Az államtitkár Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek az
egyházak működését érintő, és szerinte mélyen sértő kijelentésére
reagált az MTI-nek hétfőn elküldött közleményében. Úgy fogalmazott: ez a
terület nem válhat a mindennapi politikai küzdelmek színterévé, mert „ez az a szint, ahová már nem szabad lesüllyedni. Aki pedig mégis megteszi, az önmagát rekeszti ki”. Utalt a Szentírás szövegére is, miszerint „ne ítélj, hogy ne ítéltess!” A
Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) bocsánatkérésre és a közéletből való
azonnali visszavonulásra szólította fel hétfőn Gyurcsány Ferenc volt
kormányfőt. A kisebbik kormánypárt MTI-hez eljuttatott közleményében azt
írta: a volt miniszterelnöknek nem csak minden jóérzése és
tisztánlátása, de a realitáshoz való minden kapcsolata elveszett,
amelynek legszebb példája a vasárnapi, Nagy Imre egykori házánál mondott
beszéde.
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) vasárnapi
rendezvényén, Nagy Imre mártír miniszterelnök egykori rózsadombi házánál
a baloldali erők összefogását sürgette. Beszédében Orbán Viktorra
utalva kijelentette: „hatalma érdekében az ócska, ósdi keresztény,
konzervatív középosztály összes eszmei zagyvasága és önzése által (...)
lopja a szabadságot”. A volt miniszterelnök szónoklatában
többször is visszatért Orbán Viktor és kormánya kritikájára, amíg a maga
őszödi beszédét a megtisztulás, egy új korszak kezdeteként jellemezte.
Cél: Evangéliumi szemlélet fejlődése és a keresztyén megújulás előmozdítása Alapige: Rm 12,1 "Lelkem Isten igéjének fogja marad!" Luther Bocsássátok még nekem is. Szentlélek szerint szeretnék járni
Hasonló tartalom
2013. június 30., vasárnap
2013. június 29., szombat
Jel 2,9-14 Csodálatos végkifejlett lehetne Isten teljes dicsőitést kér
Jel. 2,9
Tudok nyomorúságodról, és szegénységedről, pedig gazdag vagy, és azok káromlásáról, akik zsidóknak mondják magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.
Jel. 2,10
Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.
Jel. 2,11
Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árt a második halál.” [Jel 20,14; 21,8]
Jel. 2,12
„A pergamoni gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, akinél a kétélű éles kard van:
Jel. 2,13
Tudom, hol van a lakóhelyed: ahol a Sátán trónusa van, de ragaszkodol a nevemhez, és nem tagadtad meg az én hitemet Antipász napjaiban sem, aki hű tanúm, akit megöltek nálatok, ahol a Sátán lakik.
Jel. 2,14
De egy kevés panaszom van ellened; mert vannak nálad olyanok, akik Bálám tanítását tartják, aki arra tanította Bálákot, hogy tőrbe csalja Izráel fiait, hogy bálványáldozati húst egyenek és paráználkodjanak. [4Móz 22,5-7; 25,1-3; 31,16; 5Móz 23,5]
Királyi Zászló jár elől
Jel 2,9-14
Csodálatos végkifejlett lehetne Isten teljes dicsőitést kér
I Isten igérete és akarata 1Móz 1,15,1-21
I Ábrahám hitt Istennek felismerte, hogy az önmagában lévő gazdagság nem sokat ér, mindent elveszít. Ábrahám Istent és az igéretét a gyermekre nézve igaztnak fogadja el. Ábrahám mer az ő hitére építeni. Ez abban is megmutatkozik, hogy Nem Lótot tekinti örökösének, hanem Elizert, aki nem Sodomában hanem vele él. Ábrahám az Úrral kiván élni és járni hitben Isten állításait igaznak fogadva el.
II. Dávid és a beteljesült ígéret IKir 8,26 Dávid
Ugyanígy a Juh nyáj mellől lett elhívva. Eljött a pillanat amikor Dávidot királlyá kenték Dávid rámert állni Isten igéretére. Eljött az az idő is amikor Salamon Dávid fia templomot kiván építeni az Úrnak, Ábrahámnak Dávidnak tett ígéret teljesedik be ekkor. Azonban a királyok könyvéből kiderül nem Salamon a messiás csak egy előképe.
III. Milyen is a Messiás Lk 1, 46-55
Mária éneke, mennyire hasonlit Mózes vagy Ábrahám énekére hálladására vagy akár Annára. Isten rátekint az ember nyomorult helyzetére Isten meghallgatja az embert. Sőt arra van igéretünk, Isten igazságos kevélyeket (ok nélkül büszkéket dönt le trónjukról) Azonban a megalázottaknak kegyelmet ad. Ez Mária éneke. Zakariás is hangsúlyozza Isten szabadító üdvözítő a messiás akit Isten esküvel igért meg. János pedig az ő prófétája
IV. Csodálatos végkifejlett
Jel 2,9-14
Isten házában sok lakóhely van. Mennyei hazában boldogan dicxérik a szentek Istent. Azt az Istent aki mindenben azonosult velünk megalázta magát. Kereszthalált halt értünk. A kivégzett bárányt dicsérik a mennyben és ő fogja legyőzni megítélni a népeket. Sőt a történelem legfurcsább intézményét az egyházat. Azt mondja Jézus Krisztus a Pergamoni gyülekezetnek: Teljes hűséget ne félj mert látom megalázott helyzeted. Sátán lakhelyén szolgálsz de van szabadság ott is.

Őrizetbe vétellel folytatódik a vatikáni bank megtisztítása
http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/orizetbe_vetellel_folytatodik_a_vatikani_bank_megtisztitasa.185990.html
Őrizetbe vétellel folytatódik a vatikáni bank megtisztítása
2013. június 29. 08:32
|
hirdetés
Csalás vádjával vették őrizetbe pénteken Nunzio Scaranót, akit azzal gyanúsítanak, hogy 20 millió euró illegális eredetű pénzt próbált egy kormányzati repülőn Svájcból Olaszországba csempészni. Az eseményről Ferenc pápa is értesült, aki számára lökést adhat az ügy a Vatikán pénzügyi helyzetének rendezésére tett erőfeszítéseihez. Két nappal korábban egy öttagú bizottságot állított fel a márciusban megválasztott egyházfő a vatikáni bank (hivatalos nevén Vallási Művek Intézete, IOR) megreformálására.
Federico Lombardi, a Vatikán szóvivője ismertette: Scarano püspököt két héttel ezelőtt, egy másik bírósági vizsgálat bejelentésének hírére felfüggesztették a vatikáni vagyonkezelés területén viselt tisztségéből. Abban az ügyben azzal vádolták meg, hogy 2009-ben vatikáni bankszámlát használt illegális módon salernói jelzáloghitele törlesztésére. Scarano tagadta a vádakat.
Ami a Vatikán bankját illeti, az IOR korábbi és jelenlegi vezetői az ügyészségi vizsgálat szerint nem mindenben feleltették meg az intézményt a nemzetközi pénzmosás elleni szabályoknak, e helyzetnek azonban a Szentszék sürgősen véget kíván vetni. Az ezzel kapcsolatos ügyészségi vizsgálat a következő hetekben érhet véget.
Jean-Louis Pierre Tauran, az IOR munkáját is felügyelő bíborosi tanács egyik tagja szerint a Ferenc pápa által a héten felállított testület "kétségtelen célja" a bank megreformálása lesz, hogy ezzel működését az egyház szolgálatába állítsák, megszüntetve a bankot körüllengő mítoszokat és szenzációéhséget.
A 2012 végén közel 6,3 milliárd eurós eszközállománnyal rendelkező bankot 1942-ben alapította XII. Piusz pápa az egyházi célú tranzakciók lebonyolítására, a pápa környékén szolgálatot teljesítő papság és a vatikáni munkatársak megtakarításainak kezelésére.
Kapcsolódó cikkek:
Nemek és az agy
http://www.albaref.hu/videok/hit_es_tudomany/A_ferfi_es_a_n__337_i_agy
http://www.albaref.hu/videok/hit_es_tudomany/A_ferfi_es_a_n__337_i_agy
http://www.albaref.hu/videok/hit_es_tudomany/A_ferfi_es_a_n__337_i_agy
2013. június 27., csütörtök
2013. június 26., szerda
Fr Franҫois Mourad killed by Islamist
http://www.asianews.it/news-en/Custos-of-the-Holy-Land:-Fr-Fran%D2%ABois-Mourad-killed-by-Islamist-insurgents-in-al-Ghassaniyah-28294.html
Custos of the Holy Land: Fr Franҫois Mourad killed by Islamist insurgents in al-Ghassaniyah Fr Pizzaballa talks about the killing of the priest, new martyr in Syria. Franҫois Mourad was killed during an attack by Islamic fighters against the Monastery of St Anthony, in Idlib province. Until his death, the priest had worked with the Franciscans to alleviate the suffering of Christians and Muslims. Now the village stands completely destroyed. Jerusalem (AsiaNews) - "Fr. Franҫois Mourad's killing of is a sad occurrence and a blow to all the friars of the Custody of the Holy Land," said Fr Pizzaballa, Custos of the Holy Land, as he spoke with AsiaNews about the Syrian clergyman who died on Sunday in al-Ghassaniyah, a predominantly Christian village in Jisr al-Shughur District, Idlib province. His funeral was celebrated yesterday in the small village of Kanaieh, a few kilometres from where he was killed. Until yesterday, there were two versions of the murder, the first spoke about a stray bullet, the second of an actual attack carried out by Islamist insurgents against the Monastery of St Anthony in al-Ghassaniyah. "The second is the most reliable version," Fr Pizzaballa said. "From the photos and the testimony of our religious, the rebels attacked the village in past few weeks, forcing most residents to flee." The Monastery of St Anthony was the only safe haven, where Fr Franҫois lived along with some Franciscan friars, four nuns and ten lay Christians. But on Sunday, rebels part of a fringe extremist Islamic group, stormed that place too." According to the Custos of the Holy Land, Islamists broke into the convent, looted it and destroyed everything. When Fr Franҫois tried to defend the nuns and other people, the gunmen shot him dead. "Right now, the village is completely deserted," Fr Pizzaballa said. "Rebels have moved there with their families and occupied the houses still standing." "Let us pray that this absurd and shameful war ends soon and that the people of Syria can get back to a normal life soon," he said. Hailing from a village in the province of Latakia in northwestern Syria, Fr Franҫois Mourad, 49, was trained by the Franciscan Fathers in the Holy Land. Feeling called to a more contemplative life at the end of the 90s, he left the Franciscans to complete his studies with the Trappists of Latrun (Palestine). Once back in Syria, he was ordained priest by the Syriac Catholic bishop of Al-Hasakah on the Syrian side of the Al-Jazira region. In recent years, he launched a new monastic foundation, inspired by Saint Simon and founded a small monastery of contemplative life in Hwar, Aleppo province, devoting himself to the training of some young postulants, all Syrians. He was in Hwar until this year when fighting between Islamic rebels and regime forced him to take refuge in al-Ghassaniyah, on the Orontes River, guest of the local Franciscan monastery. Until his death, he worked together with the friars to bring relief to the Christian and Muslim residents of the area. (S.C.)

2013. június 25., kedd
2013. június 24., hétfő
2013. június 23., vasárnap
2013. június 22., szombat
Egyházak és nemzetbiztonsdág
http://www.baptist.hu/hu/hirek/nagyvilag/a-nyilvanossag-kizarasaval-vizsgalnak-melyik-egyhaz-veszelyes
Így viszont az esetleges elutasítás okairól nem értesül a nyilvánosság, de még az érintettek sem – kifogásolja a szocialista Lendvai Ildikó.
Korábban a Nemzetbiztonsági Hivatal évkönyveiben többször szerepelt egy meg nem nevezett vallási szervezet, amelyet a titkosszolgálatok nemzetbiztonsági szempontból veszélyforrásként tüntettek fel. A leírás alapján nem volt nehéz arra a következtetésre jutni, hogy a szcientológusokról lehet szó, de hivatalosan ezt sosem erősítették meg.
Bár az elmúlt években a kormányzat keresztül-kasul módosítgatta az egyházi törvényt, abban a tekintetben nincs változás, hogy „nemzetbiztonsági kockázatot” jelentő szervezet továbbra sem kaphat egyházi rangot. Csakhogy a jogszabály eddig nem rendelkezett arról, mely testület és milyen módon állapítja meg, hogy egy közösség kockázatot jelent-e a nemzet biztonságára.
Rubovszky György mostani javaslata az egyházi törvényhez kapcsolódva, de a házszabály módosításával kíván rendelkezni az „egyházként történő elismerésre irányuló” eljárásról. Első körben az egyházi kapcsolatokért felelős miniszter elküldi az adott vallási közösség elismeréséről hozott határozatát a vallásügyi bizottságnak, amely nyilvános ülésen hallgatja meg az érintett szervezet képviselőit, a miniszteri határozatot pedig továbbítja a nemzetbiztonsági bizottságnak. Rubovszky javaslata szerint a nemzetbiztonsági bizottság az „erre hatáskörrel rendelkező szerv véleménye alapján”, zárt ülésen alakítja ki álláspontját. (Az egyházi státusz megítéléséről a döntő szót az Országgyűlés mondja ki.)
Az MSZP-s Lendvai Ildikó kérdésünkre hangsúlyozta, hogy az egyházak elismerésével foglalkozó eljárási szabályokról az egyházi törvényben és nem a házszabályban kellene rendelkezni. Az egyházi törvény legújabb változata azonban zárószavazás előtt áll: a kormányoldal ezért találta ki azt a jogi trükköt, hogy házszabály-módosító javaslatot terjeszt elő.

Keresztyénüldözés és politika fogoly Franciaországban
esalonbeige.blogs.com/my_weblog/2013/06/le-parti-chrétien-démocrate-dénonce-lincarcération-de-nicolas.html
Le Parti Chrétien-Démocrate dénonce l’incarcération de Nicolas Le Parti Chrétien-Démocrate dénonce avec la plus grande fermeté l’incarcération de Nicolas. « Nicolas est un militant de la première heure pour famille. Il n’a pas eu peur de prendre des risques pour crier la vérité sur la famille et sur la filiation. Il a sans cesse ces derniers mois dénoncer le caractère inique et immoral de la loi Taubira. Sans jamais rien lâcher, et avec la fougue de son âge, il a pris des risques pour que la vérité puisse en France être dit. Depuis hier, il est incarcéré. Nous dénonçons une justice politique qui met en péril la paix civile dans notre pays. Depuis le mois d’août 2012, nous demandons au Gouvernement d’apaiser la situation sur ce sujet. Depuis, il ne fait que s’enfermer encore plus en glissant dangereusement vers un totalitarisme. La France est en train d’abandonner sa vocation universelle de défense des droits de l’homme. Notre pays est aux mains d’un pouvoir idéologue à tendance totalitaire. Nous appelons toutes les bonnes volontés soucieuses de la vérité et de la vocation universelle de la France à nous rejoindre pour demander la libération de Nicolas. Avec l’ensemble des protagonistes nous allons organiser dans les heures et jours à venir les actions concrètes : dénonciation judiciaire de la condamnation, rassemblement de soutien, aide matérielle à sa famille. Plus que jamais, les temps nous obligent à la résistance. On ne lâche rien, jamais."

2013. június 21., péntek
2013. június 20., csütörtök
Franciaország mindig is szemezett a szocializmussal igazi keresztyénüldözés
The destruction of France’s churches
- 1. Gesté (Maine et Loire, France)
The church Saint-Pierre-aux-Liens and
its neo-gothic choir overhanging the village.
The town has voted
its destruction
Condition on May 23, 2007
Photo : D. Rykner
- 2. Le Fief-Sauvin (France, Maine et Loire)
The steeple of one of
the two churches, the only ruins left, destroyed
by a tornado in 1978.
In the background, the place of worship
which replaced it.
Condition on Wednesday May 23, 2007
Photo : D. Rykner (may 2007)
- 3. Le Fief-Sauvin (France, Maine et Loire)
Church reconstructed after 1978 to replace the church of Notre-Dame
Photo : D. Rykner (may 2007)
- 4. Le Fief-Sauvin (France, Maine et Loire)
Parish church built about 1997 after destruction of former church
Photo : D. Rykner (may 2007)
- 5. Le Fief-Sauvin (France, Maine et Loire)
Interior of the parish church built
about 1997 after destruction of the
former church
Photo : D. Rykner (May 2007)
- 6. Le Fief-Sauvin (France, Maine et Loire)
Interior of the parish church built about 1997.
View of the remains of the former church.
Photo : D. Rykner (May 2007)
In 2006, next in line was the church in Saint-Georges des Gardes. The pretext, to which we will return, is basically the same and identical to the one put forward for Arc-sur-Tille (see articles in French on La Tribune de l’Art about this beautiful church in Bourgogne, also threatened) : estimated cost of restoration and risks posed by the building. At present, two towns wish to add their names to a list that has already become too long : Gesté and Valanjou.
The church of Saint-Pierre-aux-Liens in Gesté (ill. 7 and 8) looks out over the village (ill. 1) and one can rightly affirm that it is the only point of interest and the one most associated with the town. A fire broke out in the church in 1793-1794 [4] but it was partly restored in 1800. It became municipal property in 1814, and in 1844-1854 the nave was built in the Classical style by the architect Ferdinand Lachese. From 1862 to 1864, the choir was reconstructed in the Gothic style by the architect Alfred Tessier. From the exterior, this gives it a composite style, dominated by the choir and the neo-gothic transepts standing on the crypt (ill.9). The condition of the structure does not seem to be in danger in any way, especially given the fact that the pillars inside are of granite. On the other hand, it is obvious, and everyone we asked there confirmed it, that the church has not been kept up for many years. Mass is still celebrated there.
- 7. Gesté (France, Maine et Loire)
Church of Saint-Pierre-aux-Liens, 1844-1864
The town has voted its destruction
Condition on May 23, 2007
Photo : D. Rykner
- 8. Gesté (France, Maine et Loire)
Interior of the church of Saint-Pierre-aux-Liens, 1844-1864
The town has voted its destruction
Condition on May 23, 2007
Photo : D. Rykner
The furnishings are simple, especially due to vandalism which took place iin France after the Vatican II Council in the l960’s, with the disappearance of the pulpit and the altar (this is also the case in Valanjou). One should notice however a beautiful Way of the Cross in plaster (ill. 10), some stained-glass windows (ill. 11) and sculptures.
- 9. Gesté (France, Maine et Loire)
Crypt of the church of Saint-Pierre-aux-Liens, 1844-1864
The town has voted its destruction
Condition on May 23, 2007
Photo : D. Rykner
- 10. France XIXthC.
Christ stripped of his clothes, Xth station of the Cross
Plaster
Gesté, église Saint-Pierre-aux-Liens (church to be destroyed)
Photo : D. Rykner
A former member of the parish council told us he trusted the mayor, even if the news seemed shocking at first.
- 11. France XIXthC.
Stained-glass windows
Gesté (France, Maine et Loire)
Eglise Saint-Pierre-aux-Liens (église devant être détruite)
Photo : D. Rykner (may 2007)
- 12. Postcard dating from the 1960’s
One can see in front of the church XVIIthC. and XVIIIthC. buildings that were destroyed
- 13. Valanjou (France, Maine et Loire)
Eglise Saint-Martin-de-Joué
Planned for demolition, except for the XIIIthC. and XVthC. parts of the steeple
Condition on Wednesday May 23, 2007
- 14. France,XIXthC.
Stained-glass windows
Valanjou (France, Maine et Loire)
Churche of Saint-Martin de Joué (planned for destruction)
- 15. Valanjou (France, Maine et Loire)
Church Saint-Martin de Joué (planned for destruction)
Small terracotta sculptures in the nave
Photo : D. Rykner (May 2007)
- 16. Valanjou (France, Maine et Loire)
Church Saint-Martin de Joué (planned for destruction)
Tabernacle
Photo : D. Rykner (May 2007)
The decrease in church attendance is not an argument either, since in most cases a place of worship has to be rebuilt. The municipalities have been put in charge of church property since 1905. They are therefore responsible for their upkeep although it is not in their self-interest to do so : what difference does it make after all whether the churches are full, or empty ? Destroying, and then rebuilding, provides jobs for local companies…One cannot help but wonder at the attitude of the clergy which seems to be totally indifferent, as long as they are promised a beautiful new multi-purpose building. Thus, the bishop of Angers, whom we contacted but who was not able to answer our questions because he was busy organizing the Pentecost festivities, had written in a press statement released at the time Saint-Georges des Gardes was demolished, that the disappearance of a church was, of course, “always a cause of suffering for the bishop and the Christian community” but that “the town was launching a project to build a chapel at the same location as the church” and that “the demolition of the church did not imply the absence of a place of worship”. That is precisely the problem !
After World War II, we were no longer used to seeing churches in ruins in France. Should we, as does a part of the population, as does a part of the clergy, and it seems, as do many elected officials, resign ourselves to their being razed by bulldozers ? Obviously not. The example of Arc-sur-Tille, whose association for saving the church has made some progress [6] is a case in point. Solutions do exist. We must resist the trend, fight every inch of the way, alert the media, force the mayors to keep up church property, demand registration of national monuments, raise public awareness, collect private donations, increase fundraising, imagine creative uses for these buildings…If these monuments are destroyed, in the long term, half of France’s churches will disappear. Christine Albanel has just been appointed Minister of Culture. This should be a major challenge for her. Let us hope that she will rise to the occasion.
Didier Rykner, jeudi 24 mai 2007http://www.thearttribune.com/The-destruction-of-France-s.html
Ázsia békéért imádkozik Jézus Krisztushoz
http://www.asianews.it/news-en/Korea,-a-new-cathedral-on-the-border-to-reconcile-Seoul-and-Pyongyang-28241.html
2013. június 19., szerda
2013. június 18., kedd
2013. június 10., hétfő
2013. június 9., vasárnap
2013. június 8., szombat
Brückner József
http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2008.03.23/2701.html
Egy vértanú pap tisztázatlan halála
Harmincöt éve halt meg Brückner József
Brückner József (1894-1973) a XX.
század szent életű, a kommunista uralom idején vértanúvá lett papja,
akinek mint a húszas-harmincas évek kiemelkedő budapesti gimnáziumi
hittanárának, majd az esztergomi szeminárium tanárának és rektorának
sokat köszönhet a hazai katolikus egyház. Az általa nevelt diákok, papok
közül sokaknak meghatározó szerepük volt és van a katolikus
(köz)életben.
Teológiai tanulmányait Bécsben végezte, a
Pázmáneum kispapjaként. 1916 karácsonyán szentelték pappá. Hittanári
működését még Trianon előtt kezdte meg Nagyszombatban, majd Budapesten
folytatta, a Szent Szív nővérek nyolcosztályos leánygimnáziumában, a
városligeti Szent István Gimnáziumban és a Damjanich utcai
tanítónőképzőben. Valósággal forradalmasította a hitoktatást: a
középpontban a Biblia behatóbb ismerete állt. Az ó- és újszövetségi
párhuzamok értelmezése, számos részlet memoriterként való ismerete, így
elsősorban a nyolc boldogság, Szent Pál apostol szeretethimnusza és
Szent János evangéliumának első fejezete volt az alap.
A hittanos ismeretek életre váltását
szolgálta a diákok beszámolója előző heti karitatív munkáikról, amelyek
leírását a tanári asztalra helyezték az óra elejére. József atya minden
óra végén adott néhány jótékonysági feladatot, címet, gyűjtési
felhívást. A hitoktatás szerves része volt a vasárnapi diákmise a
szentbeszéddel. Ő, aki doktori disszertációját a bécsi egyetemen a
liturgia tárgyköréből írta, minden diáknak kezébe adta a kétnyelvű
misszálét. A szentmise állandó részeinek latin és magyar szövegét minden
diák kívülről tudta. A válaszokat már akkor közösen mondták.
1932-től a papnevelés lett a feladata, előbb
a budapesti Központi Szemináriumban, majd az esztergomi érseki
szemináriumban, ahol 1941 és 1952 között rektor volt. Példaképének Prohászka Ottokárt
tekintette, aki 1882 és 1904 között volt tanár és lelkivezető
Esztergomban. Prohászka a papképzés terén kezdte el az ország vallási
életének megújítását, a liberalizmusból való talpra állítását. Brückner
atya, aki a Regnum papi közösségből személyesen is ismerte őt,
Esztergomban a szent életű püspök szellemi örökségének folytatását
tartotta legfőbb feladatának. Ezt három szóban foglalta össze:
Sanctissimum, Sanctissima, Sanctissimus. Vagyis minden katolikus s
főképpen a papok élete középpontjában a legméltóságosabb Oltáriszentség
rendszeres imádásának, továbbá a Boldogságos Szent Szűz és a Szentatya
tiszteletének kell állnia.
Szobája egész nap nyitva állt a kispapok
előtt, akiknek atyai barátjuk volt. Személyes kapcsolata volt,
mindegyikükkel, sőt szüleikkel és testvéreikkel is. Több olyan
papnövendéke is volt akinek szüleit a középiskolában tanította.
A családpasztoráció egész papi életének
fontos részét képezte. Ezt mindvégig gyakorolta, azután is, hogy 1952.
február 1-jén a kommunista államhatalom eltávolította a szemináriumból,
és megvonta papi működési engedélyét. Lakhelyéül az esztergomi prímási
palota egyik mellékhelyiségből nyíló szobáját jelölték ki. Itt senkit
sem fogadott, elsősorban a beszerelt lehallgatókészülékek miatt. De
járta az országot, felkereste egykori tanítványainak családját. Naponta
csaknem hatvan levelet írt híveinek, amelyek többnyire egy szentírási
helyből és egyetlen mondatból álltak: "Tegye szívét a paténára, minden
gondját a Szűzanya kezébe!"Imádkozott, éjszakánként virrasztott,
gyomorbetegsége ellenére is szigorúan böjtölt, vezekelt nemzetünkért. A
Bakócz-kápolna, országunk egyik legfőbb kegyhelye Brückner atya
esztergomi éveinek legfőbb szentélye volt. Itt tette a Magyarok
Nagyasszonya kezébe és szentmiséin a paténára a haza és benne minden
lakójának, főképpen sok-sok lelki gyermekének az ügyét, hogy országunk
Pannonia Sacra legyen.
Mindszenty József bíboros
kinevezésétől kezdve rendszeresen látogatta az érseki papnevelő
intézetet. Megismerte annak rektorát, Brückner atyát, akit egyre jobban
becsült. Elfogatása közeledtével több bizalmas írását gondjára bízta.
Brückner atya a prímás 1948. december 26-i elfogatása, az Andrássy út
60.-ban való embertelen kínzása, aljas kirakatpere és életfogytiglani
ítélete után is nyíltan megvallotta főpásztora iránti hűségét, és erre
buzdította kispapjait is. Ezért kellett távoznia a szemináriumból
1952-ben.
1973. március 25-én, Gyümölcsoltó
Boldogasszony ünnepén, a Bakócz-kápolnában bemutatott reggeli szentmise
után Budapestre utazott, hogy súlyosan beteg tanítványának feladja a
betegek szentségét. Utána találkoznia kellett volna egy pappal, aki a
már Bécsben tartózkodó Mindszenty küldötteként érkezett Magyarországra.
Erre már nem került sor. Brückner atya és egy tanítványa holttestét a
Nagyszombat utca 6. számú óbudai ház udvari lakásából egy hét után hozta
ki a rendőrség, jóllehet még március 25-én többen jelentették a III.
kerületi rendőrségnek, hogy a zárt ajtó mögül két személy nem ad
életjelt magáról. A törvényszéki boncolás jegyzőkönyve nincs a helyén.
Harmincöt év után sem tudhatjuk, hogyan távozott az örökkévalóságba a
XX. század magyar egyházának egyik kiváló lelkipásztora. Azt viszont
tudjuk, hogy Brückner József vetésének gyümölcsei ma is sokakat
éltetnek.
Prokopp Mária
2013. június 7., péntek
Only hope walk to remember
Megtörtént love story. 90 es évek. A lelkipásztor kamaszlánya rákos. Beleszeret a majdnem köztörvényes rossz fiúba.
Kivételesen a rossz fiú lesz keresztyén a lányt nem lehetett megmenteni. Emlékfilm. Nincs fent a you tubeon csak darabokban. Díjnyertes film.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)