Lelkigondozás
| Cikk tartalomjegyzék |
|---|
| Lelkigondozás |
| Kórházlelkészi feladatok |
| Egy beteg ember gondolataiból, érzéseiből |
| Versek, idézetek |
| Tudományos-történelmi háttér |
| Kórházi istentiszteletek |
| Elérhetőségek |
| Lélekápoló |
5 / 8 oldal
A lelkigondozásról másként
Tudományos-történeti háttér.
H.J.Thilo a német pásztori pszichológia egyik úttörője írja: ” Sem a lelkigondozó, sem az orvos, sem a szociális munkás nem lehet a másikkal szemben a mindent jobban tudó, szaktanácsokat készenlétben tartó, „specialista„. Sokkal inkább, mint együttműködő szülészek
segédkezhetnek a teljes valóságban felfogott ember gyógyulásánál.”
Tudományos-történeti háttér.
H.J.Thilo a német pásztori pszichológia egyik úttörője írja: ” Sem a lelkigondozó, sem az orvos, sem a szociális munkás nem lehet a másikkal szemben a mindent jobban tudó, szaktanácsokat készenlétben tartó, „specialista„. Sokkal inkább, mint együttműködő szülészek
segédkezhetnek a teljes valóságban felfogott ember gyógyulásánál.”
A lelkigondozás történeti gyökerei az Amerikai Egyesült Államokba nyúlnak vissza, 1925-ben az amerikai Worcesterben
Anton T. Boisen kórházlelkész, gyakorlati teológiai szemináriumot
szervezett teológiai hallgatók számára, ebbe kapcsolódtak be a kórház
orvosai és pszichológusai. Nem új elméleteket kerestek, hanem arra
törekedtek, hogy a teológiai-lelkigondozói dimenzió, a kórházban,
együttműködés által, közös munkában folyamatosan valósuljon meg, létező
valóságként a betegek számára. Úgy tapasztalták: a betegágy mellett
összetalálkoztak a különböző tudományágak. Az amerikai gyakorlati
modellt, az európai egyházak átformálták, a saját körülményeikre.
Továbbképző intézeteket, központokat, hoztak létre. A 6o-as évektől
kezdett meghonosodni a szakirányú képzés, különösen Hollandiában,
Németországban, valamint Belgiumban.
A betegek lelkigondozásának központi célja: segíteni a betegség rabságába került embert abban, hogy beszűkült élethelyzetében megtalálja maga számára a mindig továbblétező élet-szabadságot./Dr. Hézser Gábor/
A lelkigondozás a pásztori pszichológia gyakorlati megjelenése. A pásztori pszichológiát összegzően így definiálhatjuk, funkciója közvetítő, dialogikus, a „pásztori tudomány és a pszichológiai tudomány összekapcsolása”.
Ma a lelkigondozást úgy határozhatjuk meg, hogy
az a teológia diszciplínáján belül van, melynek belső elengedhetetlen
tartalma a spiritualitás, alkalmazza a pszichológiai irányzatok
gyakorlati terápiás ismereteit és módszereit, műveli ezeket, (különböző
irányultságú lelkigondozói iskolák alakultak ki, pszichoanalitikus,
tranzakció analitikus, a humanista pszichológiára épülő lelkigondozás, a
partnerközpontú rogersi gyakorlat, Gestalt terápiák, csoportterápia).
Teológiailag meghatározva a lelkigondozás alapfunkciója a megbékélés, megbékéltetés, „az eredeti összhang helyreállítása” az ellenségeskedés és a kapcsolati zavar megszüntetése.
Egész-séges embernek lenni annyi, mint egyszerre és egyformán jó kapcsolatban lenni ”fölfelé” Istennel, befelé önmagammal és kifelé embertársaimmal és a természettel. Vagyis egész-séges kapcsolatom van a transzcendenssel, az immanenssel, a homo sapienssel és a kozmosszal. Ha az egyik kapcsolat megromlik, valamiképpen megromlik a másik kettő is./Gyökössy Endre, pásztorálpszichológus/
Célja és feladata, hogy segítséget nyújtson az embernek. A mindenkori betegnek, van egy alapvető „MIÉRT?” kérdése a betegség adta összeomlásban. A bizonytalanságban az ember rend és biztonság után kiált. Ez nem csupán egy teoretikus kérdés, ez egyben pszichés és spirituális kérdőjel, ami az ember egészéből jön, s itt a betegségig megélt élet egésze kerül a gyógyulás fókuszába.
A lelkigondozás különböző kapcsolati szinteken működik: Transzcendentális síkon (az Istenhez való kapcsolatot illetően), intrapszichikus síkon (az embernek önmagával való kapcsolatot illetően), Interperszonális síkon (az emberközi kapcsolatokat illetően), Strukturális síkon (az egymásra utalt közösségi egységek kapcsolatát illetően).
Az egészség „az az erő, amely által az ember valóban ember lehet”, azért, hogy megvalósítsa élete rendeltetését. Így egészséges az az ember is, akinek sikerül testi, lelki, szociális jóérzésének a talán meg nem változtatható zavarait úgy integrálni az életébe, hogy ezt az életet a zavar ellenére is értelmesen tudja folytatni, hogy el ne veszítse önértékelését, és ezáltal, mint személyiség értékes maradjon./Karl Barth, református teológus/
A kórházi lelkigondozás olyan emberek és hozzátartozóik felé irányul, akik betegség vagy baleset következtében krízisbe kerültek. Krízisüket a kórházi intézményben, azaz olyan helyen kell megélniük és feldolgozniuk, ami számukra, minden segítés és támogatás mellett is – sok esetben - további pszichikai megterhelést jelent. Továbbá olyan emberek felé irányul, akik a természettudományos-technikai intézményben direkt és indirekt módon a betegekkel foglalkoznak.
A lelkigondozás alanya minden arra igényt tartó ember, vallástól és világnézettől függetlenül. A lelkigondozó ebből következően nem térít, nem beszervez, nem adományt gyűjt, hanem útitársként, embertársként elkísér. A lelkigondozást felekezeti hovatartozás nélkül –ökumenikus nyitottsággal -látja el, úgy hogy a speciális vallásos igényeket továbbítja a megfelelő felekezeti lelkészek felé. Ezen kívül biztosít időpontot arra, hogy a betegek illetve hozzátartozóik a lelkigondozói szobában is megkereshessék, az elmélyült és zavartalan lelkigondozói beszélgetés végett.
A lelkigondozás tehát önmagát elkísérésként értelmezi, amely azt jelenti, hogy a lelkigondozó a lelkigondozott ember életútjának aktuális szakaszában mellélép, felveszi az ő ritmusát és abban az ütemben halad mellette, miközben biztosítja számára: a feltétlen jelenlétet, együttes kitartást, elfogadást, támogatást, tehermentesítést. Segít a konfliktusokat feldolgozni és a megváltozott helyzetében értelmet és új értelmezést találni; mindezt az érzelmi odafordulás, a kommunikáció és a spiritualitás által. Némelyekkel egyetlenegyszer találkozik 20-60 percre. Ennyi ideig járják közösen útjukat, de eközben lelki gyógyító folyamatok zajlanak le. De előfordul, hogy a kapcsolat, a kísérés hetekig és hónapokig eltart.
- Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és eljöttetek hozzám.
- Uram mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád?
- Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak egyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg!/Jézus Krisztus tanítása, Máté evangéliuma 25, 37-40/
Miben és hogyan tudnak segíteni az orvosok, nővérek?
Az orvos, nővér a beteg és a hozzátartozó figyelmébe ajánlhatja a lelkigondozói jelenlétet négyszemközti beszélgetés és vizit során, illetve krízisben lévő betegéhez irányíthatja a lelkigondozót, különös tekintettel a beteg ember lelkileg terheltebb időszakaiban, állapotában: műtét előtt; komplikáció és megnyújtott bent tartózkodás esetén; kórteremben történt haláleset alkalmával; váratlanul felismert betegség közlése után; egyéb esetekben, amikor a kórházban tartózkodó ember támogatásra szorul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése