Hasonló tartalom

2012. október 17., szerda

Fehér ló a Bibliában átvétel

http://igemorzsa.hu/ist_prof_lamp/jelenesek/42_tema.html

 V. A királyok Királyának ítélete
 Tartalomjegyzék
Főoldal  

I. A megnyílt ég

1. Ez a látomás visszavezet bennünket ahhoz az eseményhez, amikor Isten szentjei látszólag kiszolgáltatottan állnak a gonoszok gyilkos szándékával szemben.

  • Már Dániel próféta is jövendöl róla, hogy abban a nyomorúságos időben egyszer csak megszabadul Isten népe.
    • “Abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll." Dán. 12,1/a.
  • János apostol pedig úgy láthatta ezt az eseményt, hogy egy félelmetes harcos lép a szintérre ekkor.

2. Amikor János ezt a látomást szemléli, úgy látja, mintha az ég megnyílt volna.

  • Ez a hasonlat hűen szemléltei hatásában azt az eseményt, amely Jézus dicsőséges visszajövetelében teljesedik.
  • Az első büntetéstől fogva a mennyei angyalok állandó összeköttetést tartottak fent a Menny és a Föld között.
    • Ezen hosszú időszak alatt azonban csak személyes küldetésben végezték szolgálatukat az emberért.
  • Jézus dicsőséges eljövetelekor viszont a Menny összes angyalai elkísérik Királyukat erre a diadalmas útra. Máté 25,31.
    • Amikor ezt a hatalmas sereget meglátja János kilépni a mennyből, akkor joggal alkalmazza azt a kifejezést, hogy “megnyílt az ég”.

3. A mennyei sereg vezérét egy fehér lovon ülve látja János.

  • A bibliai időkben a lovakat szinte kizárólag háborús vagy kormányzati célokra használták.
    • A jelen esetben is a harci viadal jelképeként kerül alkalmazásra.
  • A fehér szín a jellem tisztaságát és szentségét jelenti a Bibliában.
  • A fehér lovakat ugyanakkor előszeretettel használták a királyok és a fejedelmek, amikor egy-egy harci cselekmény után diadalmasan vonultak be a legyőzött ellenség területére.
    • A mennyei sereg vezére szintén Királyként használja a fehér lovat a látomásban.
    • Ez a mennyei Király is győztes hadvezérként jelenik meg a szintéren.

II. A fehér lovas bemutatása

1. Ezzel a látomással kapcsolatban figyelembe kell venni, hogy a keleti ember számára a név nemcsak egy adminisztrációs jel, hanem annak az embernek a tényleges jelzője.

  • Ahogyan a keleti embernek sok mindent elmond egy név annak viselőjéről, hasonlóképpen akarja a fehér lovast is bemutatni a látomás nekünk.
  • Úgy van bemutatva, mint Aki a Földön élő és szorongatott helyzetben lévő nép szabadító bajnoka.

2. Négy változatban szerepel Krisztus neve ebben a látomásban.

  • “Hívatik vala Hívnek és Igaznak.” 11. vers
  • Mert ígéretéhez hűen megjelent, hogy megszabadítsa övéit.
    • Bár nekik úgy tűnt, hogy késik az eljövetele.
    • Ők azonban mégis várták, és nem csalódtak Benne.

3. “Az ő neve fel van írva, amit senki nem tud, csak ő maga.” 12/b. vers

  • Ez a név azt jelzi, hogy most egy eddig teljesen új és szokatlan szerepben lép a teremtett világ elé.
    • Az Ószövetség idejében is találkozunk ennek egy párhuzamos történetével. v. ö: II. Móz. 6,3. - 15,3-5.
  • Még a keresztény világ is csak úgy ismeri Jézust, mint a kegyelmes és szerető Mestert.
    • Nem tudják elképzelni Őt ítélő és bosszúálló királyként.
  • Ez a név tehát szokatlan és ismeretlen oldaláról fogja bemutatni a Bárány Jézust.
    • Most eljött, hogy “elítélje és megbosszulja az ő szolgáinak vérét”. 19,2/b. vers

4. “A neve Isten Igéjének neveztetik.” 13/b. vers

  • Ez a név egyértelművé teszi, hogy az a fehér lovas, aki ezt a rettenetes ítéletet végrehajtja nem más, mint a mi üdvözítő Mesterünk, Jézus Krisztus.
  • János apostol egyértelműen bizonyítja, hogy Ő az Isten Igéje. Ján. 1,1-4. 14-15.
    • Az Ige (LOGOS) Isten szava, üzenete az emberhez, közvetítő eszköz a Teremtő és a teremtett világ között.
    • Azt jelenti ez, hogy Isten nem néma és a világtól idegen és tétlen lény, aki műve befejezése után magára hagyta keze munkáját, hanem újra és újra kijelenti magát, kapcsolatot létesít teremtményeivel, beleszól a világ életébe.
    • Isten kijelentése, megszólalása az írott Igében a Bibliában történik.
    • Az Ige azonban testté lett, vagyis most nem írott szóban, hanem testben jelent meg a közvetítő eszköz.
  • Ez a név világossá teszi, hogy Ő az “Isten Igéje” most is, amikor az Atya akaratát teljesíti a Földön végbemenő ítéletben, éppen úgy, mint annak idején a kegyelemben. lásd: Ján. 3,16.

5. “Ruháján oda van írva az Ő neve: királyoknak Királya és uraknak Ura.” 16. vers.

  • Ez a név azt jelenti, hogy ebben az időben minden hatalom Jézus Krisztus kezében van.
    • Pál apostol is foglalkozik a hatalom átadásának ezzel a részével. I.Kor. 15,24-27.
  • A Bibliában azért kap hangsúlyt ez a kérdés, mert Sátán, Isten ellensége, önző felfuvalkodottságában éppen erre a hatalomra tört, ezt szerette volna megszerezni. Ésai. 14,12-14.
  • Amikor Jézus a küzdőtérre lépett Sátánnal szemben, akkor kész volt egy időre lemondani az Istenségben viselt címéről és előjogairól.
    • Így mutatta meg a küzdőtéren, hogy ezt a hatalmat és méltóságot csak Ő igényelheti magának. Fil. 2,5-11.

III. A mennyei sereg győztes vezére

1. “Igazságosan ítél és hadakozik.” 11/b. vers

  • A történelem folyamán az uralkodók általában mindig önző érdekből, személyük és nemzetük hírneve céljából viseltek háborút.
  • A Menny Fejedelmének ügye azonban igazságos.
    • Harcát úgy hajtja végre, hogy előbb egy igazságos ítéletet hoz.
  • Ez a háború a Földön lévő politikai és katonai erők ellen irányul, akik azért gyülekeznek, hogy elpusztítsák az Ő hűséges követőit. 13,15. vers

2. “Szemei olyanok, mint a tűzláng.” 12/a. vers

  • Ez a leírás először is ki akarja fejezni Krisztus arcának ragyogását és tekintetének élességét.
  • Amikor Jézus, az örökkévalóság Bajnoka előretör, akkor semmi sem kerüli el a figyelmét.
    • Tekintete áthatol mindenen, előle nem lehet elrejtőzni, de nem lehet elrejteni a múlt titkos cselekedeteit sem. Jel. 6,16. Préd. 12,16.

3. “Az Ő fején sok korona”. 12. vers

  • A sok korona azt a tényt fejezi ki, hogy Jézus “királyok Királya”.
  • Ugyanakkor a koronák Jézus győzelmeire is rámutatnak.

4. “És vérrel hintett ruhába van öltöztetve”. 13/a. vers

  • Ez a véres ruha természetesen csak jelkép, éppen úgy, mint az is, hogy Jézus fehér lovon ülve fog visszajönni.
  • A vér jelenléte ebben e látomásban azt akarja jelezni, hogy Jézus ítéletének következtében emberek élete fog megszűnni.
    • Ez a kép tökéletes összhangban van egyéb prófétai kinyilatkoztatásokkal. Jel. 14,19-20. Ésai. 63,1-6.

5. “Az Ő szájából éles kard jön ki, hogy azzal verje a pogányokat”. 15/a. vers.

  • A szájából kijövő kard az Igét, vagyis az Isten szavát jelképezi. Zsid. 4,12.
  • Ezzel a fegyverrel leleplezi a gonoszok igazi természetét Jézus.
    • Az Isten nevében elkövetett különféle bűnöket,
    • A megalkuvó gonosz szándékokat,
    • A titkon elkövetett gonoszságokat.
  • A gonoszok szándékainak és képmutató cselekedeteinek a nyilvános leleplezése olyanná teszi őket, mint egy megvert sereg.

6. “ És Ő fogja azokat legeltetni Vasvesszővel”. 15.vers

  • A pásztorbotnak kettős rendeltetése volt.
    • Egyrészt ez segítette a pásztort a nyáj terelésében,
    • Másrészt viszont egy félelmetes támadófegyver is lehetett ez a bot.
      • Az egyik végén lévő fémborítás tette ilyen fegyverré.
      • Ez a bot szolgálhatta a nyáj védelmét.
      • A nyáj ellenségének azonban veszedelmet és halált jelentett.
  • Valószínű, hogy Jézus ebben az értelemben használja a pásztorbotot.

IV. A napban álló angyal üzenete

1. “Láték egy angyalt állani a napban”. 17/a. vers

  • Talán a nap vakító fényével igyekszik János kifejezni az isteni jelenlét dicsőséges ragyogását.
  • Ez a kép ugyanakkor azt is megjelenítheti, hogy amiként a nap sugara a Föld minden kis részét eléri, úgy jut el az angyal üzenete is az egész Földre.

2. Az angyal üzenete vagy felhívása azonban nem az emberekhez szól, hanem a madarakhoz.

  • “Jöjjetek el és gyűljetek egybe a nagy Istennek vacsorájára”. 17/b. vers
    • Vagyis arra a vacsorára, amit az ég madarainak szerez Isten.
  • Az emberek két lehetőség között választhatnak:
    • Vendégek lehetnek a Bárány menyegzőjének vacsoráján.
    • Vagy táplálékul szolgál tetemük a madaraknak szerzett vacsorán.

3. Már Jeremiás próféta is jövendöl erről a rettenetes isteni ítéletről. Jer. 25,30-33. 16,4.

V. A királyok Királyának ítélete

1. “Megfogaték a fenevad és ő vele együtt a hamis próféta”. 20/a. vers

  • A próféta olyan valaki, aki valakinek a megbízásából beszél, másnak érdekében.
  • Ez a próféta az első fenevad idejében szólt, azért, hogy rászedje az egész világot a hozzá való ragaszkodásra. 13,12.

2. “Ők ketten elevenen a kénkővel égő tüzes tóba vettetének”. 20/b.

  • A tüzes tó a második halált jelenti.
    • Ebben az esetben a teljes és végleges megsemmisülést.
  • Bár az emberek fel fognak támadni, de ez a két hatalmi szervezet végleg fog megsemmisülni.

3. “A többiek pedig megöletének a lovon ülőnek kardjával, amely a szájából jön ki”. 21. vers.

  • A “többiek” azokat jelenti, akik a fenevad szövetségesei voltak az Isten elleni lázadásban.
  • Ezeket az embereket az az ítélet sújtja, amelyet Isten Igéje kimondott előre rájuk. 14,9-10.
    • Akkor még lehetőségük lett volna az életre, de ők elutasították Isten kegyelmét.
  • A “többiek” azt is jelenti, hogy mindazok, akiknek a neve nincs beírva az élet könyvébe. 20,15.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése