Erdély függetlenségéért emelte fel szavát Angela Tocilă blogger, közíró, a honlapján megjelent levelében. Kedves Románia,

 http://erdelyimagyar.wordpress.com/2013/10/27/erdely-autonomiajaert-szallt-sikra-egy-roman-holgy/


Erdély függetlenségéért emelte fel szavát Angela Tocilă blogger, közíró, a honlapján megjelent levelében.
Kedves Románia,
23 év alatt egy egész életre elegendő frusztráció gyűlt fel bennem, ezeket az éveket a remény és a kétségbeesés között osztva meg. Most nem tudnám százalékosan megmondani, hogy a 23 évből mennyi volt azoknak az éveknek az aránya, amikor álmodoztam és mennyi azoké, amikor rájöttem, hogy nincs már miről álmodnom. Voltak évek, amikor nagyon próbára tették a hazafiságomat és a hazaszeretetemet és nem voltak ritkák azok a pillanatok, amikor – mint bármelyik erdélyiben – felmerült bennem, hogy mit keresek én Romániában, miért vagyok több millió románnal együtt arra ítélve, hogy tehetetlenül nézzem polgártársaim erkölcsi leromlását és azt, mit döntenek ők számomra. Nem titkoltam el ezeket a gondolataimat, de ezek kifejezése után olyan reakciókban volt részem, melyekre számítottam, bár megértést reméltem.

További infóért kattints a képre! 

Nem fogom Erdély felsőbbrendűségét hirdetni és komplexusokat sem akarok indukálni. Nem akarom hibáztatni a Kárpátokon túli országot és megsérteni sem akarom az ott élőket. Nyilvánvalóan nem az ő döntésük volt, mint ahogy az enyém sem, hogy ideát szülessek meg. Csak az álláspontomat akarom kifejteni abban a reményben, hogy mélyrehatóan megértenek majd, mert a gondolataimat akarom elmondani és szenvedély nélkül, gonoszság és elkeseredettség nélkül fogom itt leírni azokat. Ezek sok erdélyi gondolatai és eleganciából, valamint azért fojtják ezeket el, mert így nevelték őket. Ebben a pillanatban, ha valaki megkérdezné, szeretnék-e területi függetlenséget Erdélynek, a lehető legegyértelműbb IGEN-nek válaszolnék, habozás, egy másodpercnyi gondolkodás nélkül. Miért? Elmondom az okaimat, ismétlem, szenvedély és elkeseredettség nélkül…
Bukarest és az ország többi része számára Erdély csak egy jövedelemforrás, ahogy az volt Ceauşescu idejében is. 1989 óta semmi sem változott, annak az elvnek az alapján, hogy Erdély köszöni szépen, egyedül is boldogul. Igaz, Erdély elboldogul és egyedül még jobban is boldogulna, de tekintettel arra, hogy pénzt fizet be az állami költségvetésbe, exponenciálisan több pénzt kellene kapnia, hogy fejlődhessen és nem csak annyit, amennyi a túléléshez kell.

(Kíváncsi vagy? Kattints a képre!) 

Románia kormányai számára nem létezik, csak $-jelekkel kijelölt földrajzi területként és csak azon ritka alkalmakkor említik meg, amikor Károly herceg ellátogat a szász házába, egy-egy fesztivál kapcsán és november 1-én, amikor az egész ország rácsodálkozik a világítás (halottak napja) alkalmából kivilágított temetőinken, amikor minden erdélyi gyertyák gyújtásával és a szerettei sírját beborító virágokkal tiszteli meg a halottait. Erdély Nagyszebenen – kulturális főváros – keresztül létezik, Segesváron Halloween-kor, Kolozsváron – Emil Boc miatt – és Temesváron keresztül létezik a város központját elfoglaló cigányok miatt, a katolikus vallási körmeneteken és, esetleg, a népművészeten keresztül. Erdélyt megemlítik még néha nyáron, vagy ünnepekkor, amikor a nyugati határokon keresztül hazatérnek az „epresek”.
Ennyit jelentünk mi, erdélyiek Romániának és semmi többet. Statisztikai szempontból az ország része vagyunk, gyakorlatilag egy terület. A Kárpátokon túli románoknak tetszik a hangsúlyunk, a pálinkánk, a füstölt áruink és a gulyásunk, ami nem éppen a mienk, hanem a magyaroké. A Kárpátokon túli románoknak a magyar lányaink is tetszenek, de a magyar fiúk nem. Szeretik a tájainkat, de mi, erdélyiek nem vagyunk az ínyükre, mert merevebbek, nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk és nem nagy szánk. Cseppnyi „ámítás” sincsen bennünk, ahogy azt egy bukaresti mondta. Lassúak vagyunk, mondják ők, lassabban reagálunk, mint kellene.
Hogyan érezhetnénk magunkat Románia részének, amikor ahelyett, hogy hagynának fejlődni minket, mindent elkövetnek, hogy szegénységben felsorakozzunk az ország többi része mellé? Miért adták fel oly hosszú időre az Erdély-autópályát, amikor világos volt, hogy az a Nyugathoz kapcsolná Romániát, ami az egész ország gazdasági fejlődéséhez járulna hozzá, ezzel szemben megépítették azokat az autópályákat, melyek Bukaresten nyáron a tengerrel, télen a hegyekkel összeköthetik? Figyelembe veszi a bukaresti vezetőségből valaki a mi érzékenységeinket, a regionális jellegűnket, az életmódunkat és azt ahogy, gondolkodunk és látjuk a nyilvánvalót? Azt fogják mondani, hogy általunk választott szenátorokon és képviselőkön keresztül vagyunk képviselve, ami tökéletesen igaz, csakhogy a fővárosba érve elkurvulnak, csatlakoznak a többséghez és elfelejtik, hogy erdélyiek, politikussá válnak.
Kedves Románia, mit jelent számodra Erdély, egy tejben gazdag tőgyén kívül? Mit képviselnek a lakói a statisztikákon, a szigethegységi népművészeten, a kedves hangsúlyukon és a több kilométernyi területen kívül, melyek téged nagyobb Romániává tesznek, mint lennél nélküle? Miért van az, hogy amikor úgy jó neked, mi magyarok vagyunk és akkor emlékezel arra, hogy mi mégiscsak románok vagyunk, amikor a magyarok azt kiabálják, hogy minket akarnak? Miért nincs benned erő és főleg akarat elismerni azt, hogy Erdély a téged életben tartó motor, mint egy létfontosságú cső, mely táplál, hogy tovább élhess? Miért nem ismerik el a mi, erdélyiek érdemét a te túlélésedben és főleg, miért veszel semmibe minket, amikor jól megy neked, de mindig ránk támaszkodsz, ha rosszul?
Micsoda Erdély Románia számára és miért szeretnék én még mindig román állampolgár lenni? Mi köt ehhez az országhoz? Egyesek azt mondanák, hogy a vér szava, a közös nyelv, a történelem. A vér szava számomra néma, a nyelv egy kifejezési eszköz, a történelem… nem tudom, milyen volt valójában. Nem ismerem és nem ismerik a többiek sem, de belekapaszkodnak, mint vak a tarisznyába. Valójában én félreállítottnak, elfeledettnek, semmibe vettnek, hetedrangú polgárnak érzem magam, tekintettel arra, hogy mások döntenek helyettem: teleormaniak, vászlóiak (Vaslui), galaciak (Galaţi), brailaiak (Brăila) stb. … Ezért aztán, kedves Románia, egy anyja által magára hagyott gyermekként érzem magam és szintén egy magára hagyott gyermekhez hasonlóan nem feledlek, de nem is tudok neked megbocsátani, hogy magamra hagytál a bajban és csak akkor jutok az eszedbe, amikor szükséged van valamire.

HIRDETÉS: 

 

Angela Tocilă

politicstand.com, 2013. október 15.