Kevesen tudják, hogy a Kádár-korszakban kénytelen volt éveken át „utcai prédikátorként” végezni lelkészi szolgálatát.
– A hetvenes években kis időbeli eltéréssel az adventistáknál és az én egyházamban, a metodistáknál is tisztogatások kezdődtek. A Kádár-rendszerrel kollaboráló egyházi vezetők megszabadultak a számukra kellemetlen csoportoktól. Az adventistáktól kitett társaság megalakította a Keresztény Advent Közösséget, mi pedig létrehoztuk a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget. Mindkét egyházban ugyanaz játszódott le, azzal a különbséggel, hogy ellenünk még bírósági eljárás is indult. Ötödmagammal felfüggesztett börtönbüntetést kaptam. Mivel illegalitásba kényszerítettek, csak az utcai igehirdetés maradt. Négy és fél éven keresztül tartott: a kizárásunktól kezdve egészen 1981 októberéig, amikor is az Állami Egyházügyi Hivatal kegyeskedett elismert vallási felekezetté nyilvánítani minket.
– Milyen konfliktusok előzték meg a szakadást?
– Bátyámat és engem kicsaptak a középiskolából „izgatás” címén. Anyám erre elment egy papi gyűlésre, amit a párt meghosszabbított keze, a Hazafias Népfront szervezett. A felszólalásából nagy botrány lett. Előfordultak abszurd esetek is. Nyíregyházán – a helyi MSZMP-sek őszinte megrökönyödésére – megtért a MÁV párttitkára, és járni kezdett a gyülekezetünkbe. Apám akkoriban a metodista egyház második emberének számított. Az egyház vezetése mindenáron azt akarta elérni, hogy kérjen bocsánatot. Természetesen nem volt rá hajlandó. Nem is értette, kitől és miért kellene. A hatalom összerakosgatta ezeket a mozaikokat, és a családunk bekerült a „renitens” kategóriába. A metodista egyház vezetője külföld felé is azzal érvelt, hogy az egész egyház megszűnik, ha nem szabadulnak meg tőlünk és a hozzánk hasonlóktól.
HIRDETÉS
– Tényleg volt ilyen fenyegetés?
– Blöffölt. Valójában konkurenciát látott bennünk, és kapóra jött neki, hogy a pártállamnak is csípjük a szemét. Létezett külső nyomás, de nem mondhatnám, hogy a metodista egyház vérző szívvel, kényszer hatására cselekedett.
– Mi történt tulajdonképpen?
– Első körben egyházi eljárás indult ellenünk 1974 elején. Ennek következtében kizártak az egyházból, és szabályosan az utcára raktak bennünket: a tizenhét magyarországi metodista lelkészből tízet. A szegedi lelkipásztorunkat úgy próbáltuk megvédeni, hogy leültünk a küszöb elé, énekeltünk és imádkoztunk. A helyi rendőrök nem mertek intézkedni. Végül helikopterrel hoztak kommandósokat Miskolcról. Én az egyház központjában laktam, a VI. kerületi Felsőerdősor utcában, szolgálati lakásban. Felszólítottak, hogy távozzak, aminek nem tettem eleget. Az egyház pert indított. Jól emlékszem a végrehajtóra, aki elérzékenyülten felsóhajtott: „utoljára 1951-ben lakoltattam ki papot”.
Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője fohászkodik
Népszabadság - Kocsis Zoltán – Nosztalgiázott?
– Igen, felidézte a fiatalságát. Szinte könnybe lábadt a szeme. Azért is maradt meg bennem a jelenet, mert én éppen 1951-ben születtem… Az ellenszegülésem miatt végül nem a végrehajtó, hanem személyesen a metodista egyház vezetője és a segédlelkésze járt el. A bútoraimat lecipelték a pincébe, azóta se néztem feléjük. Már az apósomnál laktam, amikor jött a hír, hogy lakatot tettek a templomunk, a kispesti Nagysándor József utcában lévő gyülekezeti termünk kapujára. Azonnal felültem a motoromra, és – felindított az Úrnak lelke, mint Sámsont – leroppantottam a lakatot. Pár hónapig nem nyúltak hozzánk, majd megjelent a kapun egy vaspánt, rajta ötször akkora lakat, mint az előző. Rögtönzött egyházi közgyűlést tartottunk. Úgy döntöttünk, hogy ezt a lakatot is leszedjük, méghozzá közös erővel. A gyülekezetünkben volt egy iparos, ő hozott vasfűrészt. Sorba álltunk, és mind a harmincan húztunk egyet-egyet a fűrésszel. Közben az utca túlsó oldaláról a titkosrendőrség emberei fényképeztek bennünket.
– Ennek a gyülekezeti teremnek is megvan a maga sorsa.
– A negyvenes évek első felében, a Horthy-korszakban a metodista egyházat „kommunistagyanús” képződménynek nyilvánították, és feloszlatták. A kispesti gyülekezeti termet úgy sikerült megmenteni, hogy az egyház papíron átminősítette asztalosműhellyé. A háború után nyerte vissza hitéleti funkcióját. Amikor 1977-ben végképp ellehetetlenült a helyzetünk, és mennünk kellett, megfogadtam, hogy addig nem borotválkozom, amíg vissza nem kapjuk. Korábban csak bajuszom volt.
– A szakállát elnézve nincs helye sok kérdésnek.
– A gyülekezeti termet eladták, még a rendszerváltás előtt lebontották. Lakóház épült a helyén. A kispesti önkormányzat engedélyével a kilencvenes évek elején emléktáblát helyeztünk el a falon. Nem is tudom, ott van-e még.
– Miért lépett fel a Kádár-rendszer olyan keményen egy nem túl jelentős és befolyásos felekezet ellen, amilyen a metodista egyház is volt?
– A hatalom szerintem rosszul mérte fel, milyen emberek alkotják az egyházakat. Sokkal kevesebb megalkuvást, és sokkal több gerincességet tételezett fel róluk. Nem jött rá arra, hogy az „érett szocializmusban” – néhány elszigetelt katolikus és más csoporttól eltekintve – már nem kell félnie az egyházaktól. Amikor engem tízhónapos felfüggesztett börtönre ítéltek, egyúttal a lelkészi tevékenységtől is eltiltottak. A bíróság megfenyegetett, hogy letöltendő börtönbüntetést kapok, ha megszegem a tilalmat.
– Mégis folytatta.
– Ekkor következtek az utcai prédikálás évei. A bezárt gyülekezeti termünk előtt tartottam az istentiszteleteket. Reméltem, hogy egyre többen csatlakoznak hozzánk, de pont az ellenkezője történt. A gyülekezetünk lassacskán elsorvadt. A többség békét és nyugalmat akart, inkább keresett magának egy másik közösséget.
– Furcsa, hogy minderről eddig csak érintőlegesen beszélt.
– Nekifogtam egy könyvnek, amelyben dokumentumokkal alátámasztva mindent elmesélek. Októberben volt harminc éve annak, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget a pártállam elismerte egyháznak. Úgy terveztem, az évfordulóra megjelenik a könyv, de – töredelmesen bevallom – nem készültem el vele. Pedig mostanában kezd fájóan aktuálissá válni.
– Nyilván az új egyházi törvényre gondol, amely mindössze tizennégy felekezetnek adja meg az egyházi státuszt. Önök is kimaradtak. Veszélybe kerültek a hajléktalanokat és időseket ellátó intézményeik, a szegény és cigány gyerekeket oktató iskoláik is. Egyesületként nem jogosultak arra a támogatásra, ami az egyházaknak jár.
– Az érdekesség kedvéért említem meg, hogy a Kádár-korszak bírósága – más „bűncselekmények” mellett – egyesülési joggal való visszaéléssel vádolt. Nekem az volt a válaszom, hogy ilyesféle jogsértést már csak azért sem követhettem el, mert az egyház nem egyesület. Úgy látszik, eljött az idő, amikor bizonyos vallási közösségeket jogfosztott állapotba, egyesületi formába akarnak kényszeríteni.
– Tavasszal, még az egyházi törvény megszületése előtt levelet írt Kövér László házelnöknek. Szóvá tette: a kormányzat mindent elkövet annak érdekében, hogy meg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése