http://hu.wikipedia.org/wiki/Luther_M%C3%A1rton
Luther Márton [bevezető szerkesztése]
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
| Luther Márton | |
 |
|
| Martin Luther, id. Lucas Cranach festménye, 1529 | |
| Életrajzi adatok | |
| Születési név | Martin Luder |
| Cím | Ágoston-rendi szerzetes, teológus-professzor, reformátor |
| Született | 1483. november 10., Eisleben |
| Nemzetiség | német |
| Elhunyt | 1546. február 18., Eisleben |
| Sírhely | wittenbergi vártemplom |
| Munkássága | |
| Vallás | kereszténység |
| Felekezet | evangélikus |
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Ifjúkora és tanulmányai [szerkesztés]
Szülei Hans Luder bányász, később városi tanácsos és felesége Margarethe Lindemann voltak.[1] Luther kilenc gyermek közül nyolcadikként született. A következő Márton-napon (1483. november 11-én) keresztelték a szent patrónus védelme alá ajánlva.[2] A szomszédos Mansfeldben nőtt fel, ahol apja kohómesterként egy rézbányában szerény vagyonra tett szert. Luther az akkoriban szokásos szigorú, de szeretetteljes apai nevelésben részesült;[1][2] az angol nyelvű katolikus enciklopédia ezt a szigorúságot afféle germános kegyetlenségnek minősíti.[3]1488 és 1497 között a mansfeldi városi iskola tanulója volt és utána egy évig a magdeburgi dómiskolát látogatta, ahol a közös élet testvérei, a késő középkori újjászületési mozgalom hívei tanítottak.[1] 1498-ban szülei az eisenachi ferencesekhez küldték, ahol zenei-költői nevelésben részesült. Jó énekes hírében állt.
Az 1501 és 1505 közötti években Türingiában, az Erfurti Egyetemen tanult és elnyerte a „Magister Artium” címet a bölcsészettudományi karon.[3] Tanulmányai a latin nyelv és nyelvtan, retorika, logika, fizika és metafizika,[2] illetve a zene, matematika, geometria és csillagászat tárgyakra terjedtek ki.[4] Alaposan megismerte Arisztotelész tanításait. Ezek Aquinói Tamás óta uralták a középkori skolasztikát, azonban Erfurtban a nominalizmus szempontjából bírálták őket.
Apja kívánságára Luther jogi tanulmányokba kezdett.[2][3] 1505 nyarán, hazaúton, Stotternheim mellett nagy vihar lepte meg, és halálfélelmében a bányászok védőszentjéhez könyörgött: „Szent Anna, segíts! Ha élni hagysz, szerzetes leszek.”[3][5] Ezen fogadalmának megfelelően, apja akarata ellenére, július 17-én belépett az erfurti Ágoston-rendi remeték soraiba.[1][3] Ott a rend előírásait olyan példaszerű szigorral követte, hogy már 1507-ben pappá szentelték.[3][6]
Luther, 1510-ben a rend megbízásából Rómába utazott, egyes források szerint Staupitz tervezett egyházszervezési reformjainak támogatására,[2][7][11] más források szerint az utazás célja nem ismert.[1][3] Meggyónt és hason csúszott fel a Laterán „szent lépcsőin”, hogy bűnbocsánatot szerezzen magának és szeretteinek.[2][7] Ekkor még nem vonta kétségbe a katolikus hitgyakorlatot, de már felháborította a komolytalanság és az erkölcsi hanyatlás, amivel Rómában találkozott.[2]
1511-ben Staupitz visszahívta őt Wittenbergbe, ahol 1512 októberében a teológia doktora lett.[1][7] A következő években rengeteget dolgozott: az egyetemen tartott teológiai előadások mellett a wittenbergi kolostor területi vikáriusaként tizenegy kolostort kellett felügyelnie, és prédikált a városi plébániatemplomban is.[3][12] Ebben az időben fokozatosan elszakadt a hagyományos exegézistől és a Szentírást nyelvi és történelmi megfontolásokkal értelmezte, a szavak köznapi jelentéséből kiindulva.[2] Noha még elkötelezett volt a katolikus egyház iránt, már eljutott azokra a következtetésekre, amelyek később az attól való szakítását eredményezték.[1]
A reformáció kezdete [szerkesztés]
| „ | Most kezdtem megérteni, hogy ennek az igének: az evangéliumban Isten igazsága jelentetik ki, az az értelme, hogy ti. ez az igazság elfogadott (passiv) igazság, mellyel minket a kegyelmes Isten igazzá tesz a hit által, amint megíratott: "Az igaz ember hitből él".[7] | ” |
Az angol nyelvű katolikus enciklopédia ezt a felismerést úgy tekinti, hogy a „feszült és neurotikus fizikai állapotban” levő Luther, aki labilis lelkivilágából adódóan először túl nagy jelentőséget tulajdonított saját erőfeszítéseinek a megigazulás irányába, teljesen átbillent az ellenkező oldalra.[3]
1516-17-ben Albert mainzi püspök búcsúcédulák segítségével próbálta összegyűjteni a szükséges források ráeső részét a római Szent Péter-bazilika felépítéséhez, illetve saját adósságai kifizetéséhez.[2][3][7][14] 1517. október 31-én Luther levelet írt Albert püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen.[15] A levélhez csatolta a búcsúcédulák erejét és hatékonyságát kétségbe vonó vitairatát, amely később a 95 tétel néven vált ismertté. Ekkor még nem állt szándékában szakítani a római katolikus egyházzal.[1][7] (Philipp Melanchthon 1546-os írása keltette azt a hamis legendát[16], hogy Luther ugyanazon a napon ki is szegezte a 95 tétel másolatát a wittenbergi vártemplom kapujára. Nem is sok értelme lett volna, hiszen a köznép jórészt még olvasni se tudott, pláne latinul!) Ezt a dátumot tekintik a reformáció kezdetének és ünneplik minden év október 31-én, a reformáció napjaként.[2]
A 95 tételt latinról hamarosan németre fordították, kinyomtatták és széles körben elterjedt, s két hét alatt ismertté vált Németországban[7],[1] majd rövidesen egész Európában.[7]
Albert püspök megvizsgáltatta a mainzi egyetemmel a tételeket és értesítette róluk X. Leó pápát is.[3][17] A pápa először nem tartotta fontosnak a vitairatot, és Luthert részeg németnek nevezte, aki meg fogja gondolni magát.[2] 1518-ban azonban már bizottságot állított fel a tanult Silvester Mazzolini (más néven Prierias) vezetésével, hogy vizsgálják meg Luther állításait. Prierias arra a következtetésre jutott, hogy Luther tudatlan, istenkáromló eretnek, és latin nyelvű dialógust írt a tételek ellen.[2] Vitába szállt Lutherrel Johann Eck is; Luther mindegyiküknek külön megfelelt, de a legkimerítőbb válaszát ebben a tárgyban az 1518-ban írt Resolutiones disputationum de indulgentiarum virtute című írása tartalmazza.[1] A vitának az lett az eredménye, hogy a pápa Rómába idézte Luthert, az eretnekek fölött ítélkező pápai bíróság a Szent inkvizíció elé,[1][7] III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem közbelépésére azonban a meghallgatást áthelyezték Augsburgba, ahol a birodalmi gyűlésen Cajetan de Vio bíboros is jelen volt.[1] A meghallgatáson utóbbi felszólította Luthert, hogy vonja vissza tanait, de érdemi vitába nem bocsátkozott vele.[2][7] Luther még ekkor is a „rosszul értesült pápától a jól értesítendő pápához” fordult igaza védelmében, azonban a következő évben egy lipcsei hitvitában már a pápai joghatóságot is vitatta.[1][18]
Luther egyre tovább ment azon az úton, hogy a Biblia alapján szembefordul a katolikus egyház egyes tanításaival. Megerősödött benne az a vélemény, hogy a pápai trónon az Antikrisztus ül; erre vonatkozó gondolatait „A német nemzet keresztyén nemességéhez” című 1520-as írásában tette közzé.[7] 1520. június 15-én a pápa az Exsurge Domine pápai bullával kiközösítette Luthert az egyházból, elítélte a tételeit, elrendelte könyveinek megsemmísítését és hatvan napot hagyott Luthernek tételei visszavonására.[3]
Száműzetése [szerkesztés]
1521. május 4-én Bölcs Frigyes választófejedelem parancsára Luthert elrabolták, amikor a wormsi birodalmi gyűlésről hazafelé tartott. A fejedelem abban reménykedett, hogy így Luthert megóvhatja a birodalmi átok következményeitől.Luther Wartburg várában álnéven élt, Junker Jörgnek (azaz György lovagnak) nevezte magát és szakállat viselt.
Házassága, családja [szerkesztés]
- Johannes, * 1526. június 7., Wittenberg, † 1575. október 27., Königsberg (Poroszország)
- Elisabeth, * 1527. december 10., Wittenberg, † 1528. augusztus 3., Wittenberg
- Magdalena, * 1529. május 4., Wittenberg, † 1542. szeptember 20., Wittenberg
- Martin, * 1531. november 7., Wittenberg, † 1565. március 4., Wittenberg
- Paul (híres orvos lett), * 1533. január 28., Wittenberg, † 1593. március 8., Lipcse
- Margarethe, * 1534. december 17., Wittenberg, † 1570., Mühlhausen, Kelet-Poroszország (ma Gvardejskoje (Oroszország, Kalinyingrádi kerület)).
Utolsó évei [szerkesztés]
| „ | „Wir sind Bettlers. Hoc est verum.” vagyis „Koldusok vagyunk. Ez az igazság.” – Ezek voltak Luther Márton utolsó sorai |
” |
Munkássága [szerkesztés]
Teológiája [szerkesztés]
- Ingyen kegyelem és jó cselekedetek: Luther alapvetően eltért a római katolikus tanításoktól az isteni kegyelem és a jó cselekedetek kérdésében. Teológiája szerint a kegyelem és a hit Istentől kapott ajándék; jó cselekedetekkel nem lehet érdemeket szerezni Isten színe előtt. A keresztény ember azonban mégis jót cselekszik, nem azért, hogy ezzel valamit elérjen, hanem szeretetből.[10][20]
- Az egyház: Az igazi egyház a hívők Krisztusban való közössége, nem a látható intézmény és hierarchia a fontos. Az egyház nem tévedhetetlen, az egyetlen tévedhetetlen igazság Istenben van. A katolikus felfogással szemben, amely különbséget tesz a felszentelt papok és a gyülekezet között, Luther szerint a keresztség által minden keresztény felszentelődik és joga van igét hirdetni; ugyanakkor a gyülekezet felelős azért, hogy arra alkalmas embereket válasszon tisztségviselőknek.[3][21]
- Egyház és állam: Isten kétféle módon uralkodik a világban az emberek által, ezért az emberek is kétfélék: van aki Isten birodalmához és van aki a Világhoz tartozik. Az egyik birodalomban a lélek uralkodik és Krisztus országába vezeti a keresztényeket, a másikban a világi hatalom féken tartja a rossz embereket. A két uralmat nem szabad összekeverni. A világi hatalom határát az ApCsel 5,29 húzza meg: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek”.[22]
- Úrvacsora: A reformátorok általában azt hangsúlyozták, hogy a sákramentum nem foglalja magába a kegyelmet, csak a hit által lehet üdvözülni.[23] Ezen túlmenően azonban lényeges különbségek is felmerültek a reformáció különböző ágai között: míg Luther szerint Krisztus valóságosan jelen van, amikor az ige elhangzik (Realpräsenz), Zwingli álláspontja az, hogy az úrvacsora csak emlékezés Krisztus áldozatára, abban Krisztus testileg nincs jelen. Ez a véleménykülönbség a fő oka annak, hogy a lutheránus és a helvét reformáció külön irányzatként negyedfélszáz évre német földön külön utat jártak.[24]
Társadalmi szerepe [szerkesztés]
Egyénisége [szerkesztés]
Elemi- és középiskolai, gyakran súlyos, csüggesztő, nyomasztóan szigorú és kegyetlen neveltetése mellett is céltudatosan törekedett a kimagasló erkölcsi és szellemi tökéletesség elérésére. Az egyetem serkentő közegében kibontakozó remek emlékezőképessége, kreatív képzelőereje, amely jó logikával és kitartó szorgalommal párosult, szikrázó vezéregyéniség ígéretét sejttette, ill. felkészítette az elkövetkezendő küzdelmes életére.Luthert a Szentlélek indította el e fáradságos munkában. Ellenségeinek gyalázkodása, szándékainak elferdítése, jellemének és indítékainak igazságtalan és rosszindulatú kritikája áradatként zúdultak rá.
| „ | A gonoszság hatalmaival vívott küzdelemben értelmi képességeknél és emberi bölcsességeknél többre van szükség.f [25] | ” |
| „ | Olyan vagyok, mint Jeremiás, a harc és küzdelem embere... Becsületem és jó hírnevem már odavan, csak egy dolog maradt meg: nyomorult testem. Vegyék el azt is! De a lelkemet nem tudják elvenni. Aki arra vágyik, hogy Krisztus szavát hirdesse a világnak, annak minden pillanatban számítania kell a halálra.f [25] | ” |
Hatása és emlékezete [szerkesztés]
Az ő követői alapították meg az első protestáns gyülekezetet.A második világháború alatt a német evangélikus egyház, Lutherre hivatkozva, nem állt ki Hitlerrel szemben, mondván: az egyháznak nem az a feladata, hogy világi ügyekbe beleszóljon.[26]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése