1Móz 1,25-2,25 Az ember az édenkertben isteni természet részese összefoglalása

1Móz 1,25-2,25 Az ember az édenkertben isteni természet részese összefoglalása

 Amikor az ember nem képes önön korlátait átlépni Isten eredeti tervéből, saját jellemvonásából veszít el valamit. Az ember képes Istennel együtt gondolkodni. Gyarapítás a fejlődés, tovább gördítés ezek érzelmi akarati jellemvonások tudatos akarata csak az embernek van. Azonban van az embernek egy másik kapott parancsai is sokasodjon.  A természet dolga, hogy az embert szolgálja.  Sosem azok az emberek a jó akaróink, akik a gyarapítási szándékot vitatják, és korlátokat kifogásokat emelnek.  Az embernek az édenkertben is feladata volt.  Az egy másik kérdés, hogy ezen áldás volt.  Az ember korlátai Istennel szemben jelennek meg, nem Isten mellett. Korlát lesz az engedetlenség, a betegség, de ezek uralható dolgok. A halál, pedig az utolsó ellenség, mely nem lesz és nem korlát. A hívőnek, pedig örökélete van.
Isten nem a rosszat teremtette meg. Az emberben nem volt rossz.   Isten azt szerette volna, ha az ember önként követte volna. Az ember nem így tett, rosszul döntött. Istennek tulajdonsága az önmegtartóztatás, amikor kell, ő rejtőzködik. Ez nem a rossz megteremtése ez a lemondás képessége. Isten az áldozatot a lemondás képességét várta el az embertől. A kommunikációhoz ez a képesség nélkülözhetetlen. Szuverén teremtményei vannak Istennek.
Az egymás iránti szeretet legyen, kitartó a szeretet sok bűnt elfedez, mondja az Ige, sőt megelőz. Az első emberpár a szeretetet adta oda később a saját hazug elképzeléseiért. A legjobb lehetőséget kapta az ember arra, hogy építkezzen. Növekedni azonban csak a megfelelő keretek között lehet.