Hasonló tartalom

2012. december 13., csütörtök

Alapige: Zsolt 11,7 Feddhetetlenül, mint az a gyermek a pólyában



Alapige: Zsolt 11,7
Feddhetetlenül, mint az a gyermek a pólyában

1. Menekülj a hegyre, de majd az ÚR megoltalmaz és igazságot szolgáltat
Lehet az Úrra várni. Isten szabadítást ígért nekünk sok a csúfolódó.  Bármikor kész Isten az életünkbe beavatkozni, mert a tiszta szívűeket, oltalmazza. Izrael vallásossága Jézus Krisztus korára döbbenetesen eltorzult.  Őrállónak kell lenni a sötétben. Isten mindig meghallgatja az ő népét.  Isten minden király minden hadsereg Ura.  Ő azonban szívvel bánt az emberrel. Gyermekként jött el mindenkit megajándékozott önmagával. Mindenki gyermeke lett. Zsidóké pogányoké, öregé fiatalé. Nem kell hadseregek oltalmát keresnünk, mert Velünk az Isten a mindenható Isten oltalmában élhetünk.  Sok a csúfolódó sokszor könnyebb lenne nekünk is a világ sodrával tartani. Isten azonban a szívét adta, és nem kér mást, minthogy önként szeresük őt.   Vegyük fel a hitnek, pajzsát és az igazság páncélját.

2.  Már az idők kezdete előtt elkészítette Isten, hogy feddhetetlenül álljunk előtte. Nem azért mert mérjük egymást vagy magunkat, hanem azért mert ő áldozatot hozott értünk. Ára van annak, hogy ezen a földön élünk és ára van annak, hogy ő ezen a földön élt,, próbák problémák jönnek, de ő életre kíván bennünket kelteni. Vele való közösséget, kapcsolatot kíván nekünk adni. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül karácsony tényét. Azok, akik nem hisznek Istenben I.e. I.u. ban gondolkodnak, de az időt innen mérik. Mi Kr.u. mérjük az életünket. Többségünknek van egy mennyei kora, ez valóban világosságot és szabadságot hozott?
3.  Isten úgy hív minket, ahogy vagyunk. (Karácsony a szeretet ünnepe) ez azonban nem jelenti azt, hogy a csúfolódók nyila elérhet és elvérezhetünk. Isten meg véd bennünket. Ez is igaz. Azonban a szeretet himnusz egy összefüggésben jelenik meg a Bibliában. Abban a gyülekezetben nem egyszerűen különbözőség, hanem káosz van. Szeresd, kéri az apostol a szenteskedőt közeledj hozzá és szeresd a pogányságba visszasüllyedtet is. Micsoda energiába kerül ez. Ellentétes végletek. Evvel nincs, vége ne te formálódj, hozzájuk úgy szeresd, hogy ők formálódjanak hozzánk. Ha arra van remény, hogy Krisztus újra visszajön, akkor arra is van, hogy megőriz bennünket e világban még akkor is, amikor már mindenkit elhagyta őt.  Szeressük ma gyermek Krisztust, hogy értékeljük a megváltót

1. Tiszta szív
2.  Kitartás
3. Jogos harag ellenére elfogadás

inkluzió védelem szabadi tás ellenség veresége


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése