Hasonló tartalom

2011. szeptember 4., vasárnap

Köszönet

Életem két legnagyobb élménye 1992-1994. között lezajlott hitbeli indulásom. Ez a folyamat bemerítéssel (hitvalló keresztséggel), folytatódott 1994. 03. 27. én. Nem 03,19. én ahogy javított sajtó forrásokban megjelent. Bemerítő lelkipásztoraim Hetényi Attila bácsi és Papp János testvér voltak. Külön hálás hálás vagyok azért, hogy az elmúlt években az angol nyelvtudásom lassan, de sokat fejlődőtt. Külön köszönet, ezért Kasszás Ildikónak. Gimivel együtt öt nyelvet tanultam oroszt, angolt latint németet. Német nyelvtudásom kicsit alább hagyott. Életem második legnagyobb élménye a teológiai tanulmányom, amit egyenlőre sertificate fokozattal zárhattam. Külön köszönet, ezért Gerzsenyi Laci bácsi szinte nagyapai szeretetének, tiszteletének és kitartásának. Szebeni Olivér bácsi őszinte elmúlt húsz évben kifejtett nevelői munkájáéért, amit a teológián is folytatott nem velem szemben, hanem javamra kifejtett energiáiért. Olivér bácsi, Laci bácsi, Attila bácsi, Páth Géza bácsi remélem még sokáig köztünk lesznek, lehettek. Külön köszönet a gyülekezetben Kandósoknak és a Műegyetemistáknak, amint hitemmel foglalkoztak, Idős és fiatal Frank családnak a megtérésemért, jól olvassátok. A Révész a két Révész család, szellemi örökségéért, akik nemcsak hitbeli testvérek, hanem valahol a múltban rokonok. Köszönet Kórmendi Zsoltnénak tanácsaiért, köszönöm a velem szemben gyakorolt tiszteletet.
Köszönet: Kübler János barátságáért, köszönet, Mészáros Kornél, Mészáros Kálmán Leila barátságáért.
Köszönet Herjeczki Kornél szülői szerető szívéért.
Apunak anyunak és mindenkinek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése