Hasonló tartalom

2014. szeptember 6., szombat

Megrázó üzenettel fordultak a világhoz a közel-keleti keresztények

http://www.atv.hu/kulfold/20140906-lefejezett-gyerekek-megrazo-uzenettel-fordultak-a-vilaghoz-a-kozel-keleti-keresztenyek 

 

Megrázó üzenettel fordultak a világhoz a közel-keleti keresztények

Az otthonából több ezer társával együtt elűzött Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, valamint Arthur Serratelli püspök megrázó üzenettel fordult a nyugati világhoz. Az Iszlám Állam brutális eszközökkel megsemmisítette az egyik legősibb keresztény közösséget Irakban. Maalulában, ahol a mai napig Jézus nyelvét beszélték, tűzzel-vassal kényszerítették az iszlám felvételére a keresztényeket. Karakosban gyerekeket fejeztek le és akinek a fejét nem póznára tűzték, azt élve temettek el.
„A szenvedésünk az európai és nyugati kereszténység sorsának az előszele” – nyilatkozta még augusztusban az olasz Corriere della Sera-nak Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, akinek az Iszlám Állam terrorszervezet verte szét közösségét Irakban. „Próbáljanak megérteni engem. Az önök liberális és demokratikus elvei egy fabatkát sem érnek itt. Meg kell érteniük a közel-keleti realitást, mert egyre több muszlimot engednek be országaikba. Önök is veszélyben vannak. Erős és bátor lépésekre van szükség, még ha azok ellentmondanak az elveiknek, akkor is. Azt hiszik, hogy minden ember egyenlő. De ez nem igaz: az iszlám nem vallja ezt. Az önök értékeik nem a muszlimok értékei. Ha ezt nem értik meg elég hamar, önök annak az ellenségnek lesznek az áldozatai, akit önök engedtek be az otthonukba” – fogalmazott üzenetében a káld érsek.
Arthur Serratelli püspök pedig a katolikus hírügynökség oldalán hozta le beszámolóját, ahol arra figyelmeztet, hogy James Foley barbár lefejezése egy másik horrorra, a közel-keleti kereszténység szisztematikus lefejezésére hívta fel a figyelmet: legalább egymillió olyan keresztényről tud, akiket meggyilkoltak, vagy elüldöztek vallásuk miatt az iszlamista radikálisok. „A barbár lefejezésekről, keresztrefeszítésekről, a nemi erőszakról és a gyermekgyilkosságokról nem mindig számolnak be. Szíria, ahol sokáig szomszéd volt a két vallás, ma horrorisztikus tettek hazája lett” – fogalmaz a katolikus vezető.
Helyi katolikus forrásokra hivatkozva Serratelli az írja: az iszlamista fanatikusok több fiatalt keresztre feszítettek, akik nem voltak hajlandók felvenni az iszlámot. Egy alkalommal a keresztrefeszített fiú apjávalvégignézették a rémtettet, majd meggyilkolták őt is. Mint írja, voltak olyan beszámolók, hogy várandó keresztény nőknek a méhéből vágták ki a magzatokat, majd a köldökzsinórnál fogva felkötötték őket.
Gyerekek fejét tűzték póznára Moszulban
A moszuli káld püspök szerint a vallás nevében népirtást követnek el az iszlamisták. Több ezer keresztényt és hadifoglyot mészároltak le, több száz embert, köztük gyerekeket és időseket pedig szomjhalálra ítéltek. Gyakran keresztre feszítik az áldozataikat, mert keresztény jellege miatt ezt megszégyenítőnek tartják. Egy amerikai káld vallási vezető, Mark Arabo a CNN-nek adott interjújában arról beszélt, hogy keresztény holokauszt zajlik Irakban. Moszulban van például egy park, ahol a levágott gyerekfejeket póznára tűzik, mely elrettentő példa minden kereszténynek, aki nem hajlandó követni az iszlámot. Nincsenek ugyanakkor sokan, a legfrissebb beszámolók szerint a korábban több tízezres közösségből alig kétszázan maradtak, többségében betegek és mélyszegények, akik képtelenek voltak elmenekülni.
De gyerekek lefejezéséről számoltak be az észak-iraki Karakos elfoglalása után is. A legnagyobb iraki keresztény városból és több más településről Moszul környékén, emberek tízezreit üldözték el az Iszlám Állam radikálisai. A Szíriához közeli, nyugat-iraki Kodzsa, Hatimíja és Kabosi falvakat pedig körbevették a terrorcsoport fegyveresei, és ultimátumot adtak a jazidita lakosságnak, hogy vegyék fel az iszlámot.
Több tízezren menekültek a környező hegyekbe. Az Iraki Káld Segélyező Társaság aktivistája, Christiana Patto - akinek levelét az amerikai National Review Online közölte - azt állítja: legalább 90-100 gyermek és idős ember halt szomjan, több mint 1500 férfit pedig családjuk szeme láttára öltek meg a terroristák, családok tucatjait pedig elfogták - sorsuk ismeretlen. Daúd Nikodimosz, Moszul káld püspöke szerint pedig népirtás zajlik az iraki keresztényekkel szemben. "Keresztény családok ezreinek elüldözése, templomok mecsetekké alakítása, nem beszélve a nők elleni erőszakról és mészárlásról egyenértékű a népirtással" - fogalmazott az iraki egyházi vezető az orosz Russia Today arab nyelvű adásában.
„RPG-vel, gépfegyverekkel támadtak ránk. Nem volt elég lőszerünk, ezért el kellett menekülnünk. Gyerekek, idős emberek haltak meg, a dzsihádisták pedig elhurcolták a lányokat és asszonyokat” – mondta az iszlamista terroristák támadásáról egy túlélő. Az Iszlám Állam Moszul elfoglalása után kivégezte a Badush börtönben fogvatartott férfiakat, és helyükre azok a nők kerültek, akiket portyázásaik során raboltak el. Többségük a Szindzsár-hegységben rekedt jazidi, akik próbáltak elmenekülni, de az iszlamista fanatikusok rajtuk ütöttek. Vannak azonban közöttük keresztények, sőt, muszlimok is. Előzetes becslések szerint több ezer nő is lehet a szervezet fogságában, akiket nemcsak börtönökben, hanem más épületekben, például iskolákban is őriznek. Amennyiben a nők hajlandóak áttérni, feleségnek adják el őket az Iszlám Állam harcosai számára, akik „nyomott áron”, 25 és 150 dollár között is hozzájuk juthatnak a Daily Beast értesülései szerint.
Szaddám Huszein idején mintegy 1,5 millió keresztény élt az országban. 600 ezren Bagdadban, 60 ezren Moszulban, valamint Kirkukban és Bászrában is jelentős keresztény közösség létezett. A hagyomány szerint Jézus két tanítványa, Tamás és Tádeusz apostol alapította meg a térségben a keresztény egyházat. Az iraki keresztények száma egy évtized alatt a 1,5 millióról 200 ezer alá csökkent, az Iszlám Állam által elfoglalt területekről pedig teljesen eltűntek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése