sivatagi atyák
ókeresztény remeték; a III. századtól az egyiptomi sivatagba visszavonulva gyakorolták az aszketizmust, és ezzel megvetették a keresztény szerzetesség alapjait. A remeték egyike, a thébai Pakhómiosz (Kr. u. 290 k.-346) kilenc kolostort szervezett férfiaknak és kettőt nőknek; őt tartják Nyugaton is a cönobita (együttélő) szerzetesség alapítójának.
Az első szerzetesek Jézus példáját követték a szegénységben, az engedelmes szolgálatban és az önmegtartóztatásban, így fogadalommal kötelezték magukat a nélkülözések elviselésére, imára és munkára. A világiasodó egyházzal elégedetlen keresztények azért mentek a sivatagba remetének, hogy megfeleljenek Jézus hívásának: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!” (Máté 19,21).
Apophthegmata patrum (görög, latin: Sententiae patrum, az atyák mondásai): a 350-450: élt egyiptomi szerzetesek, mintegy 130 atya mondásai. Az 5. sz. végétől görög, kopt, örmény és szír hagyományban maradtak fenn gyűjtemények. A görög gyűjteményt J. B. Cotelier adta ki ábécé rendben (PG 65:71). A latin gyűjteményt H. Rosweyde tartalmilag rendszerezte (Vitae Patrum, PL 73:855).
„A keleti szerzetesség - azzal a szándékkal, hogy Isten végleges színelátásának várásával átformálja a világot és az életet - előnyben részesíti a megtérést, az önmegtagadást, a szivbéli töredelmet; a hészükhia, azaz a belső béke keresését; a szüntelen imádságot, a böjtöt és az éjszakai virrasztást, a lelki harcot és hallgatást, az Úr jelenléte fölötti húsvéti örömöt és végső eljövetelének várását, az önátadást és a vagyonról való lemondást, ahogy ezt egy kolostor szent közösségében vagy a remeteség magányában megélik." II. János Pál pápa: VITA CONSECRATA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése