Október 20-án, vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődött Szolnokon a dugig megtelt Belvárosi templomban a hálaadó szentmise a város szülöttéért, Boldog Sándor Istvánért. A szentmisét Beer Miklós váci megyéspüspök mutatta be. A szertartást a M1 élőben közvetítette, a zenei szolgálatot a Jubiláte Kórus látta el.
A szentbeszédet don Pascual Chávez szalézi rendfőnök mondta (alább). Kíséretében Szolnokra látogatott Adriano Bregolin rendfőnöki vikárius, Pierluigi Cameroni szalézi egyetemes posztulátor, Ábrahám Béla jelenlegi és Havasi József korábbi tartományfőnökök, valamint számos szalézi szerzetes és nővér is.
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere jelképesen egy utcatáblát ajándékozott a rendfőnöknek "Boldog Sándor István körút" felirattal, jelezve ezzel, hogy a város egyik körútját a szalézi vértanú iránti tiszteletből átnevezték és kifejezte háláját Máthé György helyi plébánosnak, aki nagy erőfeszítéseket tett, hogy a város méltón vegyen részt boldoggáavatott szülötte tiszteletében.
A templomban kiállították és megáldották azokat a festményeket, amelyeket a város művészei festettek Sándor Istvánról. A kiváló alkotásokból jut Szolnok minden templomába, hogy segítse a helybelieket a megemlékezésben.
Don Chávez kíséretében kora délután ellátogatott a szolnoki Damjanich Múzeumba, ahol megtekintette a Jókedv rendje – Szaléziak Sándor István közössége című kiállítást.
A szalézi rendfőnök október 21-én fejezi be magyarországi látogatását.
A szalézi rendfőnök beszéde október 20-án a hálaadó szentmisén:
"Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz." (Jn 12,24).Jézusnak ezek a szavai minden értekezésnél ékesszólóbban tárják fel előttünk az élet titkát. Nincs jézusi szeretet keserű fájdalom nélkül. Nincs feltámadás halál nélkül. Jézus itt önmagáról beszél, léte értelmét magyarázza. Miért kell meghalnia éppen Neki, aki azt hirdette magáról, hogy Ő az Élet? Miért kell szenvednie, ha ártatlan? Miért rágalmazzák, ütik arcul, gúnyolják, feszítik keresztre, teszik ki a leggyalázatosabb halálnak? És legfőképpen miért érzi úgy éppen Ő, aki állandó egységben élt Istennel, hogy Atyja elhagyta? A halál az Ő számára is félelmetes; de értelme lesz: győzelem a gonosz és a halál felett, a feltámadás.
Ez az Ige világítja meg a mi Sándor Istvánunk életét és mártírhalálát is, akit ma már boldogként tisztelünk itt, az Ő szolnoki plébániatemplomában, ahol a keresztség és a bérmálás szentségében részesült, ahol kibontakozott kereszténysége és megérlelődött döntése, hogy Bosco Szent János fiaként követi Jézust.
1. A hit tanúja
Boldoggáavatására, a Hit Évében került sor és a mi Istvánunkat tündöklő fénybe vonja Istenbe vetett hatalmas hite, amelyről vére ontásáig tett tanúságot. Kora ifjúságától arra vágyott, hogy Isten és testvérei szolgálatának szentelje magát a fiatalok nevelésének nagylelkű feladatában Don Bosco lelkisége szerint. Ezért képes volt erős, Istenhez és testvéreihez hű lelket ápolni magában, ami a próba percében először ahhoz segítette hozzá, hogy ellenállhasson a konfliktusoknak, majd hogy kiállja élete odaadásának legnagyobb próbatételét. Oltárra emelése, ahogy azt számos tanú is megerősítette, vigasztalást és bátorítást jelent arra, hogy a keresztény hitélet újjáéledjen a magyar nép között.
A kommunista rendszer erőteljes egyházüldözésének egyik oka éppen az a vallási és erkölcsi elköteleződés volt, amit az Egyház tagjai vállaltak az ifjúságért. Emiatt vált az Egyház igazi, legyőzendő ellenséggé, különösen pedig azok az intézményei és tagjai, akik naponta kifejezésre juttatták ezt az elköteleződést, ahogy Don Bosco Szalézi Társasága és Sándor István is tette. Ő a rendszer nyíltan hirdetett intoleranciája és ellenségessége dacára sem tagadta meg soha keresztény hitét és szalézi nevelői hivatását. A hivatásának útján tornyosuló akadályok és próbák közepette, a katonai szolgálat és a fronton szerzett durva tapasztalatok idején, az üldöztetés éveiben, majd a börtönben, egészen a végső óráig mindig élt benne a bizonyosság, hogy Isten jelen van és gyermekei javán munkálkodik.
Sándor István legjellemzőbb vonása keresztény hitvallói próbatételének útján a kereszt titkának és a vértanúságnak nyilvánvaló és teljes elfogadása az evangélium és az Úr Jézus szeretetéért. Vágya, hogy erről élete árán is tanúságot tegyen, először akkor jelentkezett, amikor visszautasította, hogy elhagyja Magyarországot és a tanítványait. Hiszen amikor felkínálták neki a külföldre távozás lehetőségét, a maradás mellett döntött, hogy védelmezhesse a magyar ifjúság hitét és erkölcsi-vallási nevelését, noha jól tudta, mit kockáztat ezzel. Mindemellett pedig teljesen világos a vértanúhalál önkéntes elfogadása az Úrra való bizalomteljes ráhagyatkozásban, aminek jele a börtönbeli intenzív imaélet, középpontjában a rózsafüzérrel és a keresztúti ájtatossággal.
Ma úgy tekintünk rá, mint minden jóakaratú ember példaképére és közbenjárójára, miközben felidézzük és tudatosítjuk magunkban a vallásszabadság csodálatos szépségének és méltóságának nagyszerűségét – erre emlékeztetett bennünket a II. Vatikáni Zsinat Dignitatis Humanae kezdetű deklarációja is –, amit Sándor István vére kiontásával szerzett vissza magának és szeretett hazájának.
2. A család értéke
A hit generációk közötti átadásának az első evangéliumhirdetés óta természetes helye a család. A hit jelei, az első igazságok, az imádságra nevelés, a szeretet gyümölcseinek bemutatása azzal a gondossággal áramlottak be a gyerekek életébe, amellyel a család vigyázta növekedésüket. István is emberi és keresztény értékekben gazdag családi környezetben nevelkedett. Testvére, János így emlékezett vissza:
„Gyerekkorunkat egy boldog és vallásos családban növekedve töltöttük. Szüleink nagyon egyszerű emberek voltak. Édesapám, aki vasárnaponként a misére vitt bennünket, életre szóló példát mutatott nekünk. A hűség, a haza és a család iránti szeretet voltak a legfontosabb értékek a családban." (Sándor János tanúvallomása, Positio, 166. o.)
A családi kötelékek nem lazultak akkor sem, amikor ő az Istennek szentelt életet választotta, hanem inkább új szállal erősödtek, amelynek eredményeként szülei és testvérei nem csupán figyelemmel kísérték Sándor nevelői és evangéliumhirdetői tapasztalatait, hanem osztoztak vele a fájdalom keserű kelyhén is. A mag nem csak István szívében hullott jó földbe, hanem kedves szülei és testvérei lelkében is, és egyre több gyümölcsöt termő ágat hajtott ebben a keresztény családban. István 1940-ben kelt levelében, első szerzetesi fogadalma alkalmából így írt nekik:
„Kedves jó Szüleim, egy számomra fontos eseményről számolok be, ami örök nyomot hagy lelkemben. Szeptember 8-án a jó Isten kegyelméből a Szűzanya pártfogásával fogadalommal köteleztem el magam a jó Isten szeretetére és szolgálatára. Szűzanya ünnepén eljegyeztem magam az Úr Jézussal és megígértem neki a hármas fogadalommal, hogy Övé leszek és Tőle soha többé el nem szakadok, halálomig kitartok mellette. Elgondolhatják, hogy örömnap volt a számomra, olyan, ami még életembe eddig nem fordult elő. Azt hiszem, kedvesebb születésnapi ajándékot nem adhattam a Szűzanyának, mint saját magamat. Azt hiszem, szeretetteljes szemmel nézett az Úr Jézus kedves Szüleimre, hisz maguk ajándékoztak oda a jó Istennek."
Boldog Sándor Istvántól értékes örökséget kapunk ma, de hangos figyelmeztetést is, hogy óvjuk a családot attól a kultúrától, amely emberi és keresztény gyökereit fenyegeti, és támogassuk Isten teremtő terve és a keresztény házasság szentsége szerint.
3. Nagy nevelő Don Boscó-i szívvel
Boldog István már gyermek- és kamaszkorában is erős elköteleződést mutatott a nevelői tevékenység irányába:
„Ifjú korában mindig víg kedélyű, játékos fiú volt. Kistermetű, és mindenki szerette. Gyermektársait maga köré gyűjtötte és irányította őket anélkül, hogy basáskodott volna felettük. Ha kellett lemondó volt a játékban is, ha látta, hogy társai jól szórakoznak. Szeretett szerepelni a színpadon, hogy társait szórakoztassa. Igazi Don Bosco volt társai között. Vigyázott kisebb testvéreire. Az imákat közösen mondotta velük ebéd előtt és után. Este ugyancsak ő volt az előimádkozó a családi otthonban. Már egész kisgyermekkorában is szívesen segített édesanyjának a házimunkában. Mindig tisztelettel viseltetett szüleivel szemben. Ha testvérei véletlenül valami csínyt tettek, szívesen magára vállalta a büntetést helyettük is. Különösen szerette a labdajátékokat: ott is inkább a bíró szerepét vállalta és irányította kisebb barátait."( Positio, 274. o.)
Hatalmas hite fűtötte egész nevelői tevékenységét és ezen keresztül hatott erősen a fiatalok életére. Magokat vetett, amelyek idővel érett személyiségekben és buzgó keresztényekben hoztak gyümölcsöt. Egy régi növendéke így emlékszik rá vissza:
„Csak hosszú idő után értettem meg igazán, micsoda erő és kegyelem áradt ebből a Sándor István életében oly fontos erényből. A kisgyermek látja a jó példát, gyakran fel is lelkesül tőle és követi, de csak később képes felfogni a hit mélyebb értelmét. Sándor István fáradhatatlan munkálkodása Krisztus szeretetébe vetett hitéből táplálkozott, ami Isten ajándéka és Don Boscónak is egyik jellemző vonása volt. Krisztust követve vezette a fiatalokat Istenhez és, amennyire én tudom, egész életét minden megfontolás nélkül e mélységes hit szolgálatába állította. Hite gyakorlatias volt, az evangéliumi tanítás terjesztése volt a célja, ami az igazi oratórium lelke. Az állandó munka a fiatalok között az oratóriumban, a kis klérusban és a felügyeletére bízott inasokkal megmutatta, hogy nevelői tekintélye is ebből a mély hitből táplálkozott, ez adott neki erőt és ennek köszönhette sikereit."( Uo. 88. o.)
A mostani, a nevelést veszélyeztető helyzetben Boldog Sándor István mosolya és közbenjárása arra szólít bennünket, hogy tegyünk fel mindent az új nemzedékek nevelésére, végezzük ezt a feladatot, mint ő, apostoli szenvedéllyel, hűséges élettel és feltétlen odaadással. Don Bosco igazi fiaként ma fényes csillagként ragyog a szalézi égbolton, bevilágítja nekünk az utat és arra ösztökél, legyünk továbbra is útitársai korunk fiataljainak.
Ezt a homíliát egy fohásszal zárom, amely valamennyiünk nevében szól:
Boldog István,
hálát adunk neked erődért és nagylelkű tanúságodért;
büszkék vagyunk rá, hogy az Egyháznak olyan fiai vannak, mint te.
Add meg nekünk a kegyelmet, hogy megújult tűzzel éljük meg keresztségünket,
és hogy örömmel és lelkesedéssel adjuk át magunkat küldetésünknek.
Áldd meg szeretett hazádat és Isten Egyházát Magyarországon.
Járj közben Társaságunkért és az egész Szalézi Családért.
Mosolyod és példád kísérje a mai fiatalokat útjukon. Amen.
Szaleziak.HU
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése