Cél: Evangéliumi szemlélet fejlődése és a keresztyén megújulás előmozdítása Alapige: Rm 12,1 "Lelkem Isten igéjének fogja marad!" Luther Bocsássátok még nekem is. Szentlélek szerint szeretnék járni
Hasonló tartalom
2013. december 31., kedd
2013. december 28., szombat
2013. december 26., csütörtök
2013. december 15., vasárnap
2013. december 14., szombat
DN 12,2-3 Vázlat
DN 12,2-3 Vázlat
Dániel próféta könyve 12. rész 1. És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; a ki csak beírva találtatik a könyvben. 2. És sokan azok közül, a kik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra. 3. Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké. |
János evangéliuma 5. része
Jézus Krisztus problémája:
Betegeket gyógyít vihart csendesít az ember ( a zsidó nép jeleket vár.)
A csoda megtörténik ki ez, de nem a csoda a probléma milyen alapon függeszti fel a törvényt?
Többet mond ő ennél eljövök itélni élőket és holtakat.
Dn.: Ki ez az Antiochus Epifanes Maga az Ördög 12,2-3
Valaki üldözi ezt a népet a történelem visszájára fordul Izráel kiszabadul fogságból, de Izrael Istene még a holtakat is feltámasztja ki ez ki ez aki igy védi Izraelt az én hitem szerint ő messiás Dn nem kér többet mint kitartást az üldöztetés idején.
Jer 23,1-8
Igaz sarjat aki igazságosan vezeti majd népét. Bölcsen kik a bölcsk akik félik az Urat. Körülmények ellenére. Ez 17,22-24
Majd én már mint az ÚR majd újat kezdek letör a cédrusból és újat kezd előről és fel neveli. Amikor a szőlőtő a cédrus vagy mi nem rendeltetés alapján müködük ez történik.
Dn 7,14 királyi pálcával tör le a hatalom az övé kivánok szebb és békésebb jövőt Isten uralma alatt Jövő félelmetes lehet, de Iste állandó. Isten igéretei beteljesülnek. Isten vezetése alatt kell élnünk
Mt 2.1-6 verse Hogyan vezet Isten, hogyan ismerik fel a bölcsek Krisztust
Hogyan viselkedjünk egy ellenséges világban?
2013. december 13., péntek
Kivégezték az észak-koreai diktátor volt barátnőjét | euronews, világ
Kivégezték az észak-koreai diktátor volt barátnőjét | euronews, világ
Kivégezték
Kim Dzsong Un volt barátnőjét a pornográfia elleni törvények megszegése
miatt. Hjon Szong Vol népszerű énekes volt Észak-Koreában. Zenekarának
tagjai közül több embert is kivégeztek, mivel a hatóságok szerint
pornográf filmet forgattak és azt értékesítették is. Ráadásul
néhányuknál Bibliát is találtak, ami miatt eleve ellenzékinek titulálták
őket.
Ennek a bandának korábban Kim Dzsong Un jelenlegi felesége tagja volt. Azt azonban nem tudni, hogy a nőnek köze lehetett-e a kivégzésekhez.
Kim Dzsong Un tíz évvel ezelőtt találkozott Hjon Szong Vol-lal, amikor még egyikük sem volt házas. Kapcsolatukat azonban a jelenlegi diktátor apja, Kim Dzsong Il nem engedélyezte, ezért Kim Dzsong Unnak szakítania kellett a nővel.
A zenekar tagjait augusztus 17-én vették őrizetbe, és állítólag már 20-án kivégezték őket. A kivégző osztag gépfegyverrel lőtte le őket, amit a családtagoknak és a zenekar többi tagjának végig kellett néznie. A hozzátartozókat egyébként az észak-koreai törvények szerint munkatáborba küldik, mivel automatikusan bűntársaknak tekintik őket.

Copyright © 2013 euronews
2013. december 12., csütörtök
2013. december 9., hétfő
2013. december 8., vasárnap
Nem megy a londoni materializmus Vasárnap pótlék vagy munkaszünet
http://fn.hir24.hu/gazdasag/2013/12/08/nem-rughatjak-ki-aki-vasarnap-nem-akar-dolgozni/
Nem rúghatják ki, aki vasárnap nem akar dolgozni
Londonban Celestina Mba szociális munkás fordult bírósághoz amiatt, hogy elbocsátották a munkahelyéről, miután vallási okokra hivatkozva nem akarta vállalni a vasárnapi szolgálatot. A munkaügyi bíróság korábban visszautasította a nő keresetét azzal az indokkal, hogy nem minden keresztény tartja pihenőnapnak a vasárnapot, így ez nem tekinthető a vallás alapvető elemének. Annak ellenére sem, hogy a tízparancsolatnak is része.
A fellebbviteli bíróság azonban Celestina Mbának adott igazat és elismerte, hogy a vasárnapot több millió keresztény a pihenés napjának tartja, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A bíróság egyúttal kimondta, hogy a munkáltatóknak meg kell találniuk az egyensúlyt az üzleti érdekeik és az alkalmazottaik vallási szokásai között.
A londoni keresztény jogi központ vezetője, Andrea Minichiello Williams üdvözölte a döntést, kijelentve: a bíróságok végre kezdik jobban
Vasárnapi pótlék
Megdöbbentek a kereskedők
Jár!
Magyarországon még nemigen volt hasonló ügy
Az általunk megkérdezett munkajogászok nem tudtak hasonló magyar bírósági esetről. Fodor T. Gábortól megtudtuk azt is, hogy az unió munkaidő-irányelvében eredetileg szerepelt egy olyan kitétel, miszerint a vasárnap pihenőnap. Azonban ezt mintegy 15 éve törölték, pont azért, hogy vallási szempontból is semleges legyen a szabályozás. Ilyen oldalról nézve felettébb érdekes a londoni döntés.
Vasárnapi pótlék: kár volt piszkálni a kereskedőket
Magyországon egyébként fő szabályként tiltott a vasárnapi munkavégzés, azonban ez alól a fő szabály alól rengeteg kivétel lehet, például a kereskedelem is.
Ehhez a szektorhoz kapcsolódott egy nemrégiben megjelent sajtóhír, mely arról szólt, hogy a Kúria döntése alapján, a kereskedelemben nem kötelező az 50 százalékos vasárnapi pótlék. Csakhogy, mint kiderült, a Kúria a Munka Törvénykönyve 2012. előtti, ma már nem hatályos rendelkezéseit vizsgálta, egy régi, konkrét eset kapcsán.
A jelenlegi Munka Törvénykönyve szerint a kereskedelemben jár az 50 százalék vasárnapi pótlék – hangsúlyozta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleménye. Ezért szerintük kár volt piszkálni a kereskedőket.
2013. december 7., szombat
Sziriai keresztyén ifjúság
|
|
Halott lány Ukrán helyzet
http://www.unian.net/news/609687-pogibshaya-devushka-s-evromaydana-berkut-brosal-lyudey-v-avtobus-kak-matrasyi.html
Погибшая» девушка с Евромайдана: «Беркут» бросал людей в автобус, как матрасы Сохранить 11 Девушка, которую после разгона "Беркутом" Евромайдана в соцсетях объявили погибшей, оказалась живой. Она рассказала, что произошло в ту ночь, когда спецназ налетел на студентов в 4 утра на Майдане Незалежности в Киеве. ”Беркут” и Ирина Коцюбинская, фото harrypotter.scholastic.com ”Беркут” и Ирина Коцюбинская, фото harrypotter.scholastic.com Ирина Коцюбинская - та самая девушка в коричневом пальто с фотографии, которая облетела чуть ли не весь мир. Казалось, она была без сознания, но участница Евромайдана сказала, что помнит этот момент, пишет ТСН.ua "Всю ночь с пятницы на субботу мы с товарищами грелись у огня. Разговаривали, шутили, пели песни. Было четыре часа утра. Посмотрев направо, я увидела как спускаются по лестнице со стороны улицы Институтской люди в камуфляже, с черными щитами и в масках. Их было много, человек двести. Впереди колонны шел мужчина в гражданском с мегафоном: "Немедленно освободите территорию! Здесь будут устанавливать новогоднюю елку!". Было ясно, что это провокация. Кто в четыре часа утра устанавливает елку?", - рассказала она. "Мы бросились к монументу Независимости. В те минуты еще не осознавали, что происходит. Паника началась, когда бойцы "Беркута" приблизились к нам и окружили плотным кольцом. Мы оказались прижатыми к монументу. Ребята затолкали девушек на верхние ступеньки, а сами стали внизу. Кто-то сказал: "Нужно вести себя мирно. Никаких провокаций. Поем гимн Украины!". Мы взялись за руки и стали петь. В эту минуту "беркутовцы" бросились на нас с криками: "Пошли вон отсюда!" Посыпались удары дубинками", - вспоминает Коцюбинская. Читайте также: При разгоне «Евромайдана» Беркут гнал людей до МакДональдса, а студентов догоняли в переходе - очевидец Девушка говорит, что правоохранители не жалели никого. "Я с другими девушками стояла на четвертой ступеньке. Несколько мгновенности - и наша защита (три ряда мужчин) лежала на асфальте. Продвигаясь к центру колонны монумента Независимости, спецназовцы били девушек по головам. У меня произошел ступор: я не могла двигаться и говорить. Через секунду почувствовала удар по голове. Ноги подкосились, и я скатилась по ступеням вниз. Попробовала подняться на локтях, но в голове затуманилось, в глазах потемнело. В ту же секунду меня ударили по голове щитом, и я потеряла сознание», - рассказала она. "Очнувшись, увидела, как "беркутовцы" бьют ногами и дубинками людей, лежащих рядом. Обращались к нам исключительно матом: "Лежать, сука! Куда ты рыпаешься?". Когда жертвы "отключались", спецназовцы тащили их к припаркованным возле площади "автозакам" и сбрасывали на кучу. Мне казалось, что я смотрю страшное кино. Мозг отказывался верить, что это происходит на самом деле", - созналась участница событий. Читайте также: Милиция назвала причину разгона Евромайдана Она говорит, что спецназовцы проявили к ней снисходительность только возле машины. "Сейчас по Интернету гуляет фотография: я лежу на асфальте, надо мной склонился боец "Беркута". Под снимком комментарий: "Спецназовец пытается помочь девушке подняться". На самом деле боец схватил меня за шарф и протащил по Майдану. К счастью, шарф был мягким, поэтому я не задохнулась. В тот момент было состояние такого шока, что я не могла даже двигаться. Я лежала возле "автозака" рядом с другими избитыми манифестантами. Спецназовцы бросали людей, как матрасы, в автобус. Один из "беркутовцев" поднял мне голову. "Это же девушка, - сказал он другому бойцу. - Давай отпустим". И крикнул мне: "Беги!". В ту минуту я подумала: когда били по голове дубинкой и щитом, не видели, что девушка. А здесь вдруг разглядели", - говорит пострадавшая. "Не помню, как я поднялась на ноги и поплелась в подземный переход. Там я села на землю и опять отключилась", - завершила свой рассказ Коцюбинская. Как известно, 30 ноября в соцсетях сообщали о смерти избитой "Беркутом" на Евромайдане девушки. Позже КГГА и милиция опровергли эту информацию.
Больше читайте тут:
http://www.unian.net/news/609687-pogibshaya-d
Pohybshaya " lány Evromaydana " Berkut " brosal az emberek a buszon , Hogy matrasы ment 11 lány , kotoruyu után razhona " Berkut " Evromaydana az áldozatok bejelentette sotssetyah , okazalas él. IIa. rasskazala , ami proyzoshlo az éjszaka, amikor rohamrendőrök graduális naletel 4. utra a Függetlenség téren Kijevben . " Golden Eagle " és Irina Kotsyubynskaya , fotó harrypotter.scholastic.com " Golden Eagle " és Irina Kotsyubynskaya , fotó Irina harrypotter.scholastic.com Kotsyubynskaya - ugyanaz a lány barna kabát Fotók, kotoraja obletela bit ly nem az egész világot. Úgy tűnt, a IIA volt tudat nélkül , de uchastnytsa Evromaydana mondott valamit pomnyt CEI pillanatban TSN.ua írja, " Az éjszaka szombaton pyatnytsы Mi hrelys elvtársak a tűzben. Razhovaryvaly , shutyly , Pely dalokat . Utra lenne chetыre órakor. Posmotrev jobb én uvydela Hogyan spuskayutsya lestnytse együttműködés storony Streets Ynstytutskoy álcázott férfiak chernыmy pajzsok és maszkot viselő . a áûëî sok ember dvesty . előre kolonnы Shell férfi Polgári egy bullhorn : " Nemedlenno osvobodyte területén ! Lesz ustanavlyvat novohodnyuyu elku . "Ez egyértelműen , hogy ez provokatsyya . Valaki chetыre órakor utra ustanavlyvaet elku ? " - Rasskazala intézményközi megállapodás . "Mi hengerelt brosylys Függetlenség emlékmű . Mynutы mást , hogy nem osoznavaly , hogy proyshodyt . Nachalas pánik , amikor boytsы " Berkut " pryblyzylys k és okruzhyly plotnыm gyűrűt . Okazalys mi pryzhatыmy k emlék. Zatolkaly Guys devushek a verhnye stupenka , és a legtöbb volt az alján . Valaki azt mondta: " fáradt magatartás magát békésen. Nykakyh provokáció . Vers himnusz Ukrajna . "Mi tartott kezét, és elkezdett kisállat. Эtu percben " berkutovtsы " brosylys minket kiáltásai : " Küldés Így nyertem! " Posыpalys udarы botok " - vspomynaet Kotsyubynskaya . Olvasd el még: razhone " Evromaydana " Berkut hajtott az embereket, hogy McDonalds, és egyetemi dohonyaly átmeneti - Eyewitness lány beszélni, hogy pravoohranytely nem zhalely nykoho . "Én vagyok a második lány volt chetvertoy stupenka . Számos mhnovennosty - és védelme a ( három sor a férfiak ) feküdt az aszfalton . Prodvyhayas k központ kolonnы Függetlenségi Emlékmű , spetsnazovtsы devushek verték a fejét . Proyzoshel stupor bennem : nem tudtam dvyhatsya , és azt mondja . a második ütést a fejére pochuvstvovala . podkosylys Feet , és skatylas fokozatosan lefelé. Poprobovala podnyatsya a könyök , de a fejemben zatumanylos G potemnelo . ugyanabban a pillanatban megütött fejbe egy pajzs , és poteryala tudat " - rasskazala intézményközi megállapodás . " Ochnuvshys , uvydela , kak " berkutovtsы "A szépség botok és virul ember fekszik a közelben. Obraschalys k is ysklyuchytelno társ , " hazugság , ribanc ! Ou rыpaeshsya Hol? " . Amikor az áldozat " otklyuchalys " spetsnazovtsы húzni a k pryparkovannыm vozle Ploschad " hántolatlan ", és vidd a kupac. MNE úgy tűnt , hogy smotryu strashnoe mozi. Brains otkazыvalsya hisz a könnyek , hogy ez valójában proyshodyt " - soznalas uchastnytsa eseményeket . Olvasható: Mylytsyya néven oka razhona Evromaydana IIa beszélnek , hogy megmutatta spetsnazovtsы k nei snyshodytelnost Csak vozle gép . " Most az Internet hulyaet Fotók: hazudok aszfalton , alapján mnoy sklonylsya katona " Berkut " . Under snymkom kommentár : " Spetsnazovets pыtaetsya segítsen a lánynak podnyatsya . " Igazából katona elkapta nekem a sál és protaschyl a Maidan . A boldogság, sál Aue puha , ezért nem zadohnulas . A tot időben áûëî állapota a sokk , hogy én nem is dvyhatsya . Feküdtem vozle " hántolatlan " második sorban yzbytыmy manyfestantamy . Spetsnazovtsы brosaly People Hogyan matrasы a buszon . Az egyik " berkutovtsev " podnyal engem . " Ez ugyanaz a lány - mondta a második harcos . - Hadd otpustym . " És kiáltott nekem: " Bega " . Ebben a pillanatban azt gondoltam, amikor verték a fejét, és a pajzs dubynkoy nem látta , hogy a lány . És itt razhlyadely hirtelen " - beszélgetés postradavshaya . " Nem emlékszem, hogy podnyalas gyalogos és poplelas Underground csomópont. Ott volt a földön , és a falu otklyuchylas Again " - fejezte be a saját történetét Kotsyubynskaya . Mint ismert, hogy november 30. a sotssetyah soobschaly a halál yzbytoy " Berkut "a Evromaydane lány . Később KGGA és mylytsyya oproverhly эtu információkat .

James Cone on the Uses and Limits of Karl Barth
← The Black Christ (James Cone)
James Cone on the Uses and Limits of Karl Barth
Following up on the previous few posts, here is James Cone discussing why Barth’s criticisms are helpful for oppressors but not the oppressed:Of course, black theology is aware of the danger of identifying the word of human beings with the word of God, the danger Karl Barth persuasively warned against in the second decade of this century:It goes without saying–and Cone would agree, in fact, insist–that we can’t simply take this quote and apply it to life today: it was written in and for a particular situation, over 40 years ago (with its gendered language, the singularity of “black culture,” etc). This contextualization, however, is one of his major points: the relationship between God and humankind–or revelation and culture–cannot be considered abstractly or dealt with as a generic, universal problem. Christ is really alive and present, identified with and acting among and for the oppressed. And this means that the appropriateness of any theological statement depends on how it relates to God’s liberating actions in that particular situation.
“Form believes itself capable of taking the place of content… Man has taken the divine in his possession; he has brought [God] under his management.”
…..
To apply Barth’s words to the black-white context and interpret them as a warning against identifying God’s revelation with black culture is to misunderstand Barth. His warning was appropriate for the situation in which it was given, but not for blacks in America. Blacks need to see some correlations between divine salvation and black culture…
To be sure, as Barth pointed out, God’s word is alien to humanity and thus comes to it as a “bolt from the blue”–but which humanity? For oppressors, dehumanizers, the analysis is correct. However, when we speak of God’s revelation to the oppressed, the analysis is incorrect. God’s revelation comes to us in and through the cultural situation of the oppressed. God’s word is our word; God’s existence, our existence. This is the meaning of black culture and its relationship to divine revelation.
Black culture, then, is God’s way of acting in America, God’s participation in black liberation (_A Black Theology of Liberation_, 40th Anniversary edition, p. 29-30).
What do you think?
Karl Barth and Oppression
http://kaitdugan.blogspot.hu/2012/01/karl-barth-and-oppression.html
Karl Barth and Oppression. I am often rather perplexed at the common impression within academia that Barth's theology has little relevance to suffering among the oppressed and marginalized. I have encountered many individuals who caricature Barth as a typical western, white, male theologian who has no concern for anything but theology as a pure intellectual exercise that is entirely detached from the needs and concerns of humanity. In God of the Oppressed, James Cone doesn't offer the same caricature by any means of Barth's theology but he asks this rather haunting question: "What could Karl Barth possibly mean for black students who had come from the cotton fields of Arkansas, Louisiana and Mississippi, seeking to change the structures of their lives in a society that had defined black as nonbeing?" (5) There are many other respected and revered theologians in addition to Cone who find little relevance within Barth's dogmatics to address their particular context of suffering and marginalization. Sometimes when I read questions like those posed by Cone in relation to Barth's theology, I am tempted to think that Cone has the final word about Barth. The theology and ideas in the Church Dogmatics really have nothing of critical import for the suffering among the black community, oppressed women, and the struggling poor in Latin American countries. What does this mean for how Barth did theology and how should theologians living within the twenty-first century seek to correct Barth's woeful neglect of such critical concerns? Is the problem with Barth's theology per se or a lack of influential engagement within Barthian studies as a whole to parse out the connection between Barth's dogmatics and oppression within humanity? These questions have really been on my mind all the more as I took a liberation theology course this past semester. I kept wondering what Barth could ever say to the countless voices I heard throughout the semester of individuals and communities who write theology from their context of poverty, oppression, discrimination, marginalization, and otherness. Then over Christmas break, I was really thankful to open up Eugene Rogers' Sexuality and the Christian Body to find a different understanding of Barth's theology than I usually found in my own experiences. Rogers laments the popular disconnection between dogmatics and various social issues: "...only too rarely do Christian ethicists connect doctrines like incarnation, election, and resurrection with race, gender, and orientation" (18). This quote is followed by a footnote that notes Karl Barth as an exception to the rule of such binaries. I stared at this footnote for quite some time wondering if I had read it correctly. In short, I think Rogers is really onto something and he approaches the problems and questions surrounding the issue of sexuality from a dogmatic standpoint. I read the tremendous fruit that came from Rogers' methodology in this respect and wonder how much more could be done for the issues of oppression when they are informed by Barth's dogmatics and his revolutionary understandings of certain doctrines. All of that is to say that I hope to write a series of blog posts over the next few weeks (if I can find enough time) to explore the connections I've made between Barth's dogmatics and various issues I've encountered and questioned this past semester. Most of these connections will be made through Barth's christology and how his particular understanding of the communication of attributes can critically and helpfully inform issues such as feminism and disability. It will be interesting to see what comes of it.
Billy Graham South African Crusade 1973
De Brezsnyevéknek is beszólt bármennyire fáj. Sosem állt, a Dél afrikai kresztyén kommunista alkalmi barátság mellé. (Bár Magyarországon még ő is önkritikát gyakorolt.)
2013. december 6., péntek
Evés zavarok és lelki bajok
http://www.rredstudy.org/staff/
Anna Bardone-Cone, PhD
Anna Bardone-Cone, PhD is the Principal Investigator of the studies conducted within the Bardone-Cone Lab. Dr. Bardone-Cone graduated from Williams College with a BA in Mathematics and French in 1991. She went on to receive her PhD in Clinical Psychology from the University of Wisconsin-Madison in 2001, and completed her predoctoral clinical psychology internship at Western Psychiatric Institute and Clinic. She joined the faculty at the University of Missouri-Columbia in 2001 as an Assistant Professor of Psychology and in 2009 joined the faculty at the University of North Carolina at Chapel Hill where she is currently an Associate Professor. Her primary research interests lie in the sphere of eating disorders, disordered eating, and body image. She and her lab have several lines of research including: 1) defining eating disorder recovery and remission; 2) identifying and testing pathways to bulimic symptoms with particular interest in the role played by psychosocial variables (e.g., perfectionism, self-efficacy, social comparison, stress) and how these variables interact; and 3) examining cultural, familial, and media factors related to disordered eating and body image. Dr. Bardone-Cone is a member of the Eating Disorders Research Society and a Fellow of the Academy for Eating Disorders, and has led an active program of eating disorder research since 1999. With her past and ongoing research studies, Dr. Bardone-Cone has sought to identify contributing factors to disordered eating and body image in order to better understand pathways to eating patterns and body image, including risk and resilience factors, and pathways to recovery.Co-Investigators
Cynthia Bulik, PhD
Cynthia M. Bulik, PhD is a Distinguished Professor of Eating Disorders in the Department of Psychiatry at UNC, the director of the UNC Center of Excellence for Eating Disorders, and a co-investigator on the RRED Study. She is also Professor of Nutrition in the Gillings School of Gobal Public Health and holds the first endowed professorship in eating disorders in the United States. Dr. Bulik received her BA in Psychology from the University of Notre Dame and her MA and PhD in Psychology from the University of California, Berkeley. A clinical psychologist by training, Dr. Bulik has been conducting research and treating individuals with eating disorders since 1982. Her current research includes molecular genetic studies of eating disorders and body weight regulation, genetic epidemiology of eating disorders, and the development of novel treatments for anorexia nervosa, bulimia nervosa, and binge eating disorder, such as couple-based treatment and technology-assisted interventions. She has ongoing collaborations in 21 countries around the world, including directing the largest genetic investigation of anorexia nervosa ever conducted, the Anorexia Nervosa Genetics Initiative (ANGI). Dr. Bulik is passionate about translating science for the public and has been active in disseminating research findings in academic journals, mainstream publications, and media appearances.Nancy Zucker, PhD
Nancy Zucker, PhD is the director of the Duke Center for Eating Disorders at Duke University in North Carolina, an Associate Professor in the Center for Cognitive Neuroscience Psychiatry and Behavioral Sciences at Duke University, and a co-Investigator on the RRED Study. Dr. Zucker received her BA at the University of North Carolina at Chapel Hill. She received her MA and PhD in Psychology at Louisiana State University and completed her clinical internship at the Duke University Medical Center in 2000. Dr. Zucker’s clinical interests focus around developing novel treatments for individuals with eating disorders and children who struggle with weight management. This line of research also includes the integration of family members into effective treatment strategies. Dr. Zucker’s research lab studies individuals who have difficulty detecting, interpreting, and/or using signals from their body and using this information to guide adaptive behavior, particularly in interpersonal contexts. Their primary populations of study are individuals struggling with eating disorders and feeding disorders of childhood. Dr. Zucker makes use of the focus on children and adolescents to ask different questions about disorder etiology, maintenance, and course with the hope of minimizing the impact of malnutrition on brain function and perhaps better characterize prior learning history.Research Assistants
Erica Goodman, BA
Erica Goodman recently graduated from the University of Wisconsin-Madison (UW) with her BA in Psychology with Honors and Zoology. She completed a senior honors thesis at UW where she investigated biological and childhood predictors of adolescent eating disorder symptom counts. Throughout her time at UW, Erica worked as a research assistant at the Wisconsin Twin Project where she conducted telephone interviews and home visits with adolescents and parents. Upon graduation, Erica worked as a WI-AHEC public health intern for the S.A.F.E. Grant County Coalition in Lancaster, WI. There she researched alcohol and substance abuse among adolescents and adults in Grant County. Erica is excited to continue pursuing her passion for research in the Bardone-Cone lab at UNC.Anna Karam, BA
Anna Karam graduated from the University of North Carolina at Chapel Hill as a double major, attaining BA degrees in Psychology with Honors and Women and Gender Studies. Her senior honors thesis examined the effects of a media literacy intervention for Facebook on women's body dissatisfaction. During her time as an undergraduate, Anna also took interest in various violence prevention efforts; she was an intern and volunteer at the Orange County Rape Crisis Center, and was involved with a campus organization that promoted active bystanders as a way to prevent sexual assault. Anna was very involved in research as an undergraduate student, and is enthusiastic to continue this passion with her work in the RRED study. Ultimately, Anna plans on pursing psychology as her career and obtaining a PhD in Clinical Psychology.Stacy Lin, BA
Stacy Lin is a doctoral student in the UNC clinical psychology program. She is a native Californian, born outside of Los Angeles and raised in the San Francisco Bay Area. She attended the University of Southern California for her undergraduate degree and received a BA in Health and Humanity in 2008. After graduation, she worked as a research assistant investigating treatment for violence-prone and dually-diagnosed veterans at the Center for Health Care Evaluation, part of the Veterans Affairs Palo Alto Health Care System. She is very excited to be part of this lab, as she is passionate about women's issues and hopes to study risk factors for eating disorders and negative body image in minority groups.Undergraduate Research Assistants
Sarah Barger
Allie Bassil
Alexandra Alvarez
Dakota Foard
Madelyn Frumkin
Jenna Gorlick
Taylor Henning
Clara Hicks
Caitlyn Kendrick
Jesse Sykes
Cora Wilen
Contact Us: 1-919-843-0974 | rredstudy@unc.edu
2013. december 3., kedd
Lumen Fidei Ferenc pápa
http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-lumen-fidei-kezdetu-enciklikajarol
Ferenc pápa első – Lumen Fidei (A Hit világossága) című – enciklikája ez év júliusában jelent meg Rómában, s nem egészen három hónap elteltével az Apostoli Szentszék hazai kiadója, a Szent István Társulat magyarul is megjelentette a dokumentumot. A fordítás Diós István atya munkáját dicséri. Az enciklika különlegessége, hogy ketten írták: az anyagon még XVI. Benedek pápa kezdett el dolgozni, majd utódja, Ferenc pápa fejezte be.

Ferenc pápa kifejti: Krisztus halála a feltámadás fényénél tárja fel Isten szeretetének feltétlen megbízhatóságát. A feltámadt Krisztus „a hitelre méltó, megbízható tanú.” Krisztus megbízhatósága mindhalálig tartó szeretetében és istenfiúságában gyökerezik. „Éppen azért, mert Jézus a Fiú, mert mindent felülmúló módon az Atyában gyökerezik, tudta legyőzni a halált és felragyogtatni az élet teljességét.” A Szentatya megállapítja: a mi kultúránk elveszítette Isten ezen konkrét jelenléte, világban való tevékenysége iránti érzékét. Korunk embere úgy gondolja, hogy Isten csak odaát létezik, a valóság egy másik szintjén, a mi konkrét dolgainktól függetlenül. Ám az enciklika szerzője figyelmeztet: „Ha így volna, ha Isten képtelen lenne a világban tevékenykedni, akkor a szeretet nem volna valóban hatalmas, valóban valóságos, nem is volna igazi, az ígért boldogságot beteljesítő szeretet.” Ez esetben viszont teljesen közömbös lenne, hogy hiszünk-e Istenben, vagy sem. Ezzel szemben a keresztények „vallják Isten konkrét és hatalmas szeretetét, amely valóságosan tevékenykedik a történelemben és meghatározza annak a végső célját, a vitathatatlanná vált szeretetet, amely Krisztus szenvedésében, halálában és feltámadásában mutatkozott meg a maga teljességében.”
Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy elválaszthatatlanul szoros kapcsolat van a szeretet és a hit világossága között: „A szeretet világossága, amely a hit sajátossága, képes megvilágítani korunk igazságra vonatkozó kérdéseit.” Kifejti: az igazságot napjainkban sokszor az emberek szubjektív véleményére korlátozzák, amely csak az egyéni életre érvényes. Egy általános igazság pedig félelmet ébreszt, mert a diktatórikus rendszerek ellentmondást nem tűrő kényszerével azonosítják. „Ha azonban az igazság a szeretet igazsága, olyan igazság, amely a Másikkal és a másokkal való személyes találkozásban tárul fel, akkor mentes az egyénbe zártságtól, és része lehet a közjónak. Mert a szeretet igazsága nem önmagát ráerőltető igazság, nem az egyént eltipró igazság. Mivel a szeretetből születik, el tud jutni a szívig, minden ember személyes központjáig.” Ebből pedig egyértelmű, hogy az igazság „nem kíméletlen, hanem a másik iránt figyelmes együttélésében növekszik. A hívő nem erőszakos; épp ellenkezőleg, az igazság alázatossá teszi őt, mert tudja, hogy nem mi birtokoljuk az igazságot, hanem az ölel át és birtokol minket.” Ezért a hit bizonyossága nem tesz merevvé, „hanem útnak indít, és lehetővé teszi a tanúságtételt és a mindenkivel való párbeszédet.” Ferenc pápa azt is hangsúlyozza, hogy a hit világossága, mivel egyesül a szeretet igazságával, nem idegen az anyagi világtól, mert a szeretet mindig testben és lélekben él. A hit világossága „megtestesült világosság, amely Jézus fényességes életéből árad. Megvilágosítja az anyagot is, bízik az anyag rendjében; tudja, hogy út vezet benne az egyre nagyobb harmónia és megértés felé.” Így a hit a tudományos látásnak is jót tesz, arra hívja a tudóst, hogy „legyen nyitott a valóság iránt, annak teljes, kimeríthetetlen gazdagságában.” A hit megvilágosítja a társadalmi életet, „kreatív világossága van minden új történelmi pillanat számára, mert minden eseményt az Atyával, mindenek forrásával és végső céljával hoz kapcsolatba, aki szeret minket.”
A Szentatya leszögezi: „A hit testvériség, megbocsátás, a másik méltóságának elismerése, a természet tisztelete. A hit egyedüli, de egyedül lehetetlenség hinni. A hit igazság nélkül szép mese marad. A hit nem menedék a bátorság nélküli emberek számára. A hit az egyházon kívül mértékét veszíti.” Ha pedig a hit megfogyatkozik, az a veszély fenyeget, hogy az élet alapjai is meggyengülnek. „Ha kivonjuk a hitet városainkból, elvadul az egymás iránti bizalom, csak a félelem fog összetartani és veszélybe kerül a stabilitás” – olvasható az enciklikában.
Ferenc pápa arra is figyelmeztet, hogy a keresztény ember tudja: a szenvedést nem lehet az életünkből kiiktatni, „de értelmet nyerhet, a szeretet tetté válhat: ráhagyatkozás Isten kezére, aki nem hagy el minket, ezért a szenvedés a hitben és szeretetben való növekedés ideje lehet. Krisztusnak az Atyával való egységét – még a legnagyobb kínok közepette, a kereszten is – szemlélve tanulunk részesedni Jézus látásmódjában.”
A hit világossága pedig nem feledteti el velünk a világ szenvedéseit. Sokak számára lettek a szenvedők a világosság közvetítői, Assisi Szent Ferenc számára a leprás, vagy Boldog Kalkuttai Teréz számára a szegényei. Ők megértették a szenvedőkben rejlő misztériumot. A szenvedés arra emlékeztet, hogy a hit közjónak tett szolgálata mindig a remény szolgálata, „amely előre tekint, tudván, hogy társadalmunk csak Istentől, csak a Krisztusban érkező jövőben találhat megbízható és tartós alapot.” A hittel és a szeretettel egységben pedig a remény „biztos jövő felé irányít bennünket, amelynek egészen más távlatai vannak, mint a világ bálványai által felkínált illúzióknak, s új erőt és új lendületet ad a mindennapi életnek.”
Első enciklikája végén Ferenc pápa Jézus édesanyjának személyével kapcsolatban tényként állapítja meg, hogy az idők teljességében Isten szava szólt Máriához, „ő pedig teljes valójában befogadta a szívébe, hogy testet ölthessen benne és megszülethessék, mint az emberek világossága.” Mária ezért minden keresztény legfőbb eszményképe. A Szentatya imát intéz hozzá, arra kérve, hogy tanítson meg minket fia, a Megváltó Jézus Krisztus szemével látni a világot (Szent István Társulat, 2013).
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)