E9s%20a%20seg%E9ly%20p%E1rhuzamai

 A munka és a segély párhuzamai

Éhség lázadás küszöbén Borsod" És valóban, ha a cím túlzó is kissé, nem kétséges, a helyzet robbanáshoz közeli. Adják vissza a munkát, és mindenki menni fog dolgozni. De ha nincs miből megélni, és az emberek a gyerekeiket sem tudják etetni, el fognak menni lopni és betörni - röviden így foglalható össze az encsi kistérség üzenete a kormánynak. Az új közmunka-program ellehetetlenítette az itt élőket: hiába dolgoznának, nem kapnak munkát. Pedig nem segélyből akarnak élni. Kaufer Virág, az Országgyűlés Foglalkoztatási bizottságának LMP-s tagja párttársa meghívására érkezett a kistérségbe, ahol a kormány új közfoglalkoztatási programjáról kérdezte a polgármestereket és az ott élőket. Még csak egy teljes hónap telt el 2011-ből, de már kétségbeestek, és nem zárnak ki egy éhséglázadást sem. A probléma súlyos: a nyolc órás közmunka helyett részmunkaidőben, vagyis négy órában dolgozhatnak azok, akik vannak olyan szerencsések, hogy kapnak munkát az önkormányzattól. Az önkormányzat pedig tehetetlen: országosan felére-harmadára csökkentek az állami források, így nincs miből fizetni. A részmunkaidős közfoglalkoztatottak körülbelül 30 ezer forintot keresnek. A bérpótló juttatás - vagyis munkanélküli segély - mintegy 28 ezer forint, különbség tehát szinte nincs is. Mégis mindenki dolgozni akar, csak éppen nincs hol: Kaufer szerint amíg nincs fejlesztés és nagyberuházás a térségben, addig az államnak kell munkalehetőséget biztosítania. Nem segélyt akarnak: munkát Az LMP videóján Link Gulyás Pál, ináncsi LMP-s és cigányönkormányzati képviselő kifejti: ha kell, nyílt levelet írnak, demonstrálnak, és bármit megtesznek, hogy munkához jussanak. "Nem várjuk a csodát a politikusainktól. Kérünk segítséget: azért, hogy a megélhetésünk, a gyerekeink megélhetése, a jövő megmaradhasson." Egy helybéli férfi kifejtette, annak örülnének legjobban, ha folyamatosan lenne munka. Nem két hónapig, mert annak nincs értelme. Mások leszögezték, ez nem etnikai kérdés, hiszen "majdnem hogy ugyanannyi hányatott sorsú, szegény magyar van ebben a régióban, mint roma". Elmondásuk szerint a most ellehetetlenül közmunkát végzők olyan területeken dolgoztak, amelyek a biztonságos, békése együttélést biztosították - például településőrök voltak. Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere elmondja, 2011-ben lényegesen csökkent az önkormányzatok közmunkára szánható kerete. "Óriási problémát jelent, hogy a négyórás foglalkoztatást helyezte előtérbe a kormány, amiről azt gondolom, hogy látszatfoglalkoztatás, mert a segélyhez képest csak néhány ezer forinttal kínál többet. Lássuk be, sem a rezsiköltségek, sem a közüzemi díjak nem csökkentek, tehát megélhetési szempontból ezek az emberek nincsenek előrébb. " A videón Link egy 58 éves asszony arról panaszkodik, hiába keres munkát, nem kap. Ő most 28 ezer forintot kap, a férje 15 ezret, és tele vannak befizetetlen számlákkal. "58 éves vagyok, nagyon szívesen elmennék dolgozni, de miért? Egy szakajtó krumpliért? 28 ezer forint arra nem elég, hogy tejet meg kenyeret vegyen az ember minden nap." Van, aki attól fél, hogy egy idő után bármit megtesznek majd az emberek: aki nem tud adni egy darab kenyeret a gyerekének, bemegy egy boltba, vagy betör, és ellopja. A környéken szinte minden, lehetséges megoldást jelentő munkahelyet bezártak, noha az emberek a falujukban szeretnének élni és dolgozni. Nincs rá lehetőségük. Sokan nevelnek gyereket, van, aki többet is. "Mit vegyen 28 ezerből, cipőt vagy kenyeret, vagy gyógyszert?" Egy anyuka nem tudja, hogyan járassa iskolába a gyerekeit. Ahhoz útiköltség, iskolai pénz, és a tankönyvek ára is kéne. Az idősebb gyerekeket nevelők sem járnak jobban: egy asszony arról számol be, egyik gyereke hat szakmát tanult ki, de ha nem költözik be Miskolcra, nem kap munkát. Az asszony még egy 22 éves gyerekét taníttatja, de mivel 20 éven felüli, a kormány elvette tőle a családi pótlékot. "Állítsák vissza a nyolc órás munkarendet, és adjanak az embernek pénzt, ne segélyt. Munkát adjanak, mert mi munkát kérünk"- kérik. "Adják vissza a munkát, és mindenki menni fog dolgozni" - ígérik. Attól félnek: ha nem lesznek új munkahelyek, rablások, lopások ideje jöhet el, az emberek állatokat hajtanak majd el, és a kertekből fognak lopni. Mindeközben*** Orbán Viktor évértékelő beszédében elmondja: ahhoz, hogy Magyarország legyűrje az államadósságot, mindenkinek, aki munkaképes, dolgoznia kell. "Nem mindenki azért munkanélküli ma Magyarországon, mert nem kap munkát. Nagy hiba lenne egyenlőségjelet tenni azok közé, akik dolgozni akarnak, de nem kapnak munkát, és azok közé, akik tudnának ugyan dolgozni, de úgy gondolják, hogy segélyen vagy egyéb állami juttatáson élni mégiscsak kényelmesebb, és amellett ebből-abból pénzt is lehet csinálni. Ha másból nem, hát tyúklopásból." Hozzátette: gondoskodni kell méltó módon mindenkiről, aki nem képes munkából megélni, de csak azokról. Gerő András szerint ez kódolt cigányozás, és méltatlan a magyar miniszterelnökhöz, de szerintem csak Gerő fejében kéne rendet tenni, hiszen ezek szerint ő cigányként kódolta magának a dolgozni nem akaró, segélyből és tyúklopásból élő honpolgárt... De vissza a lényegre, mert az szent igaz: mindenkinek dolgoznia kell, aki erre képes. De mit? Az ugyanis világos, hogy a közmunka nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Nemcsak azért, mert a közmunkák többségét nem sikerült úgy kitalálni, megszervezni, hogy azok viszonylag nagy hasznot hajtsanak (pl. iskola felújítás, közintézmények fizikai állagának megóvása, stb...), hanem azért is, mert elfogyott az erre szánt pénz. Az önkormányzatok épphogy lélegeznek, csőd kerülgeti őket, erre már egyáltalán nincs pénzük; az állami források pedig szintén elapadni látszanak. És itt úszik be tudatomba a kérdés: a Kádár-rendszer miért tudta kezelni ezt a problémát? Hogyan tudta bekényszeríteni a legképzetlenebb rétegeket is a könnyűiparba, termelőszövetkezetekbe, építőiparba, feldolgozóiparba, stb... ? Jó volt, hogy így volt? Lehetne ma is kényszeríteni? A szabadságelvű rendszerben van erre lehetőség? A válasz egyértelmű: nem. Nemcsak azért, mert a demokrácia nem tűri a kényszert, de azért sem, mert nincs hová. És itt hirtelen eszembe jut még valami, ami szerintem a rendszerváltás legelhibázottabb döntéssorozatának okozója, s a bajok egyik fő forrása. Az új rendszer két dolgot vett természetesnek: 1. Az állam rossz gazda; 2. Ha egy állami cég veszteséges, privatizálni kell, vagy meg kell szüntetni. Ez utóbbi áldozata lett nem egy és nem kettő állami gazdaság is. Ehhez kapcsolódik az ötletem, de előtte még tisztázzuk, miért gondolom azt, amit a 2. pontban írtam. A helyzet úgy áll, hogy a veszteség egy magáncégnél tűrhetetlen, de az államnál nem egyértelmű. Ennek az az oka, hogy bár lehet, hogy egy állami cég emberenként mondjuk havi 40 ezer forint veszteséget termel, de ne feledjük, ennek az embernek a segélyezése is kerülne ennyibe állambácsinak. Ráadásul maga körül egy sereg szociokulturális problémát generálna, mint munkanélküli: - a gyerek előtt rossz minta a dolgozni nem járó szülő; - bedől a lakáshitele--> hajléktalanság, válás; - fekete munkára és bűnözésre hajlamosító kilátástalan helyzet. Tehát jelen árfolyamon akár havi 50-70ezer forint veszteséget is megérhet az államnak egy-egy munkahely fenntartása. De hol? Mit termeljenek? Mi legyen a sok szakképzetlen vagy alig képzett munkaerővel? ÁLLAMI GAZDASÁG! Ez komoly! Egy-egy ilyen egység akár 1-2 milliárddal is életre hívható lenne. Mondjuk például sertés és baromfiteleppel, melyhez a takarmányt maguk termelnék meg. Ha kell, kézi kapálással termelt kukoricával, kisgépekkel betakarított lucernával, vagy tartanának lovakat különféle munkálatokhoz, rövidtávú szállításokhoz. Egy ilyen telepről az ott dolgozók engedménnyel vásárolhatnának. A termelés egy része eleve erről szólhatna: zöldségfélék, hagyma, burgonya és egyéb kézimunka igényes növények (eper, málna, ribizli, stb...). Telepíthetnének almafákat, diófákat, mittoménmilyenfákat... A gazdaság és a közeli falu hőenergia igényét helyi mini hőerőművel láthatnák el, ahová maguk termelik meg az energiafüvet. Feldolgozott termékeket is állíthatnának elő: gyümölcslé, pálinka, befőttek, stb... Egy állami gazdaság rengetegféle tevékenységet folytathat, ami nem különösebben beruházás igényes (mint egy Mercedes gyár). Egy ilyen rendszerben egy munkahely sokkal kevesebb pénzből megteremthető, mint a kizárólag piacra termelő iparban. Mondom, ők maguknak is termelnének, saját fogyasztásra is! Nem létezik, hogy ezt ne lehetne úgy megcsinálni, hogy egy-egy emberen max. pár 10ezer forint legyen a veszteség. Ha pedig ez biztosítható, megéri. És a lényeg: Aki egy ilyen termelőegységben kétszeri nekifutásra sem állja meg a helyét, mert lóg, mert lusta, mert meglopja a gazdaságot, azt zavarják el, és onnantól kezdve nyista segély. Persze, ha emiatt veszélybe kerülnének a gyermekei, akkor őket helyezzék el kollégiumban, gondoskodjon róluk az állam, mely e pillanattól a családi pótlékkal is rendelkezik. Ilyen ember ugyanis nem tud érdemben gyereket nevelni, ezért ebben nem kell pénzeszközökkel támogatni. A törvény kiskorú veszélyeztetése miatt szakíthatná ki a gyermeket testi és lelki értelemben egyaránt káros környezetéből. Természetesen a kapcsolattartásra lenne lehetőség hétvégente, s ennek csak a szülő lehet akadálya, ha arra a két napra nem tud megfelelő körülményeket teremteni. Kemény. Tudom, hogy kemény, de aki tud dolgozni és nem akar, pedig módja lenne rá, az nem érdemli szájába az állami csecset. Végre el kell kezdeni rendet tenni: aki akar dolgozni, annak legyen hol, aki nem akar, pedig tudna, annak pedig nyasgem. Így ni. Sok-sok embert visszavihetünk a munka világába. Ezeknek az embereknek referenciája keletkezik.. Megtudtuk, hogy kik azok, akik pontosan bejárnak dolgozni, és a munkahelyükön szorgalmasan továbbá kellő precizitással teszik a dolgukat. Erről akár papírt is kaphatnak, (de a lényeg a leinformálhatóság!) amivel jelentkezhetnek máshol. Tudott, van előítélet a magánszektorban a cigány munkaerő alkalmazása kapcsán. Ez ellen az előítélet ellen az egyik legjobb érv a megfelelő minősítésű referencia, amely igazolja, hogy egy megbízható, jó munkaerőhöz jutunk, ha például Kolompár József munkavállalót alkalmazzuk, mert neki erről egy hivatalosan kiállított minősítő papírja van. Helytállt, amikor módja volt erre. Dolgozott, nem lógott, nem lopott, nem késett, nem kereste a a kibúvókat. A munka világába visszavezetni csak értelmes munkával lehet, melyet a munkás minden munkanapon rendszeres időbeosztással végez. Ez, nem egyenlő a ma éppen érvényes gyakorlattal. Nem hiszem, hogy erre a temetőben történő falevélsöprés jó, melyet havonta kb. 10-szer végez csak (nem 20-szor 21-szer), és nincs megfelelő munkafegyelem követelmény sem. Miért is lenne, hisz sokan úgy érzik, ez a közmunka pusztán arról szól, hogy a valóságosság szintjén szopatják egy kicsit a segélyért a "rászorulókat". Rengeteg olyan munka van, amit kényelmesen és nagy haszonnal tudnának elvégezni, dolgozni akaró emberek. Sok némi betanulást igényel és sokhoz semmiféle képzettség nem szükséges legfeljebb egyikhez. másikhoz némi ügyesség. Ehhez a kormány politikát kellene nagyban megváltoztatni. Azt a nagyon letargikus személetet, azt a mást mondok, mint cselekszem hozzáállást, azt az erőből politikát kellene változtatni, amire nem képes vagy hajlandó egyetlen zsidó politikus vagy vezető beosztású újgazdag egyén.

Brutális támadás

http://hirek.ma/hirek/robbanas-a-csepeli-imahaznal

 

 http://regi.sofar.hu/hu/node/91940

 

 

 

Címlap » JNA24 » 168 Óra

A felvilágosodás vége?

, 2007, szeptember 4 - 07:15

• 168 Óra
• JNA24 médiafigyelő

Forrás: 168 Óra
2007.09.04., 2007. évfolyam, 35. szám
szerző: Koltai Tamás forrás: 168ra
cimkék: Kósa Lajos, Magyar Gárda, Rajk László
Mostanában el akartam kerülni, hogy külföldről hozzak haza bezzegpéldákat. Legutóbb holland élményeim között említve Rembrandt Éjjeli őrjáratát, amelyet annak idején megcsonkítottak, hogy ráférjen a városháza falára, elharaptam azt, ami a kultúrbarbarizmus magyar változatairól eszembe jutott. De Rajk László 56-os veszprémi emlékművének kálváriája láttán elszállt belőlem a lojalitás.
Arról van szó - ha valaki nem olvasta volna a 168 Óra múlt heti számát -, hogy a szobortervet még az előző önkormányzat nyilvánította pályázati nyertesnek, de a múlt őszi választások után elfideszesedett testületnek a mű nem tetszett, újat rendelt, és Rajkét, bár már fölállították, elrendelte kitelepíteni, ráadásul a szobrász költségén. Mármost én nem a városháza ízlését firtatom. A városházák ízlése, esztétikai minősége és kultúrája, kortól és politikai irányultságtól függetlenül olyan, amilyen - ezt, ha korábbról nem, a tizenhetedik századi amszterdami példából mindenképpen tudjuk. A kölni polgármester (bizonyos Konrad Adenauer) Bartókot tiltotta be, a hamburgi (bizonyos Dohnanyi) a Liliom szerinte nem elég konzervatív előadását leprázta, a szolnoki (bizonyos Szalay) operettli-népszínműves színházat gründolt magának, mert azt szereti, a debrecenit (bizonyos Kósát) Leonardo nemi identitása izgatja föl. A veszprémi (bizonyos Debreczenyi) pedig idegenkedik az absztrakt liberalizmustól. Istenem, mitől lennénk úgy oda: a polgármestereket nem az ízlésük és a kultúrájuk miatt választjuk, azt a tévhitet pedig, hogy ők a nép, tehát mindent megtehetnek, ami a hatalmukban áll, mi tápláltuk beléjük, magunkra vessünk tehát a következményekért.
Mondom, nem a kulturcsinovnyikként föllépő politikusok nívójával van bajom. Nem azzal, ahogy a kultúrát nyeszetelik, mint az egyszeri Rembrand-kép-csonkítók. Hanem a közömbös közvéleménnyel, amely rá se ránt. A szavát alig fölemelő művészértelmiség szellemi tunyaságával. A lapítás cinizmusával.
A Rajk-emlékmű sorsáról először a Liberationból értesültem. Egy magyar újság idézte, mit írt a párizsi lap. Egy francia tudósító, aki a veszprémi fesztiválon járt, fölfedezte, hogy egy magyar városban cenzúrázzák a művészetet. Magyar tudósító nem fedezte föl. Vagy nem járt a fesztiválon. Vagy járt és fölfedezte, de francia kollégájával ellentétben nem írta meg. Talán nem tartotta olyan lényegesnek. Lehet, hogy félt valamitől, ő vagy a főszerkesztője. Vagy úgy gondolta, nem ügy. Esetleg többen is úgy gondolták. Nem emelte föl a szavát a szellemi elit. Képzőművészek, írók, színészek. (Az emlékművet a színházkertben állították föl, onnan kellett elszállítani.)
Nem kérdezték meg, mint Madáchnál Ádám, hogy ejnye, "mért bánsz így a művészettel, ember?”
Pár hónappal ezelőtt Németországban, amikor a Mohamed-karikatúrák kiváltotta hisztéria miatt egy operaházi intendáns házon belül betiltotta a készülő Mozart-előadás egyik jelenetét - Krisztus-, Buddha- és Mohamed-fejeket hoztak volna a színpadra -, másnap a sajtó hangos volt a fölháborodástól. Értelmiségi prominensek a lapok első oldalain protestáltak a művészi szabadságot sértő (ön)cenzúra ellen. Olyan erős volt a tiltakozás, hogy az intézkedést végül visszavonták. Pedig csak három gipszkoponyáról volt szó, és nem potentát politikus utasított, hanem a nemzetközileg gerjesztett moszlim őrjöngéstől megfélemlített színházvezetés rémüldözött a premierbotránytól. Ami azonnal - és visszamenőleg is - fölvetette a jogos (és lényegében azóta is megválaszolatlan) kérdést, hogy egy felvilágosodott korban meddig lehet hátrálni fundamentalista őrültek "a vallási érzékenység megsértését” hipokrita érvként villogtató fenyegetése miatt.
A lehetséges válasz előtt térjünk vissza az eredeti kérdéshez, ahhoz, hogy miért olyan gyönge nálunk a szellemi elit protestpotenciája. Ennek csak részben oka az egzisztenciális meggondolás, amely "az elszántság természetes színét halványra betegíti”. Nagyrészt persze ezen múlt, hogy föl lehetett építeni egy olyan Nemzeti Színházat, amilyet. "Szörnyű, az igaz, de hátha játszhatom benne, és akkor rosszul veszi ki magát, ha simfelem.”
A rendező, aki öt éve úgy nyilatkozott, hogy néhány év elteltével senki sem beszél majd arról, hogy ez egy csúnya és rossz épület - a jelek szerint tévedett -, mához pár hónapra minden bizonnyal pályázni fog az igazgatói posztra. De mégsem ez a legfőbb oka a meghunyászkodásnak. Hanem az, hogy ezek a dolgok itthon "nem fontosak”. Egy színházépület? Egy színházi profil lebutítása? Egy 56-os emlékmű? Egy 56-os darab, amely fölsérti a múlthoz való kényelmes viszonyunkat? Ez mind nem lényeges. Ha mégis, akkor csak mint "politika” - de annyira akkor sem, hogy civil kurázsival és szakmai tekintélyek összefogásával kiálljunk az értékek védelme és a művészet szabadsága mellett. Pláne, hogy kockáztassunk miattuk. Legföljebb egy kiáltványt "a szolnoki színházért”. Egy tudósítást a Rajk-emlékmű szétbontásáról. Hogy tabut döntsünk "Mohamed-maszkkal”, ami nálunk nem Mohamed-maszk - ezért tettem macskakörmök közé -, hanem saját, "érzékenységet sértő” idoljaink megkérdőjelezése? Hogy kikezdjük a szent konzervativizmust és a nemzeti ereklyét, ahogy pár héttel ezelőtt Bayreuthban a provokatív Wagner-lány A nürnbergi mesterdalnokokkal, rezzenéstelenül szembenézve az újraéledő nagynémet fundamentalizmus pfujoló kórusával? Nem, ez nekünk - úgy látszik - nem megy.
Pedig észbe kellene kapni, amíg nem késő. "A liberalizmus ideje lejárt” - hirdetik világszerte az újfundamentalisták. Minálunk a megöregedett fiatal demokrata nyárspolgár elszánta magát, hogy ellopja ifjúkorunk felvilágosodásélményét: 1968-at. Párizs és Prága "68-át, a szabadság kísértésének és elfojtásának "68-át. Üzenem: ez azért nem fog menni. Addig nem, amíg vannak kortárs tanúk. Párizsban "68 júliusában jártam először, és "leverten” is éreztem a diákmozgalom mámorát a bedeszkázott Odéonnál. A "prágai tavasz” szele pedig még három évvel később is megcsapott, amikor a Tyl Színházban (azonos a Nemzetivel) a Kurázsi mama előadásán a "megszállás” szó elhangásakor percekig leállt a játék a nézőtér tombolása miatt. Úgyhogy kéretik nem lehazudni a történelmi valóságot. Tisztességes politikusok tisztességes országokban ezt nem merik megtenni. Az idei salzburgi ünnepi játékokon, amely távolról sem csak a nagypolgári elit kivagyi felvonulása, naponta három-négy szakmai találkozót rendeztek; az egyiknek - a Die Bühne című színházi lap kezdeményezésére, prominens értelmiségiek részvételével - ezt a címet adták: "Ki menti meg a felvilágosodást?” A szellemi elit megpróbál kulturális választ adni a gyalázatos újfundamentalizmusra. A Die Zeit idei második számát "A lázadás éve” címmel "68-nak szentelte. Már a negyvenedik évforduló jegyében, mivel azzal kezdődött, 1967. június 2-án, a Reza Pahlavi iráni sah elleni berlini tüntetésen egy rendőr fejbe lőtte a diák Benno Ohnesorgot. Ez a fotó látható a címlapon. Belül kilencvennégy oldalon elég jó fejek vetik alá alapos elemzésnek "68 mitológiáját és szociológiáját.
Nálunk ma még csak 56-os emlékművet bontanak el, holnap már fasiszta gárdisták masíroznak az utcán. Mikor ébredsz föl, liberális demokrácia?

Magán levél az szdsz elnökéhez fundamentalista veszélyről

A 2007 eredeti Köka levelet töröltem

 Magán levél 2008

Néhány probléma a jelenlegi korral és magyar politikával.


1. Miközben a világ túllép a poszt modern átmeneti korszakán, készül (posztmodernkor véget ér én ezt a kort 1914-1989 datálnám) nagyhatalmak újra megváltozni készülnének Magyarországon kisebbségi kormány, van hatalmon, holott a demokrácia a többségi elven alapul az utilitárius etikán és norma rendszeren, amely a modern korban jött létre (1776-1914) Egy liberálisnak azonban mindig tudnia kell a többségnek nincs mindig igaza. Gondoljunk csak a bolsevikok diktatúrájára vagy a fasiszta diktatúrára. A történelem pikantériája, hogy bármennyire is mélységesen együtt érzek Gyurcsány Ferenccel én, nem vagyok szofista én Szókratész pártján, állok, de filozófiai szemmel nézve a volt bolsevik párt 6. hónapja kérdőjelezi meg áttétel a demokrácia alapjait pikáns, hogy ezt mensevikként teszik kisebbségben. (Munkás nem mindig dönt helyesen vigyázat ezek a poszt modern utáni kor gondolatai vigyázat a demokrata Gyurcsánynak szánt golyók, betalálhatnak. Kína bár a 3. világhoz tartozik kommunista ország a magyar kommunisták szerint a szocializmus a jövő társadalma Vajnai Attila 2008. Szili Katalin szerint eljött a felszabadulás ideje. Ki nevethetjük őket, de ha komolyan vesszük fel is, darálhatjuk pártjaikat és a szavazó bázisukon, lehet, osztozkodni vagy döntse el az SZDSZ frakció vörös csillag vagy horogkereszt, legyen a parlament tetején. Az MSZP egy lassított előrehozott választást, amit nem egy szakértői kormány, hanem FIDESZ KDNP SZDSZ MDF kormány előz meg 1 évig, aligha tud lenyelni. Nincsenek arra fel készülve, hogy az EP után országgyűlési választás legyen. A volt kommunisták egy valamit viszont világosan látnak: A világ újra a struktúrák felé fordult realisztikus szemlélet mellett megjelent a holisztikus ismét rendszerekbe, távlatokba gondolkodunk 3 éves költségvetés, ez hasonlít, de nem az öt éves terv. A poszt modern utálja a struktúrákat a fundamentalistakor, szereti gyerekek Thürmer Sztálint ad ki a fiatalok Marxot, és Lenint hoznak fel a pincéből Pesten. Magyar politika érdeke a hidegháború felszámolása ez pedig nem jogi hála istennek, hanem politika eszközökkel szükséges ma.

2. Nyilvánvaló, hogy az MSZP-ben ideológiai viták hangsúly eltolódások vannak ez az MSZP, aligha lesz képes Konzervatív liberális vállalkozó barát politikára. Aligha fog kiadást csökkenteni, a közteher kárára hogy a vállalkozóknak adott csökkentsen. Ilyen paradigmaváltásra egy a marxizmust újra értékelő párt aligha képes még Gyurcsány Ferenc sem bár mennyire tiszteletre méltó politikus.

3. A szélső jobboldali erőket egy konzervatív liberális kormány kordában tud tartani. Nem tekintem példának Horthy Miklóst, de a Német hadsereg megszállása döntötte meg rendszerét. A liberális kormány tagok felelőssége pedig felvethető Horthy emberiség elleni bűnei miatt.

4. A baloldali SZDSZ soha nem ért el olyan eredményeket, mint a Kis János vezette SZDSZ. Az SZDSZ újra 3% -on nem kéne visszaesni koalícióra, kell menni az egykori ellenzékieknek vagy a bolsevikoké az ország vagy a szélsőjobbé.

5. Gráf Józsefet tiszteli a Fidesz, de aligha fogadná el minszterelnöknek.

Tisztelettel

Nyári Zoltán  

"Dr. Fodor Gábor" <szdsz@szdsz.hu> írta:

A Gyurcsány Ferenc által meghirdetett cselekvési tervvel nem az a fő probléma, hogy a kormányfő korábbi, ennél lényegesen előremutatóbb és jobb programjai sem valósultak meg. A Megegyezésben írottakat akkor sem tudná az SZDSZ elfogadni, ha azt egy hiteles és széles támogatottsággal bíró kormány vezetője tette volna le az asztalra. Ennek legfőbb oka, hogy ez a program nem reális. Hiába támogatná az országgyűlés többsége, ha a benne foglalt célok egyszerűen nem elérhetőek.


A fehéredés mint csodafegyver?

Gyurcsány Ferenc programjában abból indul ki, hogy gazdaságpolitikai fordulatra van szükség. Ezzel minden parlamenti párt és valószínűleg az emberek többsége is egyetért. Kevesen cáfolják az adócsökkentés szükségességét is, aminek persze az a legnépszerűbb módja, ha a semmiből teremtünk pénzt, így nem kell elvonni az emberektől. A miniszterelnök írásában a gazdaság fehéredését jelöli meg csodafegyverként, tehát a kormány abból a pénzből akarja csökkenteni az adókat, hogy többen fizetik majd be azt. Azaz a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad.

A fehéredés felülértékelése azonban nem más, mint kommunikációs trükk. Gyurcsány Ferenc szerint ebből évente 300 milliárd forint folyhatna be, amit adócsökkentésre lehet fordítani, így jön ki négy év alatt az 1200 milliárdos szám. Csakhogy a miniszterelnök két dologgal nem számol. Az egyik, hogy fehéredésből ennél lényegesen kevesebb bevétele van az államnak. Mérhetetlen cinizmust tükröz, hogy augusztus 28-án a kormányfő ezt maga ismerte be: tavaly 80-100 milliárd forint ilyen bevételt mutatott ki a Pénzügyminisztérium, 2009-re egyelőre 50 milliárdot várnak. A másik, hogy a jelenlegi kormány mandátuma 2010-ig szól, ami finoman szólva is bizonytalanná teszi a négy éves kormányzati terveket. A javaslatok 2010-ig megvalósítható elemei - bár irányuk többnyire helyénvaló - összességükben még akkor sem alkalmasak valódi gazdaságpolitikai fordulat kiváltására, ha a belső- és külső feltételek a lehető legkedvezőbb módon alakulnának.

Emellett még a gazdaságpolitikához kevésbé értőkben is jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ha társadalmi sérelmek nélkül, a kiadások szinten tartásával lehet adót csökkenteni, akkor miért nem tette meg ezt az intézkedést korábban a kormány? Nehéz más választ találni, mint azt, hogy ez a javaslat - ha alapvető irányaiban helyes is, sajnos - működésképtelen.

Önellentmondások és hamis helyzetkép

Arra, hogy ekkorát változzon a magyar gazdaság ilyen rövid idő alatt, nincsen semmiféle garancia. Mi több: éppen Gyurcsány Ferenc maga szögezi le, hogy az állami kiadásokhoz nem lehet hozzányúlni. Ha nincs 300 milliárd fehéredés, nincsen érdemi adócsökkentés sem. És nem lesz, mert a program legrosszabb és leghiteltelenebb eleme éppen az, hogy kormányzati segítség, intézményi változások helyett egyetlen valódi eszközként a rendőrállami módszereket, a zéró toleranciát jeleníti meg. Teszi mindezt úgy, hogy írása bevezetőjében megint csak az ellenkezőjét állítja.

Egy másik szembetűnő ellentmondás az újraelosztással kapcsolatos. Az újraelosztás azt jelzi, hogy az ország összes jövedelméből mennyit rakunk a közösbe. Szinte minden gazdasági szakértő azt állítja, hogy ezt a szintet csökkenteni kellene, túl nagy az állam, túl sokat és túl pazarlóan költ. A miniszterelnök elismeri, hogy a jelenlegi szintről 43-45 százalék körülire kellene levinni az újraelosztás mértékét, majd fél oldallal később hozzáteszi: az állami kiadások csökkentésére nincsen érdemi lehetőség. Ebből következik, hogy a bevételek csökkentésére sincsen, azaz nem csökken az újraelosztás. A Megegyezés szépen hangzik, de politikai üzenetnek sok - programnak viszont kevés. Nem azért nem működik, mert a kormányfő hiteltelen, hanem azért hiteltelen, mert amit a miniszterelnök javasol, az működésképtelen.


Csak a rászorulóktól venne el?

A segélyezés kérdéséről sokat beszéltek az elmúlt hónapokban az úgynevezett "monoki modell" kapcsán. A kormányfő írásában leszögezi, hogy a rászorulók és az elesettek nem válhatnak bűnbakká. A liberálisok ezt az elvet természetesen támogatni tudják, a probléma csupán az, hogy a jóléti területen kizárólag a segélyeket említi Gyurcsány Ferenc, mint olyan kiadásokat, amiket csökkenteni kellene. Ezzel pedig éppen a legelesettebbeket, a segélyezetteket teszik bűnbakká a magas közkiadások miatt. Sőt: a korábbiaknál erőteljesebben jelenik meg az elv, hogy a munkanélküliség individuális, egyéni problémákra vezethető vissza, ezért csak az kaphasson segélyt, aki betegsége miatt nem képes dolgozni.

Ahelyett, hogy a kormány megismertetné az emberekkel a valós tényeket, azt, hogy segélyezésre viszonylag keveset költ az állam, azt, hogy abból gyakorlatilag semmit nem lehet megtakarítani, a munkanélküliségnek pedig alapvetően nem egyéni (egészségi, morális stb.), hanem társadalmi, gazdasági, területi okai vannak. Csak ezzel magyarázható ugyanis az, hogy a képzetlenek között az unió átlagához képest is riasztóan kevesen, fele akkora arányban dolgoznak. Az SZDSZ a rászorultság elvén működő szociálpolitikát támogatja, a kormányfő által vázolt javaslat pedig fényévekre áll ettől. A liberálisok azt szeretnék, hogy állami támogatásban az részesüljön, aki valóban rászorul, ehelyett a kisebbségi kormány éppen tőlük venné el a pénzt. A kormányfő látható szavazatszerzési indokkal tesz eleget a populista rendpárti követeléseknek. Ehhez pedig az SZDSZ nem kíván asszisztálni.

Ötlethalmaz és megvalósíthatóság

A programra általánosságban jellemző, hogy kidolgozatlan és megalapozatlan ötletekkel operál. Ilyen például a családi pótlék tervezett átalakítása. A kormány tervei szerint a veszélyeztetett gyermekek családi pótlékának egy részét az erre illetékes gyermekjóléti hatóság költhetné el a gyermek érdekei szerint. Mindez felveti azt a kérdést, hogy jó-e, ha egy hivatal költi el a családi pótlékot a gyerek vélt érdekei alapján, és hogy nem egy jellegéből adódóan korrupt rendszert hozna-e létre a kormány? Ehhez hasonlóan érthetetlen nyugdíjasok jubileumi támogatásának ötlete - az a tervezet, miszerint a 90., 95., illetve 100. életévüket betöltők külön támogatást kapnak. Ez a javaslat amellett, hogy nyilvánvaló populizmus és látszatintézkedés - vajon hány 90 éves kor fölötti ember él ma Magyarországon? -, diszkriminál az emberek között. Miért ér többet az államnak egy gazdag 90 éves, mint egy szegény 87 éves nyugdíjas?

Átgondolatlan javaslat, hogy hátrányos térségekben a munkáltatónak nem kellene járulékokat fizetnie, ha új munkaerőt alkalmaz. Ez biztosan visszaélésekhez vezetne, amiből több kár keletkezne, mint haszon. Hasonlóképpen idézhető a sokadik adóamnesztia ötlete, amely nemcsak kidolgozatlan, de éppen az adófizetői morált rontja not aminek javulása a kormányfő szerint az adócsökkentés egyetlen fedezete. Ezzel szemben szó sem esik a 13. havi nyugdíjról vagy a családi pótlék differenciálásáról, tehát olyan intézkedésekről, amelyek azt szolgálnák, hogy a pénzt nagyobb mértékben a ténylegesen rászorultak kapják, vagy akár csak hozzájuk jusson el. Bár szó esik a környezetvédelemről, konkrét javaslatok nem szerepelnek a programban, és az elmúlt hónapokban kifejezetten visszalépést lehetett tapasztalni ezen a területen, ami a huszonegyedik század elején elfogadhatatlan egy EU-tagállam kormányától.

Szintén érthetetlen, hogy a foglalkoztatás-bővítés és a munkahelyteremtés eszközeit továbbra is szinte kizárólag a közfoglalkoztatás növelésében és büntető, szankcionáló intézkedésekben van megjelölve. Ha a foglalkoztatás bővítésének meghatározó eszköze a közfoglalkoztatás, akkor annak költsége lényegesen magasabb a segélyezés jelenlegi költségeinél, viszont kimutatható haszna továbbra sincsen. A közfoglalkoztatásból nem vezet út a valódi munkahelyteremtéshez.


És végül...

A Szabad Demokraták Szövetsége Gyurcsány Ferenc programját nem tudja támogatni. Szakpolitikai javaslatai nemcsak a liberálisok szerint megalapozatlanok, hanem hazai és külföldi gazdasági szakértők szerint is. Cselekvési tervnek kevés, mert bár konkrét javaslatok is szerepelnek benne, de a társadalmi igazságosság megteremtése helyett a régi igazságtalanságokat konzerválja. A program még csak nem is szociáldemokrata, mert a legelesettebbeket támadja és a középosztály kiváltságait védi. A liberális párt szerint a jóléti rendszer nem csak megváltoztatható szisztéma, hanem megváltoztatandó is. Hiába tűz ki a Megegyezés című írás helyes célokat, konkrét javaslatai nem segítenek a célok elérésében, nem segítenek Magyarországon.

Graham üzenete

  http://evangeliumi.tv/index.php?option=com_videoflow&task=play&id=787

Franklin Graham szerint a világbajainak lelki eredete van.