Hasonló tartalom

2014. március 14., péntek


Egy Oroszország és az Unió közötti gazdasági háború a visegrádi országokat érintené legérzékenyebben - mondta Martonyi János külügyminiszter a V4-es országok és Németország külügyi vezetőinek budapesti egyeztetése után.
 
Az Ukrán válság miatti feszültség révén, sérülékeny helyzetbe kerültek a visegrádi országok - közölte a külügyminiszter. Martonyi János úgy fogalmazott: "Minden esetleges komoly gazdasági szankció vagy gazdasági háború minket érintene a legsúlyosabban, a mi kitettségünk - ahogy ezt ma mondják - a legnagyobb, és ezért mi számítunk a legjobban arra, hogy ha valóban elérkezünk abba a bizonyos harmadik szakaszba, akkor az Európai Unió tagállamainak az egymással szembeni szolidaritása is érvényesülni fog". 

Ez a bizonyos harmadik szakasz az uniós döntéshozatalnak az a fázisa, amikor a közösség életbe lépteti az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat. Addig azonban jövő héten még Berlinben találkoznak az uniós külügyminiszterek, hogy megvitassák a közös fellépés részleteit.

A találkozót kezdeményező Frank-Walter Steinmeier, német külügyminiszter kiemelte, hogy Oroszország eddig kitért minden megoldási kísérlet elől. Elmondta: "Oroszország a jelek szerint úgy döntött, hogy elszakítja a Krímet Ukrajnától. A népszavazás után pedig várhatóan megkezdik az előkészítését, hogy a félszigetet integrálják Oroszországhoz" - fogalmazott a német külügyminiszter.

Frank-Walter Steinmeier megerősítette, hogy a nemzetközi jog szempontjából elfogadhatatlan és az ukrán alkotmánnyal is összeegyeztethetetlen a vasárnapra tervezett krími népszavazás a félsziget Oroszországhoz csatlakozásáról. Mint mondta: az unió el akarja kerülni, hogy alkalmaznia kelljen a szankciókat, ám ha úgy alakulnak az események, meghozzák a szükséges döntéseket.
Hanganyag: Sigmond Árpád

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése