Hasonló tartalom

2013. december 13., péntek

Kivégezték az észak-koreai diktátor volt barátnőjét | euronews, világ

Kivégezték az észak-koreai diktátor volt barátnőjét | euronews, világ


Kivégezték Kim Dzsong Un volt barátnőjét a pornográfia elleni törvények megszegése miatt. Hjon Szong Vol népszerű énekes volt Észak-Koreában. Zenekarának tagjai közül több embert is kivégeztek, mivel a hatóságok szerint pornográf filmet forgattak és azt értékesítették is. Ráadásul néhányuknál Bibliát is találtak, ami miatt eleve ellenzékinek titulálták őket.
Ennek a bandának korábban Kim Dzsong Un jelenlegi felesége tagja volt. Azt azonban nem tudni, hogy a nőnek köze lehetett-e a kivégzésekhez.
Kim Dzsong Un tíz évvel ezelőtt találkozott Hjon Szong Vol-lal, amikor még egyikük sem volt házas. Kapcsolatukat azonban a jelenlegi diktátor apja, Kim Dzsong Il nem engedélyezte, ezért Kim Dzsong Unnak szakítania kellett a nővel.
A zenekar tagjait augusztus 17-én vették őrizetbe, és állítólag már 20-án kivégezték őket. A kivégző osztag gépfegyverrel lőtte le őket, amit a családtagoknak és a zenekar többi tagjának végig kellett néznie. A hozzátartozókat egyébként az észak-koreai törvények szerint munkatáborba küldik, mivel automatikusan bűntársaknak tekintik őket.
Copyright © 2013 euronews

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése