Hasonló tartalom

2012. október 11., csütörtök

IMA TÁRSÉRT

http://udvosseghirdetoi.shp.hu/hpc/web.php?a=udvosseghirdetoi&o=1164838547

 (átvétel)



A teremtés kezdetén Isten megteremtette az embert, férfiúvá és asszonnyá, megáldotta őket, és mondta nékik Isten; „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.” 1Mózes 1/27-28.

Az 1Mózes 2/24-25.” Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez és lesznek egy testté. Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége.”

Isten tervében, és akaratában született meg a házasság intézménye, a szaporodást, a házasságban tervezte meg Isten, és nem azon kívül. „És látá Isten, hogy minden, amit teremtett, ímé igen jó.” 1Mózes 1/31.

Láthatjuk; a házasság intézményét Isten már a teremtésnél elrendelte, és meghatározta a célját; a szaporodást, és ennek hivatalos formát is adott, melynek neve; házasság!

Miért tette ezt Isten? Az 1Mózes 2/18-ban megkapjuk rá a választ, mert; „Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.”
Láthatjuk a házasság intézménye már a kezdetek kezdetén Isten terve és akarata szerint történt. Napjainkban, nem sokan ismerik a Szent Írást, így figyelmen kívül hagyják, hogy mi is Isten akarata az ember számára.

A mai laza erkölcsű világban, felemás kapcsolatokban összeállnak, akár azonos neműek is, és nem tekintik Isten törvényeit, a kapcsolatukra vonatkozóan. Isten az Ő akaratát tudja megáldani, és az ember, ha engedelmes; akkor a föld javaival élhet. Ezért jól meg kell gondolni az útjainkat, és kapcsolatainkat!

Napjainkban nagy divat összeállni, és nem házasságban élni. A szaporodás is a házasságon belül rendeltetet el, mert a gyermekeknek szüksége van mindkét szülőre; papára, és mamára.

A mai időkben sok a társtalan ember, és mivel nem jó egyedül, ezért szüksége van az embernek hozzáillő társra.
A házasság hatalmas kincs, mert az egységben erő rejlik, két ember tízezret tud megfutamítani.

5Mózes 32/30. „Miképpen kergethetne egy ezret, és kettő hogyan űzhetne tízezret.” A társunk kilencezerszeres áldás a számunkra.
Azon kívül, ha ketten egy akaraton vannak bármely dolog felől, amit csak kérnek, megadja a mennyei Atyánk.
”Máté 18/19.

Jézus Krisztus elfogadása után életünk legfontosabb döntése a jó házastárs kiválasztása, mert a legtöbb ember talál valakit, de hű társat találni kincs!

IMA
Uram szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és a földet. Uram áldott legyen a szent neved, hogy elküldöd a társam; mert akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál.
Atyám a Jézus Krisztus szent nevében jövök eléd. Én az Úrral egyesültem, nem vétkezem ellene, kerülöm a paráznaságot, tudom, hogy a testem a Szent Szellem temploma. Feddhetetlen és tiszta vagyok, Istennek szeplőtelen gyermeke.

Szent Atyám Te teremtetted az embert férfiúvá és asszonnyá, és Te tudod, nem jó az embernek egyedül lenni, ezért kérlek, szerez nekem társat, hozzám illőt, mert sokkal jobban van dolga kettőnek. Uram elkészítettem a szívem a megfelelő társ befogadására.

Prédikátorok 4/9,10,12. „Sokkal jobban van dolga kettőnek, hogysem az egynek, mert azoknak jó jutalmuk van az ő munkájukból. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedül valónak, ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje. Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak, és a hármas kötél nem hamar szakad el.”
Imádkozom, hogy találjak Istenfélő, tisztaszívű, bölcs házastársat, aki meg tudja különböztetni a jó és rossz közötti különbséget, akire számíthatók, aki hűséges, szeretetteljes, szívem szerint való, és hozzám hasonló.

Segíts Uram, hogy megtaláljam, meglássam, azt a személyt, akit férjül/feleségül el tudok fogadni. Köszönöm, hogy elém hozod, „őt” akivel egységben, szeretetben, és Istenkeresésében élhetünk egymás mellett a mindennapokban.

Példabeszédek 18/22, „Megnyerte a jót, aki talált férjet/feleséget, és vett jóakaratot az Úrtól.”
Megkötök minden akadályt a Máté 18/18. alapján, amely gátolná és akadályozná a társam megtalálását. A mai napon kijelentem, hogy ebben a várakozási időszakban; mindent hiszek, és mindent remélek, és teljes vagyok a békességeddel.

Köszönöm Uram, hogy megőrzöl a nem hozzám illőtől, az alkalmatlan emberektől. Ne engedd Uram, hogy a korábbi visszautasítás, fájdalom, és csalódás hamis beállításba helyezzen.
A Te bölcsességed őrizze meg a szívemet és gondolataimat a párválasztásban, és az életem fontos döntéseiben. „ A Te Igéd szerint olyan férjet kérek, aki szereti a feleségét, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért. / És olyan asszonyt kérek, aki féli az Urat, és a férjét, és derék asszony dicsérete az övé.

Köszönöm Atyám a Jézus Krisztus nevében, hogy adsz szemet a látásra, a megfelelő, és hozzám illő társ felismerésére. Köszönöm, hogy elém hozod a szívem szerint valót. Uram én kértem, ezért kapok; keresek és találok „Mert aki kér, mind kap, és aki keres, talál.” Máté 7/8.

Ámen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése