A “Körmendi évfordulók 1998” című füzetben találtam: “1423. június 2.: Körmendi Jánost, ágostonos szerzetest, a körmendi konvent tagját V. Márton pápa a Szent Péter-bazilika magyar gyóntatójává nevezte ki 575 éve”. A másik “körmendi”, Faludi Ferenc, 1741. január 10-én foglalta el a Szent Péter-templomban a magyar gyóntatószéket .
Valószínűleg érdekli az olvasót, hogy valójában mit is jelentett ez az esemény, és mi volt a Szent Péter-bazilika magyar gyónta-tóinak feladata.
A kereszténység első századaiban megindult a zarándoklat a szent helyekre. Elsősorban a Szentföldre, az üdvösség eseményeinek szent helyeire, majd Rómába, Szent Péter és Pál apostol sírjához. Híres zarándokhely volt a középkorban Szent Jakab sírja is a spa-nyolországi Santiago de Compostellában.
A zarándokok imádkozni akartak a szent helyeken, de az is vezette őket, hogy ott megtisztuljanak bűneiktől, vezekeljenek botlásaikért. A pápák Rómában már az 5. században gondoskodtak arról, hogy papok álljanak a hívek rendelkezésére Szent Péter, Szent Pál és Szent Lőrinc templomában. Természetesen gondolniuk kellett arra is, hogy a különböző nyelvű hívek találjanak olyan gyóntatókat, akik megértik beszédüket.
A 13. század folyamán a pápai udvarban már állandóan találkozunk a penitenciáriusok (gyóntatók) szolgálatával. A különböző nemzetek fiaiból választják ki őket a pápák, hogy minden nyelvnek, fajnak legyenek a pápai udvarban képviselői. Az olaszokon kívül vannak francia, spanyol, portugál, angol, lengyel, német, sőt magyar származásúak is. Részben a világi papság soraiból nevezik ki őket a pápák, másrészt azonban a szerzetesrendek tagjai közül, elsősorban az akkor alakult két nagy koldulórend, a domonkosok és ferencesek tagjai közül.
Röviden áttekintjük a római magyar gyóntatói intézmény kialakulását és fejlődését először 12991570-ig (Körmendi János ebben az időben szolgált Rómában), majd a tridenti reform utáni időben, amikor Faludi Ferenc volt a Szent Pétertemplom magyar gyóntatója.
A pápai gyóntató penitenciát ad
A magyar nép Szent Istvánnal vonul be a keresztény nemzetek sorába. Szent István gondoskodni akart a szent helyekre zarándokló hívek szükségleteiről is. Rómában és Jeruzsálemben, sőt az odavezető utakon is, Ravennában, illetve Konstantinápolyban zarándokházakat alapított, hogy ezeken a helyeken otthonra találjanak azok a zarándokok, akik a szent helyeket felkeresik.
Rómában a zarándokok elsősorban Szent Péter sírjához igye-keztek. Szent Királyunk ezért a Szent Péter-templom közelébe kívánta állítani a magyar zarándokházat. Megkapta a bazilika déli szomszédságában fekvő Szent István első vértanú tiszteletére szentelt templomot, s e mellé építette a zarándokházat. Fennma-radását pedig gazdag alapítvánnyal biztosította.
A római zarándokházat kezdettől fogva nagy számmal keresték fel a jámbor hívek. Néhány évtizeddel az alapítás után a ház elöljárói, Béla főesperes és két papja azt kérték a Szentszéktől, hogy a magyar földről érkező zarándokok egyedül ott szállhassanak meg, és ha az Örök Városban halnak meg, a zarándokház papjai temethessék el őket.
Amint látjuk, fél évszázaddal az alapítás után már nem csak szállóhelyről, hanem temetőről is gondoskodni kellett a magyar zarándokok számára. Ez azt mutatja, hogy a Rómába zarándoklók száma állandóan nőtt. E zarándokok közül sokan csak anyanyel-vükön tudtak beszélni, így lelki vigaszért csak magyar paphoz fordulhattak az Örök Városban. A pápák, látván a zarándokok egyre nagyobb számát, iparkodtak gondoskodni számukra megfelelő gyón-tató atyákról. Ezeket részben a zarándokház papjai sorából, részben pedig ezen kívül lévő papokból választották ki. Ezekről a gyóntatókról ma már nem találunk feljegyzéseket.
Magyar gyóntatószék a Szent Péter-templom jobb oldali mellékhajójában
IV. Béla uralkodása alatt több esetben találkozunk gyóntatókkal, akik élénk szerepet játszottak a magyar egyházi és a politikai életben.
Fontos szerepe lett a Szent Péter-templom magyar gyóntatóinak akkor, amikor VIII. Bonifác pápa a közhangulat hatására 1300. február 23-án a századfordulót jubileumi szentévnek nyilvánította. Kétszázezerre teszik a zarándokok számát, akik a keresztény világ minden tájáról érkeztek Rómába. A népek áradatából nem hiányozhattak a magyarok sem. A zarándokok, ha meggyóntak, megáldoztak és tizenöt napon át minden nap imádkoztak a Szent Péter és a Szent Pál templomokban, teljes búcsúban részesültek. A zarándokok sorában voltak magyar püspökök, kanonokok és papjaikkal együtt a hívek. Természetes, hogy nem hiányozhatott számukra a lelki vezető, a magyar gyóntató sem. Az első római magyar gyóntató, akiről biztos tudomásunk van, Magyar Miklós, akit VIII. Bonifác püspökké szentelt.
A 14. század közepéig emlékeink nem szólnak magyar eredetű gyóntatókról. Az Anjouk magyarországi uralkodásának fénykorában találunk újra állandó magyar gyóntatókat a pápai udvarban.
VI. Kelemen pápa 1350. évre újra szentévet hirdetett meg. Alighogy híre ment a jubileumi búcsú meghirdetésének, a keresztény világ minden részéből megindultak a zarándokmenetek az Örök Város felé. A krónikás szerint olyan tömegekben jöttek, hogy a vendéglők, szállodák nem tudták befogadni a népet. Sokan a mezőkön voltak kénytelenek táborozni. Jöttek magyarok is nagy számmal, s akadt munkája a magyar gyóntatónak.
Az 1400. évi jubileum évében újra találkozunk egy magyar gyóntató nevével: Szekcsői Péter fia, István minorita atya, akit IX. Bonifác pápa püspökké szentelt. Az ő távozásával, vagy talán még vele egyidőben, Balázs fia János, a pécsi egyházmegyéből származó bencés volt Rómában a magyar gyóntató. Egy András fia Tamás nevű rendtársa is segítségére volt. Ő arra hivatkozott, hogy “Magyarországból és Szlavóniából zarándokúton és más okokból is nagy számmal jönnek világi hívők az Örök Városba”, és mert ő a magyar és dél-szláv nyelveket beszéli, az olaszt is érti, kéri a pápát, hogy nevezze ki őt római gyóntatóvá. V. Márton pápa 1419-ben teljesítette is kérését.
Tamás azonban nem sok ideig maradt a magyar gyóntatói tisztségben. Amikor 1423-ra V. Márton pápa búcsút hirdetett, és megkezdődtek a zarándokjárások, már nem volt magyarul beszélő gyóntató a Szent Péter-templomban.
A győri egyházmegyéből való Szécsi Herceg Péter nyújtotta be Körmendi János Ágoston-rendi szerzetes kérvényét az Apostoli Székhez, akit azután V. Márton pápa 1423. június 2-án nevezett ki a római Szent Péter-bazilika magyar gyóntatójává. Körmendi János folyamodványa is a magyar nyelven tudó gyóntatók hiányára hivatkozott. Körmendi Jánossal egy napon Gál fia András pálos szerzetes is gyóntatói kinevezést kapott a Szent Péter-bazilikába.
Körmendi János a körmendi Ágoston-rendi kolostor tagja volt.
Röviden meg kell emlékezni erről a szerzetről is, és amit gyér forrásainkból megtudhatunk magáról a körmendi kolostorról is.
Ez a kolostor eredetileg a vilhelmita szerzetesrend kolostora volt. Egy oklevél szerint 1274-ben ők éltek a körmendi kolostorban. Ezt a szerzetesrendet Malavalle-i Vilmos alapította, és 1249-ben nyerte el a pápai elismerést. Szent Benedek reguláját követték és lelkipásztori teendőket is végeztek. A vilhelmiták általában nem a városokban, hanem csupán azok közelében, félreesőbb helyeken, völgyekben, várak alján telepedtek meg. Magyarországon a vilhelmita kolostorok már 1256 előtt megjelentek. Kolostoruk volt Komáron Szent Erzsébet tiszteletére szentelve, és tudunk az esztergomi vilhelmitákról is. IV. Sándor pápa 1256-ban kelt rendeletével a vilhelmiták egyesültek Szent Ágoston remetéinek rendjével. A vilhelmita elnevezés azonban az Ágoston-rendbe történt átvétel után is tovább élt egy ideig.
Az ágostonos kolostor eddig ismert legkorábbi, 14. századi említése Körmend város 1358. május 8-án kelt oklevelében van. Ebből tudjuk, hogy Kurtyán özvegye a Szűz Mária-kolostorra hagyott egy malmot. A kolostor védőszentje tehát Szűz Mária volt.
A kolostor helyének meghatározása eléggé bizonytalan. A 18. századra feledésbe merült, hogy hol is állt az egykori kolostor. Az írott emlékek szerint a sóházzá alakított Mikolicsi háza helyén állt, a körmendi vártól nem messze. Az egykori sóház helyén épült a mai járásbírósági épület.
Bakócz Tamás esztergomi érsek X. Leó pápa (1513-1521) engedélyével eltávolította az ágostonos szerzeteseket a körmendi kolostorukból és helyükbe az obszerváns ferencesek költöztek be. Miért vette el Bakócz a kolostort az ágostonosoktól, nem tudjuk. A ferencesek is elhagyták a romladozó épületet, s 1524 után ideiglenesen domonkosok, majd Veszprém-völgyi ciszterci apácák költöztek az épületbe. Az ágostonosok végleg eltűntek Körmend életéből, és emlékük az idő múlásával egyre jobban megfakult. Ennyit tudunk Körmendi János ágostonos szerzetes konventjéről.
A másik körmendiről is meg kell emlékezni, aki szintén a Szent Péter-bazilika magyar gyóntatója volt: Faludi Ferenc.
Faludi Rómában
(Toldy Ferenc Faludi-kiadásának címlapja)
A tridenti zsinat befejezése után V. Piusz pápa gyökeres reformokat kezdett. A tervhez tartozott az is, hogy a Szent Péter-templomban a nemrég alakult Jézus Társaság tagjait kívánta alkalmazni. Ennek a rendnek az alapító Loyolai Szent Ignác eredeti szándékai szerint az volt elsősorban a hivatása, hogy a gyóntatószékben a hívek vigaszára legyenek. Az első magyar jezsuita, aki ezt a tisztséget betöltötte, a devecseri születésű Szántó (Arator) István volt.
A jezsuita gyóntatók sorába illeszkedik Faludi Ferenc működése is 1741-45-ig.
Faludi Ferencet nem kell különösképpen bemutatni a körmendi olvasóknak. 1704. március 25-én Németújváron született, ahova édesanyja körmendi házukból, a közeledő kuruc hadak elől, elmenekült. Atyja, a Batthyány grófok tiszttartója, buzgó királypárti volt, anyja rokonai, a Radosticsok viszont Rákóczi seregében szolgáltak. De a királypárti és kuruc egyformán magyarnak vallotta magát, s innen ered Faludi erős magyar érzése, amely őt egész életén át kísérte.
Emléktábla a volt lakóháza helyén épült házon
Kiss Sándor szobrászművész alkotása
Az életrajzok kivétel nélkül kiemelik, hogy Faludi Ferenc gyermekkorát Körmenden töltötte. Itt volt családi házuk és birtokuk. Elemi ismereteit a körmendi plébániai iskolában szerezte, ahol oly kitűnő oktatásban részesült, hogy amikor 11 éves korában a kőszegi jezsuita gimnáziumba került, már a haladók csoportjába vették fel. 1720-ban lépett be a jezsuita rendbe. Kiváló kiképzésben részesült Bécsben és Grácban, ahol 1725-ben filozófiai doktorátust szerzett. Több helyen szolgált: Pozsonyban, Pécsett, a budai Szent Anna-
-templomban, Besztercebányán, majd Bécsben.
Linzből hívta az elöljárók akarata 1740 végén Rómába, ahol a sikerrel kiállott, szokásos vizsga után 1741. január 10-én foglalta el a Szent Péter-templomban a magyar gyóntatószéket. Amikor Faludi Rómába jött, már kitörőben volt az osztrák örökösödési háború. Az egész Közép-Európára kiterjedő bonyodalom valószínűvé tette, hogy külföldről, de különösen Magyarországról aligha jönnek zarándokok az Örök Városba. Az új magyar gyóntatónak tehát volt ideje, hogy belemerüljön tanulmányaiba. Faludi megcsodálja a múlt idők emlékeit, de figyelemmel kíséri korának szellemi mozgalmát is, olvassa az olasz, francia és német írókat. A külföldi szellemi élet sok kincse, értéke láttán, szemlélődő lelke megérzi a magyar elmaradottságot, s felébred benne a vágy, hogy tehetsége szerint segítsen nemzetén. Faludi nem Rómában lett magyar íróvá, de Róma ihlette, Róma adott neki mintákat, Róma mutatott irányt számára. Itt látta meg gondviselésadta életfeladatát: csiszolni, hajlékonnyá, dallamossá tenni az édes anyanyelvet, ezen a művészi nyelven erősíteni a magyar testvéreket, valamint megóvni őket a nyugat felől beáramló eszmék mérgező hatása ellen.
Rómában fordította le Dorell József angol misszionáriusnak sok nyelven megjelent és számtalan kiadást megért kitűnő munkáit. Már hazánkban elkezdte Gracián Boldizsár spanyol jezsuita szellemes aforizmáinak fordítását. Rómában elkészült az első rész átültetésével. Az “Udvari ember” bölcs és jámbor tanácsokat ad a művelt közönség számára.
Rómában ismerte meg a két kitűnő iskoladrámát, amelyeket magyarra fordított. Egyiknek címe: Constantinus Porphyrogenitus, a másiké Caesar Aegyptus földjén Alexandriában.
Munkásságáról a következőket írja: “Fegyvert, oltalomeszközt kívántam a hamis világ ellen adni, nem rossz politikát hinteni nemzetem elejbe.” A könyvek hatását erkölcsi tartalmuk mellett fokozta nyelvi szépségük is. A nyelvújítás előtt nehéz volt bármely nyelvből szépen, könnyedén magyarra fordítani. Faludi mindjárt első könyveiben úgy lép az olvasó elé, mint igazi szépíró, aki akar is szépen írni magyarul és van is hozzá érzéke.
A római éghajlat, meg talán az állandó szellemi munka is, megtámadta Faludi egészségi állapotát. A jezsuita rend generálisa 1745. október 30-án jelentette, hogy a magyar gyóntatót az idegen éghajlat okozta betegeskedése miatt kénytelen visszaküldeni hazájába.
Idehaza Faludi számára még termékeny évek következtek, amelyekkel mostani írásunkban nem foglalkozunk, csak utolsó éveivel.
A jezsuita rend feloszlatásakor 1773-ban, közel a 70. évéhez nem tudott vállalni egyházmegyei szolgálatot. A rendházból viszont távoznia kellett.
Körmenden a Faludi család jóléte erre az időre már eltűnt. Ide nem jöhetett. Ezért bekopogott a Batthyányakhoz és atyja emlékére hivatkozva azt kérte, hogy a felügyeletük alatt lévő rohonci szegényházban adjanak egy hajlékot, ahol fejét pihenőre lehajthatja. Itt kapott helyet és évi 300 frt nyugdíjat a helytartótanácstól. Csendes külső keretek között rendkívül termékeny irodalmi munkásságban teltek évei a rohonci szegényházban. Gonddal, szeretettel írta össze verseit. Egy ilyen díszes, kéziratos példány a Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár féltve őrzött kincse (facsimile kiadásban két éve jelent meg).
Két prózai munkát is írt Rohoncon: a Bölcs ember és a Téli éjtszakák című műveket. Faludi 1779. december 18-án este hunyta le végleg szemét.
1895-ben emléktáblát helyeztek el a rohonci szegényház falán. A II. világháború után az épületet lebontották és újjáépítették. A tábla azonban nem került vissza a házra. Ma kiegészítő szöveggel a körmendi templom falán található. Egyúttal emlékezés is a költő ismeretlen sírjára.
A rohonci emléktábla
Kerete Lesenyei Márta és Kiss Sándor szobrászművész alkotása
Átvétel: http://www.kormend.plebania.hu/klemand/gyontatok.htm
http://www.blogger.com/img/blank.gif
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése